Életmód
David Beckham beperelte Mark Wahlberg cégét


Az egykori futballsztár azt mondja, a színész érdekeltségébe számító vállalat tartozik neki, nem is kevéssel.
Beperli az F45 Training nevű hálózatot és a Mark Wahlberg Investment Groupot David Beckham. Az egykori angol válogatott futballklasszis még akkor került közelebbi kapcsolatba Wahlberggel, amikor a kétezres évek második felében Los Angelesbe költözött. Állítólag a színész közbenjárására lett az F45 Training nagykövete, szerepelt is a márka promóciós kampányaiban a közösségimédia-oldalakon. Mivel ő maga rengeteg követővel rendelkezik, elég komoly reklámértékkel is bír. A posztokat azóta törölték.
Csakhogy Beckham állítása szerint soha nem kapott érte fizetséget. Azt mondja, mintegy tízmillió dollárral tartoznak neki, ugyanis a pénz mellé még részvényeket is ígértek, de abból sem lett végül semmi. Wahlberg és az F45 két alapítója, Rob Deutsch és Adam Gilchrist ellenben azt szeretné elérni, hogy ejtsék az ügyet. Álláspontjuk szerint a vádak alaptalanok, és Beckham csak megpróbálja másokra hárítani a felelősséget.
Az ügy érdekessége egyébként, hogy Beckham 2007-ben költözött az Egyesült Államokba, akkor igazolt a Los Angeles Galaxy csapatához. Mark Wahlberggel is ekkor lettek barátok, miután kiderült, hogy ugyanazon a környéken laknak. A színész ismertette meg vele az F45 márkát, ám Wahlberg csak jóval később, 2019-ben vásárolt kisebbségi tulajdonrészt a cégben.

Életmód
5 elit szakma, ahova szinte lehetetlen bekerülni - eddig még egy magyarnak se sikerült
Ennél stílusosabb Nike sneakert hiába keresnél
Harris Tweeddel adtak a Dunk Low-nak egy meglehetősen szokatlan csavart.
Paul McCartney elmondta, melyik a három kedvenc albuma
A 82 esztendős zenészlegenda nem saját munkái közül válogatott, és egyáltalán nem véletlen, hogy ezeket választotta.
Gazdag vagy és lelépnél? Fizess!
Európa számos országában megsarcolják azokat a tehetős polgárokat, akik valamely adóparadicsomban folytatnák életüket.
NES-klasszikusok 3D-ben? Ez az emulátor lehetővé teszi – és ráadásul elképesztően jól néz ki
Super Mario, Zelda Metroid - NES-emulátor ülteti át valódi 3D-be a klasszikusokat. Nemcsak jól néz ki, hanem meglepően modern játékmenetet is kínál.
5 elit szakma, ahova szinte lehetetlen bekerülni - eddig még egy magyarnak se sikerült
A világon számos munkakör létezik, ám ezek között is vannak olyan elit szakmák, amikhez csak keveseknek van meg az a tudása és képessége, hogy ezen munkakörben tevékenykedhessenek.
24 ezer forint helyett ingyen szerezheted be az ikonikus stratégiai játékot
Az Epic Games Store csupán egyetlen hétig kínálja ingyenesen a Civilization VI-ot, érdemes lecsapni rá.