1,3 milliárdért árulják a Magyar Nagydíjat megnyerő Williamst

Forrás: Collecting Cars
2024. március 9.
Szerző: Lendvai Zsolt

Patrick Head irányításával tervezték, majd 1990-ben Thierry Boutsen vezette győzelemre a Hungaroringen.

Az 1990-es Formula–1-es szezon elsősorban Ayrton Senna második, valamint a McLaren-Honda zsinórban megnyert harmadik világbajnoki címe miatt marad emlékezetes. Na, meg azért, mert a tragikusan fiatalon elhunyt brazil zseni és az akkor már ferraris Alain Prost között egy ütközés döntötte el az aranyérem sorsát. A Williamsnek ebben az évben nem sok babér termett, de azért két versenyt behúztak: az elsőt Riccardo Patrese San Marinóban, a másodikat Thierry Boutsen a Hungaroringen.

forrás: Collecting Cars
A kornak megfelelő dekor, természetesen

Most utóbbinak, a belga Boutsennek a versenyautóját kínálják eladásra a Collecting Cars oldalán. Egy Patrick Head irányításával tervezett FW13B-ről van szó – az FW13-at az 1989-es idény hajrájában vetették be először, ennek frissített, továbbfejlesztett változata volt a B-s verzió. Többek közt a futóművén is csiszolgattak, átdolgozták az oldaldobozait, a kaszniba pedig immár a Renault RS2-jelű, 3,5 literes V10-ese került a hasonló paraméterekkel bíró RS1 helyett. Különlegessége, hogy ez volt az utolsó Williams, amely még hatgangos Hewland kézi váltót kapott. Sokak szerint egyébként kifejezetten gyors és versenyképes autó volt ez, csupán egy igazi toppilóta hiányzott a nagy sikerekhez.

forrás: Collecting Cars
Nagyon más, mint egy mai F1-autó beltere

Ez a konkrét példány a 08-as alvázszámú FW13B, amelyet az akkoriban már tapasztalt F1-menőnek számító Boutsen 14 futamon használt. Rögtön a nyitófordulóban dobogóra állhatott az Egyesült Államokban (harmadik lett), és amikor nem esett ki, mindig pontot is szerzett. A csúcsot abban az esztendőben pont a Magyar Nagydíj megnyerése jelentette számára. Ahogy később elmondta, ha csak egyetlen körrel többet kell menni, már nem tudta volna maga mögött tartani Sennát, annyira elkoptak a fékek és a gumik a kocsiján.

forrás: Collecting Cars
2014-ben teljeskörűen felújította a Williams Heritage

Az autó huszonöt éven át a Williams privát gyűjteményében pihent, és ritkaság számba megy, hogy még az eredeti RS2-es Renault-motor is benne maradt. A Williams Heritage 2014-ben teljesen felújította, hogy méltóképpen szerepeltethessék a goodwoodi Festival of Speeden 2015-ben. Most előállt a ritka lehetőség: meg lehet venni a versenygépet, de természetesen nem olcsón. 1,3 milliárd forintnyi angol fontot kérnek érte a Collecting Cars oldalán látható hirdetés szerint. Itt alaposabban is megnézheted.