Promóció
Többé már nem titok! Usher elárulta, hogy mely kozmetikai termékek a kedvencei

Usher kedvenc termékei között szerencsére vannak elérhető ötletek is.
Számos korai siker után 1994. augusztus 30-án adták ki Usher saját névre keresztelt debütáló albumát, amit azóta nyolc másik nagylemez követett. Az énekes az elmúlt évtizedekben pedig számos szakmai sikert zsebelt be, többek közt 8 Grammy-díjat is.
Egy szó, mint száz az elmúlt évtizedekben egy kicsit sem pihent, és legutóbb, február 11-én ő volt a Super Bowl meglepetésvendége, ahol mondanunk se kell, hogy elég erős és slágerekkel teli félidei show-val örvendeztette meg a közönséget. Rajongói régóta beszélik már róla azt, hogy korát meghazudtoló külseje van. A 45 éves Usher pedig nem is nagyon titkolja azt, hogy bizony ő is szívesen él a kozmetikai készítmények adta lehetőségekkel, sőt ami azt illeti saját jól bevált, kedvenc termékei is vannak.
Következzen most 4 szépségápolási termék, amit Usher előszeretettel használ a mindennapokban!
Csúcsra járatja az ergonómiát a Razer új billentyűzete
Szokatlan formával és kiemelkedő kényelemmel csalogat a Razer Pro Type Ergo.
Az Artemis–2 küldetésnek állít emléket a Breitling
A svájci márka ezer szállal kötődik az űrkutatáshoz, most egy meteorit számlapos darabbal rukkoltak elő.
Exkluzív program első hírnöke a Rolls-Royce Nightingale
A Coachbuild Collection programban az ügyfelek minden eddiginél nagyobb beleszólást kapnak luxusautójuk megalkotásába.
Ő lehet minden idők legfiatalabb James Bondja?
Újabb név került abba a bizonyos kalapba – de már mindenki azt várja, húzzanak ki belőle valamit.
Fillérekért adták el a 300 milliós Picasso-festményt
Ráadásul nem egy balszerencsés tévedésről vagy hamisítványról van szó, és nem is bukott senki az üzleten.
15 pazar óra az idei Watches & Wondersről
A legnevesebb óragyártók ezúttal sem spóroltak az újdonságokkal, mutatjuk a kedvenceinket.







