Ha ma ránézünk a sport krónikáskönyvének megfelelő oldalára, a Formula–1 1976-os idényénél azt látjuk, James Hunt egyetlen ponttal előzte meg Niki Laudát, és ezzel világbajnok lett. Ami viszont nem derül ki egy puszta táblázatból, az nem más, mint az elképesztő dráma, amit ez a szezon tartogatott. A címvédő Lauda ugyanis az évad első felében nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, miközben Hunt sokszor kiállni kényszerült. Azonban jött augusztus elseje, az NSZK Nagydíja.
Ezen a futamon történt a sportág történetének egyik legismertebb balesete: Niki Lauda Ferrarija a korlátnak csapódott, majd kigyulladt, az osztrák pilótát versenyzőtársai szabadították ki az égő roncsból. Napokig lebegett élet-halál között, azonban két héttel később már tréningezett, 42 nappal a baleset után pedig rajthoz állt Monzában, sőt negyedik lett. Ez a visszatérés hihetetlen akaraterőről és elszántságról tett tanúbizonyságot, még ha a folytatásban dobogóra már csak egyszer is állhatott Lauda, és végül lecsúszott a bajnoki címről. A következő évben, 1977-ben azonban újra aranyérmes lett, majd 1984-ben szerezte meg harmadik címét.
Most a Bonhams aukciósház kínálja eladásra azt a sisakot, amelyben Lauda balesetet szenvedett azon az említett németországi versenyen. Ennélfogva természetesen sérülések és égésnyomok láthatók rajta, de ez nyilván nem az a típusú ereklye, amit bármilyen szinten is fel kellene újítani vagy restaurálni – ez így, ahogy van, az F1 történelmének egy borzongató, egyben inspiráló lenyomata. Mert egyszerre mutatja, mennyire veszélyes ez a sport, és Lauda életútját ismerve arról is tanúskodik, ezek a hősök milyen mélyről voltak képesek visszajönni.
A szakemberek 50-60 ezer dollár, azaz akár 22 millió forint bevételre számítanak, de ennek akár a sokszorosát is megérheti a bukósisak, attól függően, hogy éppen kik foglalnak majd helyet a licitálóteremben, és meddig hajlandóak elmenni. A bevétel egy részét az UNICEF-nak ajánlják fel.
Nézd meg a sisakot a galériában:
Niki Lauda bukósisakja 1976-ból
Lauda és Hunt csatáját, ezt a drámai 1976-os szezont dolgozza fel a Hajsza a győzelemért című film. Alábbi galériánkban további autós filmeket is ajánlunk:
28 emlékezetes autós film, amit látnod kell