Promóció
Ez a whisky pont annyi ezres, ahány éves
Persze dollárban. Ami egy 54 éves italnál már elég szép összeg.
1968. Magyarországon elkezdődtek az Új gazdasági mechanizmus reformjai, lezuhant Jurij Gagarin vadászgépe, lelőtték Martin Luther Kinget, Nixon nyeri az amerikai elnökválasztást, de ebben az évben volt a prágai tavasz is. Tíz aranyérmet nyert a magyar csapat a mexikói olimpián, Hold körüli pályára állt az Apollo-8. Megjelent a Beatles Fehér Albuma, Jimi Hendrixtől az Electric Ladyland, rajta a Voodoo Chile-lal. A Highland Park szeszfőzde pedig elkészítette azt a single malt whiskyt, amit most dobnak piacra. Ez a valaha volt legöregebb párlatuk.
Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!
Követem!Az ital még éppen nem töltötte be az ötvenötödik évét – és pontosan annyi ezrest kérnek érte, ahány esztendős. Mármint persze dollárban, így az 54 éves whisky 54 ezer dollárba, bő 19 millió forintba kerül. Ez elképesztően sok pénz, de aki megveszi, a történelem egy darabkáját kortyolgathatja, amivel a lepárló egyúttal fennállásának 225. évfordulóját ünnepli, erre utal az is, hogy csupán 225 üvegnyit lehet megvenni. Miután 1968-ban lepárolták a whiskyt, egészen 2008-ig ugyanabban a hordóban érlelték, ekkor töltötték át egy másikba, amiben hátralévő életét töltötte.
A hozzáértők azt mondják, a Highland Park 54 Year Old illatában a tőzeg és a tölgy, ízében a pisztácia, a kömény, a rózsa és egy csipetnyi kivi jelenik meg. A palackot skót tölgyfából készült dobozba zárják, mellékelnek hozzá egy meghívót is, hogy a vevő keresse fel bátran a skóciai Orkney-ban működő főzdét. Maga a fadoboz egyébként John Galvin munkája, a közeli sziklákat jeleníti meg, míg a palack az ottani vörös homokkövet és a vulkáni tevékenységet idézi.
Sauron szeme Legóként is mindent lát
Gigantikus készletből építhetjük meg Mordor legmagasabb tornyát, amely szobánk látványos dísze lehet.
Rossz hír a csokiról: elszállt a kakaó ára – de miért?
Számos probléma játszik közre abban, hogy ilyen helyzetbe került az iparág. A csokoládé biztosan nem lesz olcsóbb.
El se hisszük! Sztárok, akik idén már 60. születésnapjukat ünneplik
Sokukon nem is látszik az öregedés! Íme azok a sztárok, akik 2024-ben ünneplik 60. születésnapjukat.
Autóápolási tippek: így tartsd autódat makulátlan állapotban
Az autód az életed fontos része, így természetes, hogy szeretnéd, ha mindig makulátlan állapotban lenne. De mit tehetsz ezért?
Leonardo DiCapriónak is vannak kedvenc filmjei, nem is akármilyenek!
Az Oscar-díjas színésznek érdemes lehet adni a szavára.
Negyven éve nem mozdult, most feltámadhat ez a garázslelet Mustang
Ha van amerikai autó, amelyre nagyon lehet vágyni, akkor a Mustang biztosan egy ezek közül. Talán még ilyen állapotban is.