Rosszul vagy a repülőn? Ez a 8 dolog segíthet

A rosszullét mindig kellemetlen, de egy repülőgépen talán még inkább, hiszen nincs hová menekülni.
Aki jól bírja az utazást, talán elképzelni sem tudja, milyen kellemetlenségeket élnek át azok, akiket ilyenkor rosszullét gyötör. De persze bárkivel előfordulhat, hogy valami olyat evett, esetleg egy enyhébbnek tűnő betegsége pont a legrosszabbkor, a buszon, esetleg a repülőgépen súlyosbodik. Érdemes persze különválasztani a dolgot, mert magának az úgynevezett utazási betegségnek is lehet tünete a hányinger, az émelygés, szédülés, rossz közérzet, fáradtság és tompaság, de más okokból is felléphet akár fejfájás, hasmenés, fülzúgás – akár a levegőben is.
Nyilván ilyen helyzetben a kezelés is nehézkesebb, hiszen nem tudunk csak úgy leszállni, megszüntetni a zavaró körülményeket, és szakemberhez is nehezebben fordulhatunk. A HuffPost több szakorvost is megkérdezett, mit tehetünk.
Ne bámuljunk képernyőket
Különösen az kerülje az ilyesmit, aki tudja magáról, hogy utazási betegségben szenved. Akár a telefonunk nyomkodásáról van szó, akár a repülő tévéjének figyeléséről, inkább mellőzzük. Helyette aludjunk, ha nem tudunk, hallgassunk zenét, podcastot vagy hangoskönyvet. Ha ablaknál ülünk, nézzünk kifelé.
Hidratáljunk megfelelően
Hányinger vagy gyomorpanaszok esetén a kiszáradás csak tovább rontja a tüneteket. Lassan és óvatosan igyunk, de mindenképpen vizet, ne pedig szénsavas üdítőket. Ez egyébként fejfájásra és szédülésre is megoldást jelenthet, hiszen észre sem vesszük sokszor, mennyire kiszáradunk a repülő kabinjában.
Együnk egy keveset
Rosszullét esetén sokszor ez az utolsó, ami eszünkbe jutna, de van, amikor segít egy kevés kenyér vagy rágcsálnivaló. A krónikus problémákkal küzdők külön készülhetnek is effélékkel az útra. A cukorbetegeknek pedig természetesen erősen ajánlott egyébként is felvértezni magukat.
Vigyünk magunkkal gyógyszert
Ez egy nagy odafigyelést igénylő téma, hiszen szem előtt kell tartani a légitársaságok előírásait. Mindenesetre az állandó gyógyszerek a kezelőorvos által előírt mennyiségben nem jelentenek gondot.
Maradjunk ülve
Hacsak nem igényel gyakori mosdólátogatást az egészségügyi problémánk, jobb, ha inkább ülve maradunk. Ha felállunk, azzal gyakran ronthatunk a helyzeten, sőt az elesést és így a komolyabb sérüléseket kockáztatjuk.
Szóljunk a légikísérőknek
Noha ezek a dolgok eleve kellemetlenek, és könnyen váltanak ki szégyenérzetet is, mégis az a legjobb, amit tehetünk, ha jelezzük problémáinkat a stewardesseknek. Ők akár egy pohár vízzel, akár valamiféle gyógyszerrel is a segítségünkre lehetnek. És kevésbé lepődnek majd meg, ha véletlenül súlyosbodnak a tüneteink.
Ügyeljünk a vérrögökre
Különösen akkor fontos ez, ha korábbi betegségeink vagy alap egészségügyi állapotunk miatt veszélyeztetettek vagyunk, vagy ha gyakran ülünk végig hosszú utakat. Időnként érdemes kicsit felállni és megmozgatni a tagjainkat, valamint jelezni erre vonatkozó igényünket a légikísérőknek is.
Ha lehet, betegen maradjunk otthon
Amennyiben nem utazási betegségről, vagy hirtelen fellépő, váratlan megbetegedésről van szó, hanem mondjuk meglévő bakteriális, esetleg vírusfertőzésről, eleve nem jó másokat megfertőzni. Krónikus betegségek esetén erősen ajánlott a kezelőorvossal konzultálni, míg például a másnaposság is kimondottan kerülendő állapot, ha utazni készülünk.
Rózsaarannyal ütötték fel ezt az egyedi Bentley-t
A Bentley Batur önmagában is lenyűgöző luxusautó, a Black Rose-t azonban némi rózsaarannyal tették még látványosabbá.
Történelmet írt az NBA hárompontos-királya
Steph Curry az első ember a liga történetében, aki eljutott négyezer tripláig. Vagyis összes karrierpontjának csaknem felét így szerezte.
Sosem látott filmfelvétel került elő a Nemzeti Színház 60 évvel ezelőtti felrobbantásáról
A Blaha Lujza téri Nemzeti Színház 1965. március 15-én történt felrobbantását azóta sem tudta kiheverni a magyar társadalom. Pontosan 60 év telt el azóta, hogy a metró építkezésére hivatkozva lerombolták Budapest ikonikus épületét, amelyre egyre kevesebben emlékeznek már. Az NFI Filmarchívumban most feldolgozott filmfelvételek segítenek abban, hogy azok is átélhessék az élményt, akik sosem járhattak az épületben.
A spermád megmondja, meddig élsz?
Úgy tűnik, a spermiumok száma és mozgékonysága is összefüggésben van a várható élettartamunkkal.
„Az emberek 90 százaléka nem alkalmas együttélésre” - TRÚMEN S02E03
A TRÚMEN legfrissebb adásában a városi élet előnyeit és hátrányait boncolgatja Törőcsik Dani és Tóth Szabi.
Élőben tolmácsolhat hamarosan az Apple AirPods
Az iOS 19 hozhatja meg a rendkívül hasznos új funkciót az Apple vezeték nélküli fülhallgatójába.