Noha Martin Scorsese már 81 éves, a filmezéssel egyáltalán nem akar leállni – szerencsére. Legutóbbi alkotása, a Megfojtott virágok tíz Oscar-jelölést is begyűjtött, és bár egy díjat sem vitt haza, a kritikusok elismerően írtak róla. Vannak viszont újabb tervei is: többek közt Jézus életéről, valamint Frank Sinatráról is forgatna. Utóbbival kapcsolatban egyes források már bizonyos részleteket is elárultak a Variety című lapnak.
A legendás színész és énekes történetét bemutató életrajzi film munkálatait a hírek szerint már idén elkezdik, a forgatási helyszínek között szerepelhet Olaszország, Izrael és Egyiptom is. A főszerepben – ha minden igaz – Leonardo DiCapriót láthatjuk, Jennifer Lawrence pedig Sinatra második feleségét, Ava Gardnert játssza.
Ugyanakkor úgy tudni, Frank Sinatra lányának, az örökségét gondozó Tinának még rá kell bólintania a koncepcióra, mint ahogy azt sem tudni, mely stúdió égisze alatt készülhet el a mozi – az Apple és a Sony is szívesen befogadná.
Ha érdekelnek az életrajzi filmek:
12 kihagyhatatlan életrajzi film a zene világából