Promóció
Eladnád a Cybertruckodat? 18 millióra perelhet a Tesla
A Tesla pickupját egy évig nem lehet majd eladni, ezzel biztosítanák az exkluzivitást.
Nagyon régóta várják már a leendő ügyfelek a Tesla első pickupjának, a Cybertrucknak az érkezését. A gyártásindítást és a forgalmazás megkezdését már többször is elhalasztották, de november 30-án végre tényleg elérkezik a nagy nap, és leszállítják az első megrendelt példányokat. Aztán remélhetőleg igen boldogok lesznek vele, a hírek szerint ugyanis egy évig nem adhatják majd el.
A Tesla szerződésbe foglalja, hogy a vevők az átvétel napjától egy teljes esztendőn át nem ruházhatják át másra a Cybertruck tulajdonjogát. Ha ez mégis megtörténik, 50 ezer dollárt (úgy 18 millió forintot) vagy az eladáskor kapott ellenértéket követelhetik az ügyféltől. Sőt, akár feketelistára is tehetik, azaz a jövőben megtagadhatják tőle egy újabb Tesla vásárlásának lehetőségét. Akinek mégis alapos indoka van az értékesítésre, attól maga a gyártó venné vissza a kocsit, eredeti árából levonva 25 centet megtett mérföldenként, továbbá esetleges javítási és kozmetikai költségeket. Ha a Tesla nem él ezzel a jogával, hozzájárulhat a harmadik félnek történő eladáshoz.
Az amerikai villanyautó-gyártó szándéka ezzel a lépéssel egyes források szerint az, hogy biztosítsa a Cybertruck exkluzivitását, esetleg meggátolja azt, hogy többen is azonnal, emelt áron passzolják tovább az autót. Gondoljunk csak bele, egy ilyen régóta várt típus mennyire kelendő lehetne a másodlagos piacon. Ezzel együtt az is érthető, ha valaki egyáltalán nem szívesen vásárolna ilyen feltételekkel. A továbbadást amúgy bizonyos előfizetéses szolgáltatások is bonyolíthatják, a Full Self-Driving például nem átruházható.
Elon Musk szerint a Cybertruck 12-18 hónap után válhat meghatározóvá a piacon. Céljaik közt szerepel, hogy 2025-re már évi 250 ezer példányt gyártsanak belőle.
Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!
Követem!Ezek a helyek Európa rejtett gyöngyszemei – magyar is van köztük
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Camaróval akadtak fel a lépcsőn az ügyefogyott autótolvajok
Egy Chevy Camaróval rongyoltak be a szalon ajtaján, hogy onnan egy Dodge Challenger Hellcatet vigyenek el.
Sauron szeme Legóként is mindent lát
Gigantikus készletből építhetjük meg Mordor legmagasabb tornyát, amely szobánk látványos dísze lehet.
Rossz hír a csokiról: elszállt a kakaó ára – de miért?
Számos probléma játszik közre abban, hogy ilyen helyzetbe került az iparág. A csokoládé biztosan nem lesz olcsóbb.
El se hisszük! Sztárok, akik idén már 60. születésnapjukat ünneplik
Sokukon nem is látszik az öregedés! Íme azok a sztárok, akik 2024-ben ünneplik 60. születésnapjukat.
Autóápolási tippek: így tartsd autódat makulátlan állapotban
Az autód az életed fontos része, így természetes, hogy szeretnéd, ha mindig makulátlan állapotban lenne. De mit tehetsz ezért?