A világ legvonzóbb férfija 2023-ban: Patrick Dempsey

Patrick Dempsey
Forrás: Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

A People magazin kihirdette a Sexiest Man Alive idei győztesét, de persze nagy segítség a versenyben, ha valaki híres.

„Úristen, ő a legszexisebb élő ember a világon” – állítólag akkor hangzott el ez a mondat, amikor a nyolcvanas évek közepén éppen Mel Gibsonról készült egy anyag a People magazinba. Majd jött a válasz, miszerint ezt címlapra kellene írni. Nem tudni, kik között zajlott le a párbeszéd, de az biztos, hogy az ötletből 1985-ben megszületett a Sexiest Man Alive, a lap ugyanúgy megválasztja évről évre a legszexibb férfit, mint ahogy például a Time az év emberét. Talán nem lep meg senkit, hogy az imént idézett sorok után az első győztes Mel Gibson volt.

Ahogy az sem nagy szenzáció, hogy a legvonzóbb férfiak mindig ismert emberek közül kerülnek ki, nem pedig a világ összes átlagos civiljét versenyeztetik meg. Eddig mindössze kétszer fordult elő, hogy nem a szórakoztatóiparban tevékenykedő sztárok lettek a legszexisebbek, 1988-ban az ügyvéd és újságíró John F. Kennedy, 2015-ben David Beckham exlabdarúgó kapta az elismerést. Keveseknek adatott meg kétszer is a siker: Richard Gere-nek, Brad Pittnek, George Clooney-nak és Johnny Deppnek. Tavaly például Chris Evanst ünnepelték, de az utóbbi évtizedben mások mellett Idris Elba, Michael B. Jordan, Chris Hemsworth és Dwayne Johnson is elnyerte a címet.

Most pedig bejelentették a 2023-as év legszexibb férfiját: az 57 éves amerikai színész, Patrick Dempsey a kiválasztott. Dempsey nagy vásznon és kis képernyőn egyaránt lassan negyven éve aktív, az igazán nagy népszerűséget talán A Grace klinika (Grey’s Anatomy) Dr. Derek Shepherdjének szerepe hozta meg számára. A színészet mellett az autóversenyzést is az élete fontos részének tekinti, a Le Mans-i huszonnégy órásról még egy kategória-második hellyel is büszkélkedhet. Meg tekintélyes autógyűjteménnyel.

Amikor megtudta, hogy a People magazin őt választotta ki idén, meglepődött: „Teljesen sokkolt. Aztán nevetni kezdtem, azt kérdeztem, ugye ez csak vicc?” Azt mondja, soha nem gondolt arra, hogy valaha ilyen elismerésben lesz része, de örül neki, jót tesz az egójának. A vele járó hírveréssel pedig jó célokra szeretné irányítani a figyelmet. Egyébként sem áll távol tőle a jótékonykodás, mások segítése: rákbeteg édesanyja halála után a daganatos betegek támogatására hívta életre a Dempsey Centert.

Forrás: People

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Videók

Kép
Stílus

Hangulatos és stílusos: 3 pulóver, ami 2025 tavaszán biztosan ott lesz a felkapott darabok között

Tavasszal még jól jön azért egy pulóver, ötleteink között pedig lehet, hogy te is találsz neked tetsző darabot.

Kép
Jármű

Rózsaarannyal ütötték fel ezt az egyedi Bentley-t

A Bentley Batur önmagában is lenyűgöző luxusautó, a Black Rose-t azonban némi rózsaarannyal tették még látványosabbá.

Kép
Szórakozás

Történelmet írt az NBA hárompontos-királya

Steph Curry az első ember a liga történetében, aki eljutott négyezer tripláig. Vagyis összes karrierpontjának csaknem felét így szerezte.

Kép
Életmód

Sosem látott filmfelvétel került elő a Nemzeti Színház 60 évvel ezelőtti felrobbantásáról

A Blaha Lujza téri Nemzeti Színház 1965. március 15-én történt felrobbantását azóta sem tudta kiheverni a magyar társadalom. Pontosan 60 év telt el azóta, hogy a metró építkezésére hivatkozva lerombolták Budapest ikonikus épületét, amelyre egyre kevesebben emlékeznek már. Az NFI Filmarchívumban most feldolgozott filmfelvételek segítenek abban, hogy azok is átélhessék az élményt, akik sosem járhattak az épületben.

Kép
Életmód

A spermád megmondja, meddig élsz?

Úgy tűnik, a spermiumok száma és mozgékonysága is összefüggésben van a várható élettartamunkkal.

Kép
Szórakozás

„Az emberek 90 százaléka nem alkalmas együttélésre” - TRÚMEN S02E03

A TRÚMEN legfrissebb adásában a városi élet előnyeit és hátrányait boncolgatja Törőcsik Dani és Tóth Szabi.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!