Promóció
Unta magát, bő kétszáz kilométert autózott egy macska

Sox, a vörös cirmos nem először lépett meg otthonról, előfordult, hogy gazdája egy nightclubban szedte össze.
Akinek volt már macskája, nem lepődik meg a tényen, hogy ezek az állatok bizony néha szeretnek elkóborolni. A nem ivartalanított cicák főként párzási időszakban tudnak eltűnni akár hosszabb időre is, de sokukat a felfedezés izgalma is hajtja. Többnyire kajaidőben azért elő szoktak kerülni, bár számos veszély leselkedik rájuk az autókon át a kutyákig. A délkelet-angliai Herne Bayben élő Sox viszont igazi kalandor.
A vörös cirmos legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy beugrott egy idegen autójába, akivel így egészen a nem túl távoli Whitstable-ig utazott. Amikor a sofőr észrevette, el akarta vinni állatorvoshoz, de a cica inkább meglépett, bepattant egy másik kocsiba. Ez az autó azonban már az otthonától 70 mérföldre, azaz csaknem 120 kilométerre – Londontól kicsit délre – fekvő Wallingtonba tartott. Az elöl ülők énekeltek és beszélgettek hazafelé, amikor egyszer csak felbukkant köztük Sox szőrös képe.
Végül a macskát nem ők vitték haza, hanem valaki, aki követi Facebookon: gazdája, Jessica Roe ugyanis korábban létrehozott neki egy saját oldalt, ahol barangolásait dokumentálja. Nem először fordult ugyanis elő, hogy elinduljon világot látni. Rendszeresen feltűnik irodákban, iskolákban, de találtak már rá Amazon-furgonban, a kebaboshoz is betért, egyszer pedig egy nightclubban kellett összeszedni. Most összesen csaknem 230 kilométert utazott, de vasárnapi kirándulását követően keddre már haza is ért.
Jessica nem bánja, hogy Sox ilyen kalandozásokra vállalkozik. A nőnek két fia van, a kisebb hat-, a nagyobb nyolcéves, így azon viccelődik, legalább felkészül arra az időszakra, amikor később majd értük kell menni a legváltozatosabb helyekre. Igaz, nemrég még azzal poénkodott, addig minden oké, míg a cica fel nem száll a londoni vonatra, erre most éppen a főváros közeléből kellett hazajutnia.
A Mikulás meghozta az új Suzuki Swiftet!
A magyar piac egyik kedvenc kisautója immár a hetedik generációval folytatja.
A legmegbízhatatlanabb autók toplistája
Az autó az ingatlan után sokaknak a második legnagyobb értéke, ezért is nagyon bosszantó, ha mindig baj van vele.
Erre a ralis filmre vágytunk, csak nem tudtunk róla
A Race for Glory: Audi vs. Lancia zseniálisnak ígérkezik, a legendás B csoport dicsőségét és megpróbáltatásait idézi fel.
150 év után először kelt ki vadon élő kivi Új-Zéland fővárosában
A behurcolt ragadozók miatt a vadon élő kiviket a kihalás fenyegeti.
Miért vadult meg a világ másodjára is egy műanyag tokos órától?
A Moonswatch sikerét ugyan nem sikerült megismételni, de a Swatch második, Blancpainnal közös kollaborációja is nagyot szólt.
A sztárok egyik klasszikus kedvencét most szuperkedvezményesen vásárolhatod meg
A vörös szőnyeges események egyik főszereplőjéből a te gardróbodban sem árthat egy darab.