Timothée Chalamet nagyon jó érzékkel tud és szeret is a divathullámok között szemezgetni, és egyik legutóbbi New York-i kávézós délutánján is sikerült egy olyan lábbelit felkapnia, aminek láttán elöntött minket a nosztalgia.
Nos, a régi motorosnak számító sportszergyártók bár szépen és sikeresen haladnak a korral, azért időnként előkapnak az archívumukból olyan modelleket is, amikért egykoron milliók rajongtak. Éppen ez a helyzet az Air Uptempóval is, amit 1996-ban dobott piacra a Nike, és aminek méretes AIR feliratát, az akkoriban hódító graffiti kultúra inspirálta, arról nem beszélve, hogy Scottie Pippen is ebben állt pályára egy-egy meccsen. A gyártó pedig pár éve amolyan stabil közreműködőként visszatette a piacra ezt a darabot, amit most éppen Timothée Chalamet lábán szúrtunk ki.
A múltidézés jó ideje befektetésnek sem utolsó, éppen ezért gondoltuk úgy, hogy ha valami új sportcipőn gondolkodtál mostanság, akkor a Nike ezen kiadása is jó opció lehet, persze csak ha szereted a kicsit feltűnő darabokat.