Promóció
Kitiltják a kamerákat az Airbnb-lakásokból

A kültéri biztonsági kamerák maradhatnak, de odabentre tilos lesz felszerelni bármi ilyesmit.
Április harmincadikától az egész világ összes Airbnb-lakásából kitiltják a beltéri biztonsági kamerákat. Ezeket egyébként eddig is csak akkor lehetett használni, ha már a hirdetésben is feltüntették annak jelenlétét – jellemzően a folyosókon és a közös helyiségekben szereltek fel ilyen eszközöket a tulajdonosok. A cég azonban szállásadókkal, vendégekkel és személyiségi jogi szakértőkkel konzultálva arra jutott, hogy kisöpri őket a szálláshelyekről.
A kamerák kérdése eddig is megosztotta az embereket. A szállásadók azzal érveltek, hogy ezek segítenek az állagmegóvásban, és lehetővé teszik a felelősségre vonást, ha a vendégük valamilyen kárt okozott, amit aztán vonakodna elismerni. Sőt, ha esetleg a tiltás ellenére bulit rendezett volna, azt is le tudták fülelni. De például akkor is el tudták csípni a renitenseket, ha túl hamar akarták elfoglalni a szállásukat, vagy nem költöztek ki időben. Ezzel szemben a vendégek arra panaszkodtak, hogy úgy érezték, megfigyelik őket – sőt, volt is olyan eset, amikor állítólag előre nem figyelmeztettek valakit arról, hogy az ingatlanban lesznek kamerák.
Most ezeknek a helyzeteknek vet véget az Airbnb döntése, hiszen beltérben semmiféle kamerát nem helyezhetnek el azok, akik a cég platformján keresztül szeretnék rövid távra kiadni lakásukat. A kültéri biztonsági kamerák maradhatnak, de azokról is mindenképpen előre kell tájékoztatni a vendégeket. A kapucsengőbe épített kamerák szintén szabályosak továbbra is. Aki megsérti a rendelkezést, azt kockáztatja, hogy felfüggeszthetik, vagy akár törölhetik is profilját a rendszerből.
Tolna vármegye kihagyhatatlan úti céljai tavaszi kiránduláshoz
Az egyik legjobb régió az országban, ha természetjárásról van szó.
Izgalmas sztorival jön az Ocean’s Eleven előzményfilmje
A kétezres évek nagy sikere volt Steven Soderbergh sztárparádéval turbózott tolvajfilmjének. A folytatások után most jön az előzmény!
Gyűrű vagy óra? Az Adidas Digital Two Ring mindkettő egyszerre
Egy alighanem soha fel sem tett kérdésre ad választ a Digital Two Ring, bár nem az Adidas az első, aki ilyesmivel rukkol elő.
Csúcsra járatja az ergonómiát a Razer új billentyűzete
Szokatlan formával és kiemelkedő kényelemmel csalogat a Razer Pro Type Ergo.
Az Artemis–2 küldetésnek állít emléket a Breitling
A svájci márka ezer szállal kötődik az űrkutatáshoz, most egy meteorit számlapos darabbal rukkoltak elő.
Exkluzív program első hírnöke a Rolls-Royce Nightingale
A Coachbuild Collection programban az ügyfelek minden eddiginél nagyobb beleszólást kapnak luxusautójuk megalkotásába.







