Promóció
Navigáció oda, ahol már térerő sincs

A finn Suunto kimondottan terepfutóknak készített iránytűt, ha olyan helyre merészkednének, ahová a térerő már nem ér el.
A finn Suuntót 1936-ban alapította Tuomas Vohlonen finn tájfutó és feltaláló. Az első innovációja a folyadékkal töltött tájoló volt, amely mozgás közben is pontosan leolvasható volt, ez alapozta meg a cég sikerét. 1950-ben tengeri iránytűkkel és egyéb navigációs műszerekkel álltak elő, majd a '80-as években jelentős áttörést jelentett a Suunto SME-ML búvárkomputerük, amely lehetővé tette a búvárok számára, hogy nyomon kövessék merülési mélységüket, merülési idejüket és a dekompressziós határaikat. Jelenleg a legjövedelmezőbb üzletáguk a különböző sportórák, de időnként előállnak olyan termékekkel is, amelyekkel a gyökereikhez nyúlnak vissza, például most bemutatták az MB-6 Global Compass-t, amely úgynevezett globálisan kiegyensúlyozott tájoló, amely a Föld északi és déli félgömbjén egyaránt használható, vízálló és 20 fokos döntésének köszönhetően könnyen leolvasható. Ráadásul lume-mal látták el, így sötétben is jól látható.
A nagyjából gyufásdoboz méretű eszköz egy strapabíró polikarbonát házat kapott, és a Suunto honlapja szerint máris sold out lett, és jelenleg csak az olcsóbb, kizárólag az északi félgömbre kiegyensúlyozott modell érhető el.

Promóció
Az amerikai sportmárka, a Gant bemutatja új férfi illatát

Promóció
Ismerd meg a superior kasmír termékekről híres Falconerit!
A bróker, a nyugdíjas és a revizor
Szidjuk a csúnya neppereket, akik átverik a gyanútlan vásárlót. Pedig a magánszemélyek se csupa kincset árulnak.
Ezekben a városokban a legdrágább az élet
Oké, hogy Budapesten piszok drága az albérlet, de szerencsére a közelében sincs a top 10-nek a magyar főváros, ha azt keressük, hol a legköltségesebb élni.
A világ legszebbjei közt a budapesti karácsonyi vásárok
Az Adventi Bazilika egyenesen díjnyertes, de a Vörösmarty téri karácsonyi vásár is több toplistán szerepel.
77 millióért árulják Tupac ujjlenyomatát
A rapper szexuális zaklatás miatt ült börtönben, ahhoz az eljáráshoz vették tőle az ujjlenyomatokat. De van itt valami Notorious B.I.G.-től is.
Egy E46 M3-nál vagányabb a másfél
Lenny Karenski megtanult hegeszteni, hogy saját magának készíthesse el a világ legmenőbb utánfutóját.
Megvannak a magyar válogatott csoportellenfelei az Eb-re!
Németországgal, Skóciával és Svájccal csapunk majd össze a jövő évi kontinenstornán.