Természetes megoldás a betörők és a kukkolók ellen

A tolakodó tekintetektől való rejtőzködés az ember emberré válása óta folyamatosan fejlődő igény. A korai időkben az elődeink a rájuk fenekedő ragadozók elől húzódtak a sűrűbe (meg persze barlangokba), később a törzsi viszályok indokolták a bujkálást. Egészen a várak feltalálásig sokat köszönhetünk az avatatlan szemlélő számára áthatolhatatlannak látszó növényzetnek – éppen azok lettek a távoli felmenőink, akiknek ez jobban sikerült másoknál.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

forrás: Jermann Kálmán

Tény, hogy az örökzöld is lehet unalmas, mert mindig ugyanolyan, és virágai sem díszesek. Ezen segít néhány eléjük telepített színes növény

Teltek-múltak az évezredek, és a közvetlen életveszélyt felváltotta a leselkedők elleni védekezés vágya. Ebben szegény és gazdag egyformán gondolkodott és gondolkodik, legalábbis hazánkban: kevés kivételtől eltekintve egyik sem szereti, ha bámulhatják, hogyan él, mit csinál az otthonában. Hatékony megoldások léteznek, kezdve az olcsó, egyben kevéssé esztétikus kerítésre aggatható dolgokkal (nádszövet, plasztikháló), aztán a komplexebb fa vagy műanyag táblák következnek, és az épített alkalmatosságok állnak a fejlettség csúcsán: sűrű léckerítés, palánk, tömör tégla vagy beton, esetleg az indusztriális trapézlemez. De az élő növényzetnél nincs szebb, egészségesebb, hasznosabb. Tény, hogy lassabb a megvalósulás, ki kell várni, mire megnő, ha olyan, felfut a támrendszerére, mégis, esztétikailag és a kizsigerelt bolygónknak is az örökzöldek a legjobbak.

forrás: Jermann Kálmán

A tűztövis termése sokáig szép marad – a hó nem bántja, ellenben a mostani tél rengeteg esője és folyamatos párája eléggé

A törpecserjéktől az égbenyúló fákig sokféle növényt használunk e célra. A teljesség igénye nélkül, csak a saját lakóhelyemet pásztázva, tehát személyes tapasztalatok alapján jellemezem néhány fajukat. A hat esztendővel ezelőtti ideköltözésünknél szerencsések voltunk, helyesebben: komoly érv volt a kiválasztott ingatlannál a növényzet. 80 örökzöldet számoltam meg egyszer unalmamban, és már akkor sem volt egysíkú a felhozatal: kecskerágók, tiszafák, borókák, egy magányos, akkor még karácsonyfának is kicsi fenyő, mahónia mindenfele, és persze a kötelező tuják. Darabszámra és fajra is bővült azóta a flóránk: arizonai ciprus, egy második, cserepes karácsonyfaként vásárolt fenyő, további taxusok, az utcai kerítésen kívül tűztövisek színesítik a birtokot.

forrás: Jermann Kálmán

Épített belátásgátlók és a csúfságuk oldására szolgáló növények. Bal fent egy különös növénytársulás: a csipke- és e nemesített rózsa akár 6 méterre is felkúszik, ha támasztékot lel – itt egy tujától. Jobbra fent: a legközönségesebb örökzöld is szebb a kerítéspanelnél. Balra lent: A borostyán egyszerűen átbukott a betonfalon, villanyoszlopon annak csúcsáig felkúszott, és vitte magával a kétféle kecskerágót. Jobbra lent: a legigénytelenebb térhatároló, a hullámpala – szerencsére az érett csipkebogyó oldja rusnyaságát

Praktikus okokból a különféle tuják a legnépszerűbb örökzöld dísznövények nálunk. Relatíve gyors növekedésük, alacsony beszerzési áruk, meg persze a divat keresetté teszik őket a kertészetekben. Nem mindegy azonban, melyiket választjuk, és további nehezítés, hogy a köznyelv számos borókát és hamisciprust, sőt a felületesség csimborasszójaként ciprust is tujának nevez. Ne szégyelljük mindezt, az összes a toboztermők törzsébe, a tűlevelűek osztályába, a fenyőalakúak rendjébe, a ciprusfélék családjába tartozik – közeli rokonok egymással, néha a megjelenésük is megtévesztően azonos. A rengeteg alváltozat között tehát majdnem lehetetlen eligazodni, ráadásul csak a tuják kétféle, nyugati és keleti származási ággal bírnak. A nyugati tuja (Thuja occidentalis) legismertebb változata a smaragdtuja, csodaszép, tömött lombozattal, mindenhová illő színnel. És – hangsúlyozottan személyes tapasztalat alapján – ez is a legérzékenyebb mind közül. A szépségnek ára van, nem csak mi, emberek szeretjük, a kórokozók és kártevők között is kedvelt. Alig három példányt örököltünk az ingatlannal, ebből ma egy él, kettőt a gyors pusztulás miatt ki kellett vágni, és a fertőzésveszély miatt elégetni. Amikor barnára száradt tujasorfalat látunk, akkor jó eséllyel smaragdtuják pusztulásának vagyunk tanúi. Gombabetegségek, rovarkártevők (moly, pajzstetű, takácsatka, boróka-tarkadíszbogár) élősködnek rajta, és ha nem történik időben a fertőzés lokalizálása, egy-két év alatt kiszárad az egész növény.

forrás: Jermann Kálmán

Tiszafa hajtásai, ennyit nő egy év alatt

A keleti tuja – itt, nálunk – sokkal jobban bírja. Két alakváltozatát ültették el kb. 20 éve, ezek közül a magasra szökő, ritkás ágszerkezettel és levélzettel, nem attraktív színnel rendelkező verzió semmilyen jelét nem mutatja a betegségekre fogékonyságnak, kártevőkre gyakorolt vonzó hatásnak. Évi 30-50 cm-t nőnek (ha annyi vizet kapnak, mint itt), a korábbi barbár alsó visszanyírást újralombosodással kiheverik, és a toboztermésük táplálékul szolgál az áttelelő madaraknak. Van pár darab teltkarcsú, gömb alakú keleti tujánk is. Ezeknek szebb a zöldje, áthatolhatatlan a sűrűsége, és maximálisan kitöltik a rendelkezésükre álló helyet. A legjobb, ha szoliter, vagyis egyedülálló növényként ültetjük, de nem nyírt sövényként is mutatja felfelé karcsúsodó gömb formáját. Kicsit hajlamosabb a száradásra, ameddig elértem, a gyanús ágakat levágtam – ez három évvel ezelőttig volt elvégezhető, most már akkorák, hogy emelőkosárból, esetleg helikopterről függeszkedve lehetne elvégezni az ápolást. Ezek egyikét sem alkalmaztam, ennek ellenére is egészségesek, sőt, a kerítéshez túl közel ültetve tolakodónak tűnik a fejlődésük. Ez legyen tanulság: bármennyire csenevész a csemete abban a nevetséges, fokföldi ibolyának való cserépben, egyszer hatalmas növény lesz belőle, és ennek megfelelő távolságot hagyjunk az épített tereptárgyaktól, egyéb növényektől.

forrás: Jermann Kálmán

Hamisciprusok és tuják sorfala. Ezeket nem nyesném, nem arra valók

Hamisciprusokból is bőséges nálunk a kínálat, különféle zöldekből és kékes árnyalatúakból egyaránt. Ahogy látom, itt a közeli telepítés nagyobb gond: amelyik lemarad, azt nagyon gyorsan elnyomják, halálra ítélik a gyorsabban cseperedő társai. Az árnyékra is érzékenyebbek; persze ez minden más örökzöldre is érvényes, ahogy a vízzel való ellátottság is meghatározó. Szokták előnyükként emlegetni a szárazságtűrést – lehet, hogy így van, de az öntözés hiánya néhány év alatt harmadakkora növényt eredményez, mint a bőven locsolt társa.

forrás: Jermann Kálmán

riási, 5 méteres, gömb alakú keleti tuja. Nyáron azért szebb, télre eléggé bebarnul

A tiszafákat mint lassan növekedő örökzöldeket írják le. Ez lehetséges, a fitt tuják kétaraszos hajtásaihoz képest negyedannyit nőnek évente. Éppen ezért vásároltunk – horribilis összegért, igaz – 170 cm-nél nagyobb példányokat, amelyek most, három évvel később, túlnőtték a kerítést, tehát két méter fölött járnak. De nem is ezért szeretjük őket: gyönyörű mély zöldjük, tömött, mindenhol tűleveles ágrendszerük a legelegánsabb örökzölddé teszik őket. Nem véletlen, hogy a taxus baccatát használják növényszobrokhoz – bár számomra ez a szadizmus jele, magam hozzá nem nyúlnék egyikhez sem, hadd fejlődjenek, gyarapodjanak kedvük szerint. Csak akkor nyúlok a metszőollóhoz, amikor muszáj ösvényt hagyni. Dúsan kaptak szerves trágyát ültetéskor, és most, bizonyítottan begyökeresedve is hetente kapnak egy alapos beáztatást nyáron, de meg is hálálják a gondoskodást.

forrás: Jermann Kálmán

Nem belátásgátló, és nem is a miénk ez a gyönyörű, termetes erdeifenyő, de nekünk árnyékol. És sok más itt élő örökzölddel szemben ez őshonos

Borókák. Két növényről gondolom azt egészen biztosan, hogy ezek lehetnek, de már csak azért sem mennék botanikusnak, hogy az oktatók ne szórakozzanak velem a vizsgákon tökéletesen egyformának látszó, taxonómiailag viszont gyökeresen más növények meghatározásával. Ezekhez rossz hozzáérni, pedig érintésük selymes, csak érzékeny a bőröm rájuk. És a többitől eltérően nem tartják meg magukat, vaskos kötelekkel vannak körbefonva, mert a talajtól eredő, hosszúra nyúlt ágaik már egy esőnél is lehanyatlottak, ha lesz egyszer az életben még hó, az végképp elfektetné őket. Most már csak távolról csodálom őket, az első három évben még körbetoltam mellettük a fűnyírót, ez a lehetőség a terebélyesedésükkel megszűnt – nem bánom, nem volt mögöttük semmi, amihez hozzá kéne férni.

forrás: Jermann Kálmán

Azonos faj, eltérő törzzsel. Ha fiatalkorában eltávolítják a párhuzamos hajtásokat, vastag törzset nevel a tuja is, igazi fa lesz belőle. Más esetben bokorszerű

Kecskerágóink is vannak. Többféle, zöld és sárgás levelű érdekes növények, így magukra hagyva őket inkább széltében gyarapodnak. Kivéve, ha támrendszert találnak: a legmagasabb örökzöldünk a legfurább növénytársulásunk egyben: a telken belül álló fa villanyoszlopra felfutott a borostyán, és valahogy vitt magával két különféle színű kecskerágót is. A legfurább tulajdonságuk a virágzáskor mutatkozik: nem büdösek, de mégis, legyek ezrei lepik be őket. Amik egészen az utolsó pillanatig önfeledten lakmároznak, de ha odaérünk, egyszerre reppennek fel. Ez az egyetlen hátrányuk; nem gondozom őket, és azt mutatják, nem is igénylik.

forrás: Jermann Kálmán

Karamella macska pózol a tujából formált alléban

Tényleg, a borostyánt nem is soroltam fel az akkor még 80 örökzöld között. Mert ez is lehetett további 80 önálló növény: falra magától nem kúszik fel, minden másra igen, de ha nem tud, akkor terjed a talajon, és tarackoló, tehát ahol talajt fog vagy azt sejt (fához érve, tavalyi avart találva, járda repedésénél, bárhol), gyökeret ereszt. Árnyékos vagy napsütötte hely, sok víz vagy teljes szárazság, mindegy neki, legfeljebb más lesz a színe, és gyorsabb vagy lassabb a növekedése. Személy szerint szeretem, az előbb említett tulajdonsága miatt könnyen szaporítható, gondozást nem igénylő növény. Akkor lesz valódi belátásgátló, ha legalább 1,8 méter magas a drótkerítés, amire hagyjuk felfutni, és persze ez is évekbe telik.

forrás: Jermann Kálmán

Gondozva a mahóniából is lehet sövény. Itt az aljnövényzet része, túl sok árnyék vetül rá. Télre a zöldből ilyen érdekes vörösesbe hajlik a színe

Egyetlen valódi ciprusunk van, egy karcsú arizonai. Szép, szellős növény, a faiskolában relatíve olcsón adták, és hamar sokat nőtt. Keskeny helyen, az innen kényszerből kivágott smaragdtuja helyén van. Jó választás volt, még akkor is, ha nagyon elüt a tujáktól, hamisciprusoktól. De inkább önállóan, a kert kiemelt pontjára érdemes telepíteni, ott jobban érvényesül tetszetős megjelenése. Itt fenyőből sem fér el kettőnél több: ezek nem érik be pár négyzetméterrel, ha kivárjuk azt az egy-két évtizedet, mire megnőnek – igaz, azok inkább árnyékolásra, mint szeparálásra alkalmasak.

forrás: Jermann Kálmán

A kétféle kecskerágónk egyike, tőle jobbra boróka, hátul meg az öt éve másfél, most úgy négy méterrel magasabb kaukázusi jegenyefenyő. Minden az öntözésen múlik

A fentieken kívül tűztövist ültettem még. Új utcai kerítés elé, ami önmagában is teljes szeparációt biztosít, de felépítése során mechanikailag gyengének éreztem, ezért került kívülre 12 tő a szúrós növényből. Három éve, két-három kósza ággal, 60-70 cm-es méretben, egy rongyos ezresért darabonként – ezek ma két-két és fél méteresek, és alaposan bebokrosodva áthatolhatatlan falként védelmezik a kerítéspaneleket. Virágzáskor fehérek, terméséréskor fürtökben lóg róluk a sok narancs vagy piros bogyó – nem az apró levelükkel, hanem a sokáig, a mostaninál kevésbé csapadékos évben a következő virágzásig, tehát tavasz végéig kitartó gyümölcsükkel díszítenek. Metszeni kellene őket, de egyelőre inkább a kerítéshez kötözöm zabolátlan ágaikat.

forrás: Jermann Kálmán

A kerítés (amit óv a megközelítésétől) védelmében a nyálkás idő mellett is megmaradt a tűztövis termése. Normál esetben a következő virágzásig is fent marad, ezért érdemes elgondolkodni az ültetésén

Az 1000 négyzetméteres telkünk külső és belső határolására szánt örökzöld növényzet – ahogy a felsorolásból is kiderül – kifejezetten eklektikus, egymástól színben, formában, méretben, textúrában elütő fajokkal. És mégis, egyenként is meg tudnám védeni őket, miért vannak jó helyen, és mi szól mellettük. Tudjuk, varietas delectat, miközben egy három méteresre nyúlt, fél méterenként ültetett oszlopostuja-sor nekem unalmas, egyhangú, túlságosan funkcionális. Nem én döntöttem el, hogy a miénk nem ilyen, de szívesen erősítettem rá. És lehet, hogy nem ez az üdvözítő út, mégis, kizárólag öntözéssel, némi komposzttal beérik – nem nagy ár ahhoz képest, hogy akadályozzák a belátást, határolják a teret, megfogják a port és a vad szeleket.

Borítókép: Ritka élmény manapság a havas alföldi táj, pedig jól mutat örökzöldekkel. Balra lent egy tiszafa, felette egy keleti tuja, középen és jobbra borókák, jobbra hátul hamisciprusok tujával. Négyéves a kép, ma már nem lehet átlátni köztük (Fotó: Jermann Kálmán)