Maradona nélkül először – így lett olasz bajnok a Napoli

1986: Argentína Diego Maradona vezérletével megnyeri a labdarúgó-világbajnokságot Mexikóban, a magyar lélek számára borzasztóan szomorú torna végén magasba emelve a trófeát. 1987 és 1990: a Napoli szintén Maradona irányításával olasz bajnoki címet szerez. Aztán mindkét csapat számára nagyon hosszú szünet következik. 2022-ben az argentin válogatott világbajnok, 2023-ban a Napoli a Serie A aranyérmese. Maradona óta először.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

forrás: Ivan Romano / Getty Images

Maradona képe egy nápolyi házfalon. Szinte zarándokhely ez, az argentin zsenit töretlenül imádják a városban

Csak az időpont volt kérdéses

Április harmincadikán a Lazio az Interhez látogatott az olasz labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában. Ez szinte mindig izgalmas párosítás, két nagy hagyományokkal rendelkező klub, elég parázs meccseket szoktak vívni. Most azonban sokkal többről szólt a csatájuk, és nem csak kettejükről. Amikor az Inter kiegyenlített, majd a hajrában megszerezte a győzelmet, csak egy helyen örültek jobban, mint Milánóban: Nápolyban, ahol a nem sokkal később kezdődőt Napoli – Salernitana meccsre már szinte utcabállal készültek a szurkolók. A Lazio veresége ugyanis azt jelentette, ha a Napoli nyerni tud, bajnok lesz. A 84. percig így is érezhették, ám jött Dia, egyenlített, és elnapolta az ünneplést.

Ezzel persze nem a Scudetto sorsa vált kérdésessé, csak az időpont, hogy mikor kezdődhet a fieszta Nápolyban. Persze mindenki arra vágyott, hogy otthon, a saját stadionjukban, a Stadio Diego Armando Maradonában biztosíthassák be az aranyat, de sok izgulni valójuk így sem maradt. Szerdán már meccs nélkül is meglehetett volna az arany, ha a Lazio nem nyer a Sassuolo ellen, de mivel behúzták, a Napolinak csütörtökön idegenben kellett egy pont Udinében. Ez 0-1-ről Osimhen góljával egyenlítve meg is lett.

forrás: Marco Cantile / LightRocket / Getty Images

Ez még nem a bajnoki fieszta: 2020-ban a Coppa Italiát nyerték meg, majd így ünnepeltek a városban. Fun fact: büntetőpárbajban nyertek a Juventus ellen, a mindent eldöntő 11-est Arkadiusz Milik lőtte be. Ő ma a Juve játékosa

33 szűk esztendő

Ha nem is a Juventusszal, a Milannal és az Interrel egy szinten, de azért többnyire a tradicionális olasz nagy csapatok közt emlegetik a Napolit. Pedig a már említett két – most már három – bajnoki címen kívül nincs is több nekik, az Olasz Kupát nyerték meg hatszor, a Szuperkupát kétszer, és 1989-ben, naná, hogy még a Maradona-érában az UEFA-kupát emelhették a magasba. Akkor még két meccsen dőlt el a döntő, 5-4-es összesítéssel verték a Stuttgartot.

Viszont az 1990-es bajnoki cím, valamint az azt követő legközelebbi trófea, a 2012-es hazai kupagyőzelem között nagyon sok idő eltelt. De nem úgy röppent el, hogy közben stabil első osztályú középcsapatként tengette volna éveit a Napoli. 1992-ben eligazolt Maradona – akinek egyébként akkoriban is voltak botrányai, például azzal támadták, hogy törvényen kívüli fia született, vagy hogy a Camorra tagjaival ápolt baráti kapcsolatokat –, de nem ő volt az egyetlen. Elment ebben az időszakban a nagyszerű Gianfranco Zola, a védőzseni Ciro Ferrara, a brazil Careca. A hanyatlás lassú volt, de annál fájdalmasabb, az 1997-1998-as idényt kiesőhelyen zárták, visszacsúsztak a másodosztályba. Két Serie B-s idény után csak átutazóként jutottak fel, de még rosszabb idők jöttek.

forrás: New Press / Getty Images

Ezequiel Lavezzi vezeti a labdát Nicola Legrottaglie és Antonio Nocerino között. A kép 2007 őszén készült egy Napoli-Juventuson, akkor már mindkét csapat Serie A-s volt. Nem sokkal korábban még a másodosztályban csaptak össze

2004-ben csődöt jelentettek, a liga visszasorolta őket a Serie C1-be, vagyis a harmadik vonalba, mégis innen lehet számolni a felemelkedést. Ekkor lépett színre a mostani klubtulajdonos, a könnyű természetűnek véletlenül sem nevezhető Aurelio De Laurentiis. Ő eredendően filmproducer, unokaöccse a szintén producer, csak pár szinttel sikeresebb Dino De Laurentiisnek (Fordítsd oda a másik orcádat is, Conan, a pusztító, Dűne, Hannibal, stb.), és rokona annak a Giada De Laurentiis séfnek is, akit mostanság is sokat látni magyar főzőcsatornákon. De ennyit a családfáról.

A nápolyi emberek futballőrületét elég jól mutatja, hogy az alacsonyabb osztályban sínylődő csapatuk meccsét is annyian látogatták, hogy némelyik élvonalbeli gárda is elszégyellhette magát mellettük. És ki gondolta volna, hogy a következő Napoli-Juventus rangadót nem a Serie A-ban, csupán a B-ligában vívják? Pedig így lett, a 2006-os Calciopoli botrányban visszasorolt Juventusszal egy vereség mellett egyszer ikszeltek, majd kéz a kézben jutottak fel. Azóta pedig töretlenül őrzik is a tagságukat – sőt, nem is jó szó az őrzik, hiszen sorra hozták a második és harmadik helyeket, többször is irtó lendületesen bekezdve, de a végére kifulladva, visszaesve. A nagy durranás, a bajnoki cím viszont nem jött össze. Mostanáig.

A játékosok

Pedig az utóbbi években – a feljutás óta – olyan klasszisokat foglalkoztattak, mint az argentin Ezequiel Lavezzi, a szlovákok legjobbja, Marek Hamsik, az örökifjú gólgyáros, Fabio Quagliarella, akár Edinson Cavani, a Real Madridot is megjárt, majd a Juventusnak eladott, így Nápolyban közutálat tárgyává váló Gonzalo Higuaín, de Jorginhót vagy Kalidou Koulibalyt is mondhatnánk.

forrás: Francesco Pecoraro / Getty Images

Marek Hamsik (j), a csapatkapitány ünnepli Jorginho gólját a Bajnokok Ligájában, a Manchester City ellen

Komoly kis névsor, és az is látszik, hogy szinte minden poszton voltak kiváló futballistáik. Hogy mivel több, mivel másabb a mostani keret, mint a korábbiak, nem teljesen világos. Az biztos, hogy hatalmas fogás volt az erre az évadra megcsípett grúz Hvicsa Kvarachelia, akit játéka láttán gyorsan el is kereszteltek Kvaradonának. Most pörgette fel igazán a gólgyártást a nigériai Victor Osimhen, ott a védelemben a csapatkapitány, Európa-bajnok Giovanni Di Lorenzo. Mégsem állíthatjuk, hogy klasszisokkal jobb lenne a játékosállomány, vagy hosszabb lenne a kispad.

Az edző

Sok mindent lehet mondani, de hogy nagy lett volna az állandóság a vezetőedző pozíciójában, azt biztos nem. A feljutást Edy Rejával harcolták ki, vele együtt nyolcan fordultak meg a gárda élén, azaz átlagosan két szezon jutott mindenkinek. A legkevesebb Roberto Donadoninak, aki 2009 márciusa és októbere között vezényelte a Napolit, a legtöbb Maurizio Sarrinak, ő 2015-től 2018-ig ült a padon. Nem rossz nevek, hiszen előbbi volt olasz szövetségi kapitány, utóbbi a Juventust vette át, most pedig a Laziónál dolgozik. Rajtuk kívül a Liverpoollal BL-győztes Rafa Benítez, valamint az első és eddig egyetlen négyszeres Bajnokok Ligája-aranyérmes Carlo Ancelotti is dirigálta a nápolyi csapatot. A mostani menedzsert, Luciano Spallettit 2021 tavaszán nevezték ki.

forrás: Tullio Puglia / UEFA / Getty Images

Az előző két olasz bajnokcsapat edzője: balra Stefano Pioli (AC Milan) és jobbra Luciano Spalletti (SSC Napoli). A kép a két gárda BL-párharca idején készült

Kétség nem fér hozzá, hogy Spalletti jó edző, a Romát igen sokáig, sőt két felvonásban is edzette, a Coppa Italiát kétszer is elhódíotta velük, de bajnok soha nem volt, ahogyan az Intert sem tudta sikerre vinni. E tekintetben talán nem vigasztalja, hogy Oroszországban, a Zenittel kétszer is megnyerte a Premjer-ligát. Most végre mindenkire rácáfolhatott, aki úgy vélte, Spalletti meg van átkozva, az ő csapatai Itáliában soha nem lesznek bajnokok.

Az ellenfelek

Ha a keret már évek óta erős, de nem átütő, és ha a kispadról sem nyeretlen edzők adták eddig sem az utasításokat, vajon miért pont most jött össze a Napolinak? A brutál erős kezdés ezúttal is megvolt, először a tizenhatodik fordulóban kaptak ki – amúgy az Intertől –, de addig döntetlenből is csak kettő volt a nevük mellett. Csakhogy most sokkal tovább tartott ki ez a lendület, mint amit eddig megszokhattunk tőlük.

Március elején kezdődött egy kisebb hanyatlás, azóta két zakó és két iksz esett be, de válságnak azért ezt sem mondhatjuk. Igaz, a Salernitana elleni döntetlen picit kellemetlenül érinthetett mindenkit, ott már bajnokavatás lehetett volna. A kupából hamar, már a 16 között kizúgtak, így az nem emésztette fel az erőiket, a BL-ben ezzel szemben egészen a negyeddöntőig meneteltek, a csoportkör első meccsén 4-1-re fenekelték el a Liverpoolt, majd az Ajaxnak is gurítottak egy hatost, végül a Milan állította meg őket az egyenes kieséses szakaszban.

forrás: Francesco Pecoraro / Getty Images

Victor Osimhen (b) és Hvicsa Kvarachelia (j) párosa kulcsszerepet játszott a Napoli bajnoki címében

Nem lenne szép dolog az érdemeiket kisebbíteni, és nem is különösebben indokolt, hiszen rendes támadófocival jutottak el a Scudettóig. Idegenben verték a Milant, oda-vissza a Romát, otthon ötöt vertek a Juvénak, messze a legtöbb gólt rúgták, miközben a legkevesebbet kapták (május eleji állapot szerint). Utcahosszal vezették a bajnokságot már hónapokkal a vége előtt, miközben hátrafelé tekintve leginkább csak az érdekelhette őket, kik versengenek a második helyért: a milánói csapatok, vagy épp a Lazio? Esetleg a pontlevonással sújtott, majd ezeket az egységeket visszakapó Juventus? Amíg ők vannak legfelül, ez kábé mindegy is.

De azért nagyon kívánkozik a teljes képhez, hogy a nagy riválisok mennyire gyengélkednek. A címvédő Milannál nem klappolnak a dolgok, az Inter már tizenegyszer kapott ki, a Juventusnál meg hiába várták szinte megváltóként a korábbi sikeredző Allegrit, szurkolóként mondom, hogy ennyire gyenge és elképzelések nélküli játékot régen lehetett látni az együttestől. Oké, kilenc aranyérem után törvényszerű volt, hogy egyszer vége lesz az álomnak. Talán egyedül a Lazio teljesített kicsit erőn felül, de ez sem volt elég.

A kulcs tehát? A játék! Az a stílus, ami Európa-szerte rengeteg csodálót hozott a Napolinak, és ami ellen kevés csapatnak volt ellenszere Olaszországban. Talán most talált igazán egymásra a csapat és az edző.

Meddig juthat a Napoli?

Szakmailag igen megalapozott, komoly latolgatáson alapuló jóslat következik: bármi lehet. Mert benne van a pakliban, hogy pár jó erősítéssel stabilan kell velük számolni az előttünk álló években, és akár meg is ismételhetik az idei sikereket. Sőt, azt is megvillantották, hogy akár európai szinten is tényezővé válhatnak. Az is benne van, hogy ez egy kifutott – és megérdemelt, teszem hozzá – eredmény, amit nem tudnak újra megcsinálni. One season wondernek így sem hívhatjuk őket, volt előjele a bajnoki címnek.

forrás: Salvatore Laporta / KONTROLAB / LightRocket / Getty Images

Napoli szurkolók az akkor még San Paolo, ma már Diego Armando Maradona stadionnál 2018-ban. Akik nem tudtak elmenni Torinóba, hogy a helyszínen nézzék a Juventus elleni meccset, így gyűltek össze

De az sem lenne meglepő, ha a siker legfőbb letéteményeseit egyszerűen elvinnék nagyobb és gazdagabb klubok. Osimhen a legfrissebb hírek szerint a Manchester United kívánságlistájának élén van, de a Bayern München és a Paris Saint-Germain is szívesen vinné. Kvarachelia szintén kapós lehet az átigazolási időszakban, vele a PSG mellett a Manchester Cityt, a Real Madridot és a nemrégiben vagyonossá váló Newcastle Unitedet is szóba hozták már. Kérdés, a Napoli melyik utat választja: nagyot szakítani a legkelendőbb futballistákon, majd újra és újra csapatot építeni? Vagy mindenáron megtartani a kulcsembereket, kockáztatva, hogy ez kedvüket szegi? Meglátjuk, izgalmas lesz.

Érdekel az olasz foci? Gianluigi Buffonról készült portrénkat az InStyle Men nyomtatott számában olvashatod. Már az újságárusoknál!