Promóció
Batman késik, Venom hamarabb jön

Úgy látszik, nem követik Gandalfot: „Egy mágus sosem késik. És korán se jön soha.”
Vegyes híreket kaptak a szuperhősfilmek rajongói. A Warner Bros. Ugyanis immár hivatalosan is bejelentette, hogy a The Batman Part II, vagyis a Robert Pattinson-féle folytatás késni fog. Eredetileg 2025-re vártuk, de csak egy évvel később, 2026-ban lesz a premier, a tervek szerint október másodikán (Magyarországon szokás szerint egy nappal hamarabb). A hírek szerint főszereplőként Pattinson, rendezőként Matt Reeves is visszatér, de azt nem tudni, rajtuk kívül kiket láthatunk viszont az első részből. Ott ugye mások mellett Zoë Kravitz, Jeffrey Wright, Colin Farrell és John Turturro is feltűnt.
Kezdtük tehát a rossz hírrel, most jöjjön a jó. A vártnál korábban kapjuk meg a Sony Picturestől a Venom legújabb részét, amely a Venom: The Last Dance, azaz Venom: Az utolsó tánc címet kapta. Tom Hardy és szimbiótája utoljára tetszeleg az antihős szerepében, hozzájuk többek közt Juno Temple és Chiwetel Ejiofor csatlakozik. A produkció bemutatóját elég sokat tologatták már, ugyanis eredetileg idén júliusra szánták, majd novemberre pakolták. Ez utóbbihoz képest beszélhetünk most pozitív változásról, ugyanis 2024. október 25-re (idehaza 24-re) hozták előre a premiert.
Csúcsra járatja az ergonómiát a Razer új billentyűzete
Szokatlan formával és kiemelkedő kényelemmel csalogat a Razer Pro Type Ergo.
Az Artemis–2 küldetésnek állít emléket a Breitling
A svájci márka ezer szállal kötődik az űrkutatáshoz, most egy meteorit számlapos darabbal rukkoltak elő.
Exkluzív program első hírnöke a Rolls-Royce Nightingale
A Coachbuild Collection programban az ügyfelek minden eddiginél nagyobb beleszólást kapnak luxusautójuk megalkotásába.
Ő lehet minden idők legfiatalabb James Bondja?
Újabb név került abba a bizonyos kalapba – de már mindenki azt várja, húzzanak ki belőle valamit.
Fillérekért adták el a 300 milliós Picasso-festményt
Ráadásul nem egy balszerencsés tévedésről vagy hamisítványról van szó, és nem is bukott senki az üzleten.
15 pazar óra az idei Watches & Wondersről
A legnevesebb óragyártók ezúttal sem spóroltak az újdonságokkal, mutatjuk a kedvenceinket.







