Promóció
A Liverpool valóra váltja a súlyos beteg Eriksson álmát


Egy meccs erejéig irányíthatja a csapatot a svéd szakvezető, miután elfogadta a felkérést az Ajax elleni gálameccsre.
A svéd Sven-Göran Eriksson sikeres és kalandos pályafutást tudhat maga mögött futballedzőként. Többek közt két világ- és egy Európa-bajnokságon vezette az angol válogatottat, KEK-et és bajnokságot nyert az olasz Lazióval, de ült egyebek mellett a Benfica, a Sampdoria, az AS Roma és a Manchester City kispadján is. Idén év elején jelentette be, hogy végstádiumú hasnyálmirigyrákkal küzd, addig harcol, amíg csak bírja erővel. A most 75 éves Eriksson azóta számos interjút adott, ezekben azt is elárulta, hogy mindig is Liverpool-szurkoló volt, minden vágya az volt, hogy egyszer irányíthassa a csapatot.
Márciusban pedig valóra válhat az álom, hiszen a Liverpool korábbi klasszisaiból összeállított együttes az Ajax ellen szerepel gálamérkőzésen, az angol klub vezetői pedig felkérték a szakvezetőt, hogy irányítsa a csapatot ezen a találkozón. Eriksson elfogadta a lehetőséget, a Pool pedig hivatalos közleményben számolt be arról, hogy szeretettel várják őt és családját is az LFC Foundation ez évi rendezvényére.
Már az is kiderült, hogy mások mellett Jerzy Dudek, Sander Westerveld, Martin Skrtel, Fabio Aurelio, Djibril Cissé és Ryan Babel áll majd játékosként a rendelkezésére, de hamarosan további neveket is közölnek. A mérkőzést március 23-án játsszák, jegyek már kaphatók, a befolyó összeget jótékonysági célokra fordítják.

Promóció
A férfiaknak nem fontos az arcápolás? Dehogynem!
14 érdekesség a Mission: Impossible-filmekről, amiről talán nem is hallottál
Hamarosan utoljára hallhatjuk a sorozat védjegyévé vált "Amennyiben vállalja.."-kezdetű mondatot, de addig is mutatunk néhány kulisszatitkot az eddigi részekből.
Robert Pattinson a cannes-i filmfesztiválon úgy festett, mintha egy 2000-es évekbeli romkomból jött volna
Robert Pattinson egyébként egy nagyon jó kis réteges megjelenést rakott össze.
Ebben a menő Rolexben csípték el Tom Cruise-t a Mission: Impossible turnéján
A színész stílusához kiválóan illik ez a platina Daytona, aminek a másodlagos piacon is igen húzós ára van.
Nem tud öregedni: fény derült Cristiano Ronaldo biológiai korára
A portugál futballsztár negyvenévesen is magas szinten teljesít, a jelek szerint pedig a szervezete nagyon is bírja.
Ilyen futurisztikus Škodát még nem láttunk
A kerekek száma kicsivel kevesebb annál, amit az utóbbi időben megszokhattunk tőlük.
Joaquin Phoenix egy igazi klasszikus sportcipőt választott a cannes-i filmfesztiválra
Joaquin Phoenix abszolút egyszerűre vette a formát, de a képlet így is működött.