Promóció
A vinyl megint lenyomta a CD-t
Ráadásul a fizikai adathordozók összességében is több bevételt hoztak, mint egy évvel korábban.
Egymást követő második évben előzte meg a vinyllemez a CD-t a fizikai adathordozók eladásait tekintve – legalábbis az USA-ban, ugyanis az adatok az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetségének (RIAA) éves beszámolójából származnak. Ráadásul összességében is több zenei adathordozót adtak el 2023-ban, mint 2022-ben. Vinylből a korábbi 41 millió példány helyett 43 millió, CD-ből pedig 33 helyett 37 millió – vagyis előbbi úgy tudott felülkerekedni, hogy utóbbi is látványos növekedést produkált.
Egyébként e téren van némi ellentmondás a RIAA adataiban: amikor tavaly ilyenkor kiadták az éves jelentésüket, 33,4 milliós CD-eladások szerepeltek a táblázatban, a frissben pedig az áll, hogy a tavalyi 37,7-ről csökkent most 37 millióra ez a szám. A vinyl és a CD versenyében ez nem sokat számít, inkább csak a CD tendenciája szempontjából lenne érdekes.
Ami az árbevételeket illeti, az összes kézzel fogható adathordozóra vonatkozó 1,91 millió dollár 11 százalékos növekedés a 2022-es adathoz, az 1,73 millióhoz képest, míg azt megelőzően, 2021-ben mintegy 1,71 millió dollár értékben vettek az emberek ilyen lemezeket. A vinyl sikersztorija töretlen, ugyanis tizenhét éve folyamatosan emelkednek a számai.
Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!
Követem!Ezzel együtt ez a szegmens még mindig csak egészen kis szeletét adja a zenék beszerzési forrásainak: 11 százalékot. E tekintetben nincs változás az egy évvel korábbihoz mérten, ugyanis akkor pont ugyanennyi volt a fizikai hordozók részesedése, míg a letöltéseké is maradt 3 százalékon, a Synch változatlanul 2 százalékot ad, vagyis a döntő többség, 84 százalék még mindig a streamingé.
Ezeknek az állatoknak a legdurvább a harapása
Nem szerencsés a közelükben lenni, ha dühbe gurulnak!
Időtálló és könnyen variálható! Ryan Gosling inge még most is tuti választás lehet
Ryan Gosling inge még bőven belefér ebbe a hőfokok között csapongó időszakba.
Bitang különkiadással búcsúzik az Alfa ikerturbós V6-osa
A Giuliából és a Stelvióból is elkészült a Quadrifoglio Super Sport, de egyikből sem gyártanak túl sokat.
Fokozzák a korai halálozás rizikóját az ultrafeldolgozott élelmiszerek
Harminc éven át vizsgálták a pácienseket, de nem mindegyik feldolgozott élelmiszer bizonyult egyformán veszélyesnek.
Jeremy Clarkson lett a legvonzóbb brit férfi – újra
Elég meglepő eredmény született, a 64 éves műsorvezető zsinórban másodszor végzett az élen.
A Jacob & Co. bokszolós órájától eldobod az agyad
A csöppet sem visszafogott, erősen limitált szériás karórával Tyson Fury és Olekszandr Uszik meccsére hangolnak.