Promóció
Brad Pitt rozéja lesz az Oscar-gála hivatalos pezsgője

A színész már kétszer elnyerte a díjat, most pedig italával hódít.
A 2023-as Oscar-gálát március 12-én tartják, a különböző kategóriák jelöltjei közt pedig olyan jól csengő neveket találunk, mint Steven Spielberg, Austin Butler, Brendan Fraser, Cate Blanchett vagy Ana de Armas. Nincs viszont ott Brad Pitt, aki ezúttal másképpen lesz a középpontban a díjátadón. A 12 év rabszolgasággal és a Volt egyszer egy Hollywooddal korábban már nyert két szobrot, most azonban az ő pezsgőjével ünnepelnek a nyertesek.
Az est hivatalos itala a Fleur de Miraval Exclusivement Rosé lesz, azaz zsinórban másodszor is a Brad Pitt-féle márkát választották a szervezők. A színész elég régóta van jelen ezen a piacon, ugyanis még 2008-ban vásárolta meg a Chateau Miravalt akkori feleségével, Angelina Jolie-val közösen, ám a váláskor Jolie eladta saját részét. Pitt viszont a Chateau de Beaucastel-i Perrin családdal elkezdte tökéletesíteni a rozé pezsgőt, csatlakozott hozzájuk a hat generáció óta pezsgőkészítéssel foglalkozó Péters család is, így állt össze a 3P.

Öt évnyi meló után, 2020-ban vitték piacra az Exclusivement Rosét. Az ital az észak-franciaországi Champagne régióban készül, az úgynevezett saignée eljárással. Ez a módszer a vörösbor melléktermékeként kezeli a rozét, így vörösborosan testesebb annak karaktere is, mintha például rozéra szüretelve hamarabb szednék le a szőlőt. A Pitt-Perrin-Péters-féle pezsgő 75 százalékban chardonnay, 25 százalékban pinot noir szőlőből áll össze. De ma már négyféle változatot is készítenek a cégnél, ezek közt az jelenti a különbséget, hogy melyik szőlőfajta mennyire meghatározó az ízében. Hogy az idei Oscar-díjátadóra melyiket viszik el, azt egyelőre nem tudni.
A Miraval egyébként kizárólag rozé pezsgőket készít. Ezzel egyébként Brad Pitt az alkoholipar egy igen érdekes szeletében vállalt szerepet. Saját itala sok más sztárnak van, de a legtöbben tequilában, whiskyben utaznak. Erről korábban készítettünk már egy izgalmas összeállítást:
A márka egyébként a Piper-Heidsieck nevű pezsgőházat szorította ki az Oscar-gáláról – legalábbis átmenetileg biztosan. Az igen tekintélyes múltra visszatekintő, 1785-ben alapított Piper-Heidsieck szoros kapcsolatot ápol a filmes világgal, többek közt Marilyn Monroe is nagy támogatójuk volt. Amikor a hatvanas évek közepén Rex Harrison a My Fair Ladyvel elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscart, egy egyedi, 48 literes palackkal ünnepelték, az üveg nagyjából olyan magas volt, mint a színész.
Brad Pitték pezsgőjét nemcsak magán az Oscar-gálán, hanem a hivatalos afterpartyn, a Kormányzók Bálján, valamint a díjátadóhoz kapcsolódó Los Angeles-i, New York-i és londoni rendezvényeken is felszolgálják.
Olyan magasra jutott ez a Porsche, ahol még nem járt autó
Egyetlen szárazföldi jármű sem mászott még fel olyan magasra, mint ez a módosított Porsche 911, ráadásul nem is Dakarról van szó.
Günzer Tamás lett az Év Bortermelője Magyarországon
A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményért ítélik oda.
Soha nem volt ilyen drága az arany
Megdőlt a 2020-as csúcs, és további drágulás várható.
Filléres építés méregdrágán: Deus W650
A kultikus Deus egyik korai építését árverezte el a Bonhams aukciós ház.
Három egészen elképesztő új Breitling
Az autós vonatkozású Top Time sorozatba érkezett három tourbillonos modell.
Ismét betalált Szoboszlai a Liverpoolban
Küzdelmes mérkőzést nyert meg a Liverpool, a magyar középpályás a 94. percben lőtt a hálóba.