Promóció
Sci-fi-sorozatra kapott milliókat, de kriptóba ölte a rendező

Carl Erik Rinsch jegyzi a 47 Ronin című fantasy-akciót. Ezúttal a Netflixtől kapott jól fizető munkát, de elszórta a pénzt.
Nem állítom, hogy Carl Erik Rinsch neve különösebben sokat mondana nekem, nem is tartozik a világ legismertebb és legfoglalkoztatottabb rendezői közé. Azért egy híres filmje van, a Keanu Reeves főszereplésével 2013-ban bemutatott 47 Ronin című fantasy-akciófilm. Néhány éve a Netflix felkérte egy sci-fi-sorozat elkészítésére, azóta viszont alighanem úgy gondolják, bár ne tették volna.
A rendező és a médiaszolgáltató 2018-ban egy 61,2 millió dolláros szerződést kötött, ennek értelmében Conquest (Hódítás) címmel készített volna egy szériát a filmes. 2020 tavaszáig 44,3 milliót ki is fizettek neki, ám ekkor Rinsch még több pénzt kért, arra hivatkozva, hogy máskülönben leállnak a munkálatok. A Netflix jóhiszeműen további 11 milliót fizetett a rendező produkciós cégének.
Ahelyett viszont, hogy ezeket a milliókat ténylegesen a forgatásra és egyéb munkálatokra fordította volna, mintegy 10,5 millióval tőzsdézett – derült ki a The Times írásából, amelyben különböző bírósági és válási iratokat szemléztek. Nagyjából 5,9 millió dollárt vesztett az üzletein. Szerencsésebb volt a kriptopiacon: Dogecoinba négymilliót fektetett, de abból közel 27 milliót hozott vissza. Biztos, ami biztos, 8,7 millió dollárt azért még eltapsolt menő autókra, többek közt egy Ferrarira és öt Rolls-Royce-ra, valamint dizájnertermékekre. Mindezek úgy derültek ki, hogy a felesége megbízott egy törvényszéki könyvvizsgálót a válófélben lévő férj pénzügyeinek vizsgálatára.
A Netflix természetesen egyetlen percnyi nyers- vagy vágott anyagot sem kapott a projektből. A The Timesnak nyilatkozó szóvivőjük szerint már le is tettek arról, hogy megvalósuljon a sorozat, biztosak benne, hogy Rinsch nem fogja befejezni a munkát. Ebből azért egyértelműnek tűnik, ki károsított meg kit, mégis érdekes ügy kerekedett belőle: állítólag éppen a rendező követel 14 millió dolláros kártérítést szerződésszegés miatt a streamingszolgáltatótól.
Stílusos keretekből 2025-ben sem lesz hiány: 5 napszemüvegtrend férfiaknak
Mutatjuk is, hogy idén milyen napszemüvegek érnek meg egy próbát!
Alonso is aláírta ezt az őrületesen ritka Aston Martint
A DBR22-ből csupán néhány darab létezik világszerte, ez a példány viszont még ebben a mezőnyben is különlegesnek számít.
Soha nem fizettek annyit Kobe-ereklyéért, mint ezért a mezért
Kobe Bryant újoncmeze szerénytelen összegért talált gazdára, de még így is elmaradt az előzetes becslésektől.
Csendes kirúgás? Létezik, és talán téged is érint
Ha ezeket a jeleket tapasztalod, lehet, hogy már tőled is megválni készülnek a főnökeid.
Ez a kicsi méregzsák lesz minden idők legdrágább Renault-ja
Megnyílt az előrendelés a Renault 5 Turbo 3E elektromos hot hatchre, az árából viszont egy Porsche 911 Carrerát is kaphatnánk.
Az Adidas Samba már a múlt? Ez a cipő lehet az új sláger
Az egyszerű, minimalista cipő hatalmas siker, de most egy másik modell veheti át tőle a stafétát.