Promóció
Robotkutyának néz ki, lépcsőzni is tud a Suzuki fura motorja


Elsőre egy kicsit torz gyerekjátéknak tűnik, de a Suzuki azokat segítené ki a MOQBA-val, akik korlátokba ütköznek a mindennapok során.
Különös tanulmányt mutatott be a Japán Mobilitási Kiállításon a Suzuki. A Modular Quad Based Architecture, vagyis a MOQBA elsőre egy fura felépítésű, kerekeken guruló, csöppet torz robotkutya benyomását kelti, pedig igazából motorkerékpár, vagy legalábbis valami ahhoz hasonló.

Mert ugyan a nyereg és a kormány még úgy-ahogy hasonlít egy hagyományosabb gép kialakításához, a négy, kis kerekekben végződő láb már egészen szokatlan. Sík, egyenletes felületen gond nélkül gurul a jármű, ha viszont egyenetlen szakaszhoz érkezik, netán lépcsőkkel áll szemben, akkor átvált járásszerű mozgásra. Tehát olyan helyeket is meg lehet vele közelíteni, ahová normál motorkerékpárral, robogóval vagy akár autóval nem tudunk eljutni.

A gyáriak közlése szerint elsősorban azok számára fejlesztették a MOQBA-t, akik mozgásukban korlátozottak, a mindennapi élet során olyan helyeken is akadályokba ütköznek – amit például a lépcsők jelentenek –, ahol amúgy a tömegközlekedés fejlettnek számít. Ehhez három menetmódot is kínálnak: a Chairt (Szék), a Standinget (Álló) és a Stretchert (ez leginkább hordágyként fordítható). Egyelőre természetesen csak koncepcióról van szó, egyáltalán nem tudni, tervezi-e a Suzuki sorozatgyártásba vinni rendhagyó járművet.

Promóció
A férfiaknak nem fontos az arcápolás? Dehogynem!
A rajongók kiakadtak! Alexander Skarsgård nem akárhogy értelmezte újra a sportosan elegáns fogalmát
Alexander Skarsgård pont olyan, mint bárki más, szereti a kényelmes darabokat és alkalomtól függetlenül szereti bárhova felvenni őket.
A V8-as Suzuki, amit a Mazda MX–5 riválisának szántak
Nem a leggyorsabb, nem a legerősebb – mégis kultautó lett az MX–5. A Suzuki C2 viszont soha nem ment gyártásba.
Rövidesen visszatér Perzsia hercege
Remake készül a Prince of Persia: The Sands of Time videójátékból, nem is kell rá sokat várni.
Sean Penn megmondta, mit gondol a fiatal színészekről
Szerinte Jennifer Lawrence az utolsó mozisztár, de a többiekről is határozott véleménye van.
Ilyen típusú férfiakkal nem szívesen randiznak a nők
Ha nem veszed elég komolyan a mentális egészségedet, az bizony kizáró ok lehet egyeseknél.
Minden fiú álma: az űrhajózás
Kapu Tibor a második magyar űrhajósként készül a kilövésre, mi pedig a friss InStyle MEN-ben azt próbáltuk megfejteni, miért álmodoznak a világűrről fiúk milliói világszerte.