Ez történik, ha megkóstolsz egy 320 ezres whiskyt

A whiskyzés erősen hasonlít a svájci óraiparra. Eleve elvárás, hogy a márkanévhez tartozzon egy kellően távoli dátum - jelen esetben 1824 -, ez már önmagában ad egy presztízst. A nagy múlt azért is fontos kérdés, mert míg egy sörfőző a legutóbbi főzetet egy-két hónap múlva már kóstolhatja, egy-egy whiskynél az érlelés 10-20 évig is tarthat, tehát ennyit kell várni a visszacsatolásra, ennyi idő telik el, mire megtudod, jól végezted-e a dolgod. Ehhez képest a borász évente próbálkozhat újra az előző évi tapasztalatokkal felvértezve - a whisky-t főző mesternek az élete során nincs ennyi dobása. A Macallan mutogathatja a csodálatos, 2018-ban megnyitott, a skót tájba belesimuló új lepárlóját, az ott készülő italokat nagyjából tíz év múlva fogjuk kóstolni.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

forrás: View Pictures / Getty Images

Az új lepárló

A történelmi múlt mellett egy-egy márka presztízsében nagyon sokat számítanak a különböző árverési eredmények - a Macallan számára ez is pipa, hiszen 2019-ben egy palack 60 éves Macallan 1926-ot világrekordot jelentő 1,5 millió fontért ütöttek le. Érdekesség, hogy az azt megelőző csúcsot is egy Macallan tartotta.

Ezek az ízzel nehezen összefüggésbe hozható számok azért is érdekesek, mert ahogyan a luxusóráknál, egy csúcskategóriás whiskynél sem úgy jön ki a fogyasztói ár, hogy az éves működési költséget meg az elvárt profitot leosztják a legyártott palackok számával, hanem az árat egyszerűen kitalálják.

forrás: Zomborácz Iván / InStyle MEN

Balra a 12 évig érlelt, jobbra a 18 éves

Nem az italt árazzák be, hanem a vevőt, hogy mennyit fizetne azért, hogy az ugyanezt az italt fogyasztók közé tartozzon. Azokban a körökben ez státuszszimbólum, üzenetértéke van, hogy az üzletfélnek milyen palackból töltesz. Ez az a szint, amit jellemzően ajándékba szoktak venni. Ahhoz viszont, hogy el lehessen érte kérni a pénzt, elengedhetetlen, hogy jó legyen.

Egy whisky íze az alapanyagokon, a lepárlás technikáján és az érlelésen múlik - az utóbbinál jön be a képbe a spanyol szál, ugyanis a Macallan harminc éve ugyanazzal a spanyol borászattal dolgozik partnerségben, akik pedig ugyanazzal a hordókészítő manufaktúrával szerződnek évtizedek óta, akik pedig kizárólag kétféle tölgyet használnak: a spanyol-francia határról származó európai tölgyet és az Ohio államból származó amerikait, amikben aztán két és fél évig bort tartanak, majd utána küldik őket Skóciába, hogy whisky kerüljön beléjük.

forrás: Zomborácz Iván / InStyle MEN

A két szélsőt kóstoltam, a középső tétel milliós érték

Mivel a whiskynél elsősorban a technológia és az érlelés határozza meg az ízt, a különböző területekre jellemző fajtajegyek nincsenek kőbe vésve. Skóciának hat fő whisky-vidéke van, a Macallan a Speyside régióból jön, de ez inkább érdekesség, hiszen a borral ellenben itt a terroir alapján nem lehet megmondani előre a fő tulajdonságokat.

Az érlelés során a hordóból különböző ízek oldódnak ki - a fának a saját aromái vegyülnek az előtte benne tartott italéval - éppen ezért hatalmas divatja van a hordók csereberélésének a borászok, sörfőzők és a lepárlók között, hiszen újabb ízeket és aromákat nyerhetnek természetes úton. A kóklerek azok, akik a nagyon markáns ízeket külön keverik hozzá, és természetesnek hazudják őket - ezzel egy időben megharcoltak a borászatok, a whisky-készítők, sőt, újabban a specialty kávésok is egyre többet beszélnek az utólagos aromázásról, mint tisztességtelen gyakorlatról. Sportértéke ugyanis annak van, ha az ízek természetesen kerülnek az italba, ezért is ennyire kardinális kérdés a hordó.

Elsőnek a 12 évig érlelt Single Maltba kortyolok bele. Már pár csepp is megtölti a számat, sőt az egész arcüreget. Nem extrémen erős, 40%-os, az alkohol csak az alapot adja meg, mint rockzenében a dob - arra lehet aztán építkezni a többi hangszerrel. A ritmusgitár szerepét a tölgyfa tölti be, a pohár fölé hajolva egyből ugyanaz az illat csap meg, mint amikor rátolom a 40 éve száradó tölgyfapallót a körfűrészre.

forrás: Zomborácz Iván / InStyle MEN

A bal oldali, világosabb a 12 évig érlelt

Nevetségesnek tartom, amikor egy pohár italról úgy áradoznak, mint egy parfümbe mártott költeményről, eltartott kisujjal, fennkölten izolálva a komponenseket, de ennek tényleg van mélysége - nem konkrétan csokit, aszalt gyümölcsöt és karácsonyi fűszereket érzek, ezek az ízek csak valahogyan az érzékelés peremén lebegnek, mint a fal túloldalán ütvefúró szomszéd térde mellé támasztott rádió ciripelése. Jelen van, de nincs benne semmi tolakodó, figyelni kell, ha el akarod csípni a tiszta whisky íz mellett. Végig azt érzem, hogy ebbe nem kell jég, nem kell behűteni, ez így maga a program, a főétel. És egyben el is gondolkozom azon, hogy

ha ez az 50-60 ezer forintos kategória, akkor mit adhat a 18 évig érlelt whisky, palackonként 320 ezerért?

Már a színe is más, egy két árnyalattal sötétebb, vörösebb - a szín és az árnyalat egyébként szintén a hordótól függ, amiben érlelték. Beleszagolva már kevésbé a tölgyfát érzem, sokkal inkább a bort. Az alkoholtartalma is markánsabb, 43%, és édesebb, a gyümölcsösség dominál benne. Ezzel sem hódoltak be az olcsó hatást keltő, mindent betakaró füstösségnek, és egyértelműen gazdagabb az ízvilága, mint a 12 évig érleltnek. Ha az a főétel volt, ez maga a komplett vacsoramenü előétellel és desszerttel, ha az egy felkészült jazz quartet, akkor ennél a malátát filharmonikusok kísérik.

Mind a kettőnek megvan a helye, de utoljára mégis a fiatalabból ittam: hétköznap kora délután valahogyan jobban csúszott az egyszerűbb mondanivaló, és végül a tölgyfa ízével a nyelvem alatt léptem ki az őszi napsütésbe.