Promóció
43 éves várólista van erre a japán kajára

Nem rossz egy marhafalatért. Ráadásul egyre hosszabb a várakozási idő, nemrég még csak harminc év volt.
Te is türelmetlen vagy, ha öt perccel később érkezik meg a futár a pizzával, vagy ha a gyorsétteremben többet kell várni a hamburgerre? Akkor a japán Asahiya hentesüzletet inkább kerüld el: egyik termékükre, a Kobe marhából készült krokettre durván 43 éves várólista van, ha most állnál be a sorba, 63 ezren lennének előtted.
A közel százéves, 1926-ban alapított üzlet már a második világháború után is árusított többféle krokettet, többek közt marhahúsos és burgonyás falatkák is vannak a kínálatukban. De nem minden termékük készül futószalagon, van, amiből csak heti kétszáz darabot csinálnak meg. Az ezredfordulón vágtak bele a házhoz szállításba, népszerűségük a kétezres évek elején ugrott meg. 2016-ban odáig jutottak, hogy le kellett állítani a rendeléseket, mert már olyan hosszú volt a várakozási idő. Csakhogy ez akkor 14 évet jelentett.
A vendégek érdeklődése viszont nem hagyott alább, így újra felvették a kínálatba a falatkákat, amelyeket eredetileg azzal a céllal álmodtak meg, hogy afféle kapudrogként elérhető áron, sőt egyenesen veszteségesen adják, így terelgetve a vásárlókat más Kobe marha termékek felé. Miközben a darabonként felhasznált hús kábé ezer forintba került, egy-egy krokettért 600 forintnak megfelelő jent kértek. 2017-re az ár felkúszott 1300 forintra. Ma egy ötös doboz 6500 körül van.
A krokettek közül az Extrém nevű lett elsöprő sláger, 2022 végén már 30 év körüli várakozási idővel kellett számolni, ez mostanra 43 évre emelkedett. Bezzeg Premiert már durván négy éven belül kaphatunk. A tervük amúgy bejött, mert a krokettrajongók mintegy fele vásárol tőlük más, szintén Kobe-terméket is. Küldetésüknek érzik, hogy népszerűsítsék ezeket a húsokat.
10 érdekesség az óriáspandákról, amiről talán nem is hallottál
Ki nem találnád, hány kilogramm bambuszt képesek befalni egy nap alatt.
A Little Nightmares III hidegrázósnak ígérkezik, de a rajongók nemcsak a játéknak örülhetnek a közeljövőben
A rémálmok univerzuma képregények lapjaira is átköltözik, de a játék még saját animációs filmet is kap.
Vízre bocsátották a világ legnagyobb vitorlás jachtját
A 220 méter hosszú Orient Express Corinthian hamarosan teljesen elkészül, de első útjára csak jövőre indul.
Pharrell platformján döntött rekordot egy Jordan-kártya
Egy 1986-os Fleer sportkártyáért fizetett valaki 2,5 millió dollárt. De persze nem akármilyen kártyáról van szó.
10 megoldatlan történelmi rejtély, ami lázban tartja a kutatókat
Bármennyire is törekszünk a kérdések megválaszolására, olykor még a válaszok is csak újabb kérdéseket szülnek.
Sztárgázsi toplista: Scarlett Johansson lett minden idők legjobban fizetett színésze
Nagyot kaszált új filmjével, magyar átlagbér mellett tízmillió hónapot kellene dolgozni, hogy elérjük eddigi mozis jövedelmét.