Na, ez a száguldó koporsó, szó szerint

Ha az ötlet nem is, de a kivitelezés teljesen eredeti: ezt a koporsót egy tisztességes V8 hajtja.
A száguldó koporsó kifejezést többnyire azokra az autókra szoktuk használni, amelyek teljesítménye messze meghaladja a passzív és aktív biztonságukat – magyarul, ha nagy tempónál eldobjuk, akkor nem biztos, hogy megússzuk. Viszont a hatvanas évek zseniális amerikai sorozatában, a The Munstersben láthattunk egy igazi koporsó-autót: a Drag-U-lát a sztori szerint a nagypapa, Grandpa Munster építette magának.
Úgy fest, ez az autó másokat is megihletett, ugyanis 2008 és 2010 között New Yorkban épült egy hasonló. A Casket Car viszont nem pontos másolat vagy replika, csupán az ötletet meríthette az alkotó a tévéből, végül saját koncepciót valósított meg. Egyedi vázra került fel a karosszériaként szolgáló üvegszálas koporsó, ülés pedig csak egy van, méghozzá hátul.

A Chevrolet-féle small block V8-as az orr-részbe került, ehhez egy TH350 automata váltót párosítottak. Egy meglehetősen lapos benzintankot a motor elé helyeztek el. Igen érdekes a pilótafülke is: a differenciálművet tulajdonképpen a lábunk közé kapjuk, a kárpitozás koporsóra emlékeztető módon bársonyszerű, a versenykormány pedig még elborultabbá teszi az egészet.
Innen, Magyarországról kábé hihetetlen, de ez a kocsi ebben a formában utcán használható, New York államban helyezték forgalomba 1928-as Ford Pickupként. Van továbbá durván ötven serlege kiállításokról és autóshow-król. A Bring-a-Traileren a napokban cserélt gazdát 10,6 millió forintnyi dollárért.
Nézd meg alaposabban:
Stílusos keretekből 2025-ben sem lesz hiány: 5 napszemüvegtrend férfiaknak
Mutatjuk is, hogy idén milyen napszemüvegek érnek meg egy próbát!
Alonso is aláírta ezt az őrületesen ritka Aston Martint
A DBR22-ből csupán néhány darab létezik világszerte, ez a példány viszont még ebben a mezőnyben is különlegesnek számít.
Soha nem fizettek annyit Kobe-ereklyéért, mint ezért a mezért
Kobe Bryant újoncmeze szerénytelen összegért talált gazdára, de még így is elmaradt az előzetes becslésektől.
Csendes kirúgás? Létezik, és talán téged is érint
Ha ezeket a jeleket tapasztalod, lehet, hogy már tőled is megválni készülnek a főnökeid.
Ez a kicsi méregzsák lesz minden idők legdrágább Renault-ja
Megnyílt az előrendelés a Renault 5 Turbo 3E elektromos hot hatchre, az árából viszont egy Porsche 911 Carrerát is kaphatnánk.
Az Adidas Samba már a múlt? Ez a cipő lehet az új sláger
Az egyszerű, minimalista cipő hatalmas siker, de most egy másik modell veheti át tőle a stafétát.