Promóció
Mint egy sárkány: az Under Armour főhajtása Bruce Lee előtt

Az NBA klasszis irányítója, Steph Curry nevével fémjelzett sorozat legújabb darabja az Under Armour Curry 11 Bruce Lee Fire.
A valaha volt egyik legismertebb harcművész és színészként is kedvelt Bruce Lee fájdalmasan fiatalon, mindössze harminckét évesen hunyt el 1973-ban. A sárkány motívuma nemcsak azért kötődik hozzá, mert filmjeinek címében is megjelent. A kínai asztrológia szerint a sárkány évében és a sárkány órájában született, ráadásul filmes karrierje során használta is a „kis sárkány” (Léj Szíu-lung) nevet.
Így aztán az sem nagy csoda, hogy most, amikor az Under Armour a kosárklasszis Steph Curryvel közös kollekciójában Bruce Lee nevével fémjelzett cipőt dobnak piacra, azon is megjelenik a sárkány. Az Under Armour Curry 11 Bruce Lee Fire alapszíne tűzvörös, megjelennek rajta pikkelyszerű minták, és egy apró sárga beütés is, míg a belső részében már a sárga az uralkodó. Ami anyagát illeti, a TPU-t hálós megoldással ötvözték, ezzel lélegzővé téve a lábbelit, a kényelemhez UA Flow talp is hozzájárul.
Az újdonság egyelőre csak korlátozottan elérhető, ára pedig 160 dollár, vagyis bő 55 ezer forint.
Nézd meg jobban a galériában!
10 pocsék gengszterfilm, ami elpuskázta a lehetőségeit
Remek színészek, jó ötletek, de a végeredmény jóindulattal is csak felemás lett.
Nincs többé minden idők egyik legnagyobb jéghegye
Az A23a jelzésű jéghegy nemcsak a legnagyobb, hanem a ma ismert legrégebbi is volt, de mostanra teljesen elolvadt.
Charlie Sheen lakóbusza: ha egy jármű mesélni tudna…
A hedonista életmódot folytató színész a kilencvenes években vette ezt a Prevost Marathont, amelyből később turnébusz lett.
A suliba repít vissza ez az új kalandjáték
Egy új nyílt világú játék hozza vissza a Rockstar-féle 2006-os Bully hangulatát. Az Agefield High: Rock the School az iskolai hétköznapokra, a fiatalos könnyelműségre és a 2000-es évek nosztalgiájára épít. De vajon ma is működhet ez a koncepció?
Tolna vármegye kihagyhatatlan úti céljai tavaszi kiránduláshoz
Az egyik legjobb régió az országban, ha természetjárásról van szó.
Izgalmas sztorival jön az Ocean’s Eleven előzményfilmje
A kétezres évek nagy sikere volt Steven Soderbergh sztárparádéval turbózott tolvajfilmjének. A folytatások után most jön az előzmény!







