Mégsem tudja a Cybertruck, amit Musk beígért?

Úgy tűnik, a hosszú várakozás végén egy kis keserűséget is kapnak a vevők, legalábbis akiknek lényeges a terhelhetőség és a vontatási kapacitás.
Elég kemény dolog lehet Tesla Cybertruck-vevőnek lenni, mert nem elég, hogy a 2019-es premier óta sorra jöttek a halasztások és újabb ígéretek. Aztán nemrég kiderült az is, hogy egy évig nem adhatják el az elektromos pickupot, mert akkor fizethetnek a gyártónak, sőt feketelistára is kerülhetnek. Sokan persze mindezek ellenére is epedve várják az autót, nem is csoda, hiszen elég komoly tudással bír Elon Musk ígéretei szerint. Ma este pedig ünnepélyesen át is adják az első példányokat.
Viszont most a Cybertruck Owners Club (igen, van ilyen) nevű fórumon bukkant fel egy poszt, amelyből kiderül, hogy bizonyos tekintetben elmarad majd a várakozásoktól. A hozzászóló egy San Diegó-i Tesla-szalonnál fotózott le egy táblát, amelyen a modell néhány adata szerepel, bent a kereskedésben egy kiállított Cybertruckot is meg lehet nézni. A számokból az látszik, hogy a plató terhelhetősége akár 2500 font, azaz 1,13 tonna, miközben ennél majdnem fél tonnával többet, 1,58-at ígértek be 2019-ben. Vontatni 11 ezer fontot, átszámolva 5 tonnát képes, a korábban mondott 6,35 helyett. Nyilván némi ingadozás a kiviteltől – főleg a villanymotorok számától – függően még elképzelhető.
Azért ezekkel az értékekkel sem kell szégyenkeznie a Cybertrucknak. A konkurensek közül a Rivian R1T csupán 800 kilóig terhelhető, vontatási képességei megegyeznek a Tesláéval, a Ford F–150 Lightning platóját pedig a legcombosabb variáns esetében is csak 1,01 tonnáig rakodhatjuk, ráadásul utóbbival maximum 4,5 tonnát húzhatunk. Ha hinni lehet a híreknek, a Stellantis még odapörkölhet Musknak: a Ram 1500 REV esetében 1,22 tonnás platót és 6,35 tonnás vontatást lengettek be.
Csak összehasonlításképpen: ami az idehaza is megszokott, belső égésű motoros pickupokat illeti, azok rakodási kapacitása zömében 1-1,1 tonna közötti, míg utánfutót 3-3,5 tonna körül tudnak húzni.
Az osztatlan siker elmaradt! Timothée Chalamet cipőválasztásán kiakadtak a rajongók
Szerinted is túltolta kicsit a divatozást?
Autógyűjtők Szent Grálja ez a gyönyörű sárga Ruf CTR
Már maga a Ruf CTR is egészen ritka és különleges sportautó, ebben a színben viszont még kevesebb készült.
Belekortyolhat a sörbe a gyerek, vagy ettől lesz alkoholista?
Egy kicsi kortyocska teljesen ártatlannak tűnhet, mégis úgy fest, ez nyitja meg a kaput az alkoholproblémák előtt.
Ellopott Buddha-szobor kerülhet végre vissza Nepálba
A 12. századi alkotást 1997 óta láthatta a közönség egy chicagói múzeumban, de alapos kutatómunka bizonyította be, hogy valaha ellopták.
Folytatást kap Tim Burton Batman-története – egy csavarral
A zseniális rendező 1989-es produkciójával megreformálta a szuperhősfilmek műfaját, ez a stílus most nem a vásznon élhetne tovább.
Hangulatos és stílusos: 3 pulóver, ami 2025 tavaszán biztosan ott lesz a felkapott darabok között
Tavasszal még jól jön azért egy pulóver, ötleteink között pedig lehet, hogy te is találsz neked tetsző darabot.