Promóció
Elon Musknak visszaszólt Tajvan: az országunk nem eladó
Elon Musk szerint Tajvan olyan Kínának, mint Hawaii az USA-nak. Tajvan szerint viszont ők önálló ország.
Elon Musk egy üzleti csúcstalálkozón Tajvant Hawaiihoz hasonlította, és Kína integrált részének nevezte. Mindezt éppen azon a héten, amikor Kína légi- haditengerészeti gyakorlatokat tartott Tajvan körül, ami mostanra rutinszerű részévé vált a két ország konfliktusának, és Kína ezzel demonstrálja katonai erejét. Tajvan azt állítja, hogy 40 darab kínai repülőt és 10 darab hajót észleltek az országot körülvevő vizeken.
Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!
Követem!Musknak nem ez volt az első húzása, amivel feldühítette a tajvani kormányt, korábban egy Financial Times interjúban azt mondta, hogy a Tajvan és Kína között a konfliktust azzal lehetne feloldani, ha Kínának némi ellenőrzést biztosítanak Tajvan felett.
Musknak komoly befektetései vannak Kínában, például a Tesla egyik üzeme ott található, és még ősszel, amikor legutoljára ott járt és találkozott a kínai vezető tisztviselőkkel, akkor úgy nyilatkozott, hogy a Tesla hajlandó bővíteni az ottani üzleti tevékenységét.
Elon Musk legutóbbi nyilatkozata, amiben Tajvant Hawaiihoz hasonlította, a tajvani külügy nemtetszését vívta ki, a tajvani külügyminiszter Twitteren - újabban: az X-en - azt írta válaszul, hogy "Figyeljen, Tajvan nem része a Kínai Népköztársaságnak, és semmiképpen nem eladó!", majd hozzátette, hogy "Remélem, Elon Musk megkéri a KKP-t (a kínai központi pártot), hogy nyissa meg az X-et a népe előtt", utalva arra, hogy Kínában a Twittert korábban betiltották, ezzel is korlátozva a szólás- és véleményszabadságot.
Leonardo DiCapriónak is vannak kedvenc filmjei, nem is akármilyenek!
Az Oscar-díjas színésznek érdemes lehet adni a szavára.
Negyven éve nem mozdult, most feltámadhat ez a garázslelet Mustang
Ha van amerikai autó, amelyre nagyon lehet vágyni, akkor a Mustang biztosan egy ezek közül. Talán még ilyen állapotban is.
Daniel Radcliffe elmondta, melyik Harry Potter karaktert játszaná el
A hét filmben ő alakította a címszereplőt, de ha most kellene választania, van két szereplő, akinek a bőrébe szívesen bújna.
Alabamában már börtön jár a laboratóriumi húsokért
Mind a gyártásuk, mind a forgalmazásuk törvénybe ütközik, elég komolyan büntetik.
Amit szinte senki sem szúrt ki! 9 ikonikus filmjelenet, amit egész egyszerűen egy másik filmből másoltak
Nem is gondolnánk, hogy a filmgyártás történetében számos olyan jelenet van, amit már több alkotásban is láttunk!
Marco Rossi kihirdette: itt a keret az Európa-bajnokságra
Nagy meglepetések nincsenek, de két kérdőjel azért még akad a magyar csapat Eb-keretében.