Promóció
80 milliónyi aprót zsákmányoltak egy teherautóból


Négy férfi több mint kétmillió tízcentesért rabolt ki egy kocsit, de ezzel csak megkoronázták korábbi tevékenységüket.
Több rendbeli rablással, lopással és egyéb bűncselekményekkel is vádolják azt a négy férfit, akik az idei évet nagyrészt olyan dolgok összegyűjtésével töltötték, amikhez semmilyen tulajdonjog nem fűzte őket: először tequilát, sört és ráklábakat zsákmányoltak nagy tételben, többnyire közvetlenül a szállítmányozócégek járműveiből. De aztán egy kis pénzt is szerettek volna szerezni.
Rakiem Savage, Haneef és Malik Palmer, valamint Ronald Byrd ezért a US Mint amerikai pénzverde teherautóját fülelte le. Valószínűleg készülhettek már egy ideje az akcióra, mivel jelöletlen kocsiról van szó, biztosan kifigyelték már induláskor a Philadelphiából Miamiba tartó járatot. Amikor a sofőr egy Walmart parkolójában megállt aludni, szürke kapucnis felsőben, erővágóval a kezükben nekiindultak.
A raktérben összesen mintegy 7,5 millió dollár értékű tízcentes érme volt, egy-egy raklapon 50 ezer dollárnyi. Mivel azonban ezek így nehezek lettek volna, kisebb zsákokba pakolták a pénzt, és hozzávetőleg kétmillió darabbal sikerült lelépniük, vagyis bő 230 ezer dollárt, átszámolva több mint 84 millió forintot vittek el, meg egy csomó szét is szóródott menekülés közben a parkoló aszfaltján. Mindenesetre, ha hozzátesszük, hogy kábé öt tonnát nyomhatott a zsákmány, végül is megdolgoztak rendesen.
Később pár ezer dollárt philadelphiai bankokban, illetve Marylandben Coinstar automaták segítségével próbáltak beváltani. A rendőrök végül elfogták őket, de a tízcentesek nagy része még nem került elő. A bűnbanda tagjai akár több évtizedre is börtönbe kerülhetnek, ha minden vádpontban bűnösnek találják őket.

Promóció
A férfiaknak nem fontos az arcápolás? Dehogynem!
A rajongók kiakadtak! Alexander Skarsgård nem akárhogy értelmezte újra a sportosan elegáns fogalmát
Alexander Skarsgård pont olyan, mint bárki más, szereti a kényelmes darabokat és alkalomtól függetlenül szereti bárhova felvenni őket.
A V8-as Suzuki, amit a Mazda MX–5 riválisának szántak
Nem a leggyorsabb, nem a legerősebb – mégis kultautó lett az MX–5. A Suzuki C2 viszont soha nem ment gyártásba.
Rövidesen visszatér Perzsia hercege
Remake készül a Prince of Persia: The Sands of Time videójátékból, nem is kell rá sokat várni.
Sean Penn megmondta, mit gondol a fiatal színészekről
Szerinte Jennifer Lawrence az utolsó mozisztár, de a többiekről is határozott véleménye van.
Ilyen típusú férfiakkal nem szívesen randiznak a nők
Ha nem veszed elég komolyan a mentális egészségedet, az bizony kizáró ok lehet egyeseknél.
Minden fiú álma: az űrhajózás
Kapu Tibor a második magyar űrhajósként készül a kilövésre, mi pedig a friss InStyle MEN-ben azt próbáltuk megfejteni, miért álmodoznak a világűrről fiúk milliói világszerte.