Két év alatt kétszer nyert vagyont kaparós sorsjeggyel

A New York-i férfi tavaly augusztusban vihetett haza tízmillió dollárt, most egy újabb tízest sikerült mellétenni.
Nem vagyok szerencsejáték-függő, de azt bármikor beismerem, hogy néha lekaparok egy-két sorsjegyet. Eddig talán ötezer forint volt a legnagyobb nyereményem, de legalább a játék ára már egész sokszor visszajött. Nem ebből fogok meggazdagodni, na. Ellentétben mások mellett a New York-i Wayne Murray-vel, aki két év alatt kétszer nyert egészen komoly összeget a kaparóson.
A férfi először tavaly augusztusban örülhetett, ugyanis akkor sikerült tízmillió dollárt kaparnia a Black Titanium nevű játékban. Ezt követően sem hagyott fel a szerencsejátékkal, idén decemberben pedig ugyanott, ugyanabban a brooklyni H&A benzinkút shopjában vett sorsjegyet, ahol a tavalyi nyerő darabot. Csak most egy 200X nevűt. Ezúttal is mellészegődött a mázli, hiszen újabb tízmillióval sikerült gyarapítania a kasszát. Mindkét alkalommal úgy döntött, hogy egy összegben kéri a kifizetést, bár az adózás és egyéb költségek rendesen leamortizálták a nyereményt, azért így is hatmillió dollár fölött maradt egy-egy szelvénnyel.
Murray úgy jellemezte érzéseit, hogy felszabadító és nagyszerű. A bolt egyik eladója szerint a férfi törzsvásárlójuk, mindig mindenkivel kedves, és bár a pénz sokakat megváltoztat, ő ugyanolyan közvetlen és őszinte maradt. Az üzletvezető viszont hozzátette, hogy egyik sorsjegy után sem kaptak tőle extra borravalót, noha titkon azért álmodozik ilyesmiről. Mondjuk lenne miből, mert a levonások után is úgy 4,4 milliárd forintnak megfelelő vagyon maradt Murray zsebében.
10 videójáték, amiből megnéznénk egy filmváltozatot
Nemhiába mondják néhány alkotásra, hogy vászonra termett.
Hétfő estétől érdemes lesz az éjszakai égboltot figyelni
Látványos meteorzáporral érkezik meg hazánk fölé is a Lyridák.
A Revuelto inspirálta ezt a limitált Ducatit
A Panigale V4-ből készül pár ilyen különleges példány, amit bárki a saját Lamborghinijéhez igazíthat.
Ezért hagyta el Hollywoodot az Amerikai pite sztárja
Shannon Elizabeth egy teljes generáció számára marad örökre a dögös cserediák, de talált valamit, ami a filmezésnél sokkal fontosabb.
Hordozható lemezjátszóval készül a nyárra a Toshiba
Pontosabban az Aurex almárka dobta piacra az AX–RP10-et, aminek bár létjogosultsága kérdéses, mégis roppant figyelemreméltó.
Ha egy elmélet elindul! Paul Mescal megjelenése rögtön új James Bond-pletykákat indított útjára
Paul Mescal Londonban eléggé hozta a 007-es hangulatot!