Promóció
Majdnem Mongol Rapszódia lett a Queen slágere

Legalábbis egy Freddie Mercury-kézirat szerint ilyen címen is futott a Bohemian Rhapsody.
A Queen a rocktörténet egyik legnagyobb hatású zenekara, ennélfogva van is jó pár hatalmas slágerük, Az egyik legismertebb kétségkívül a Bohemian Rhapsody, amely 1975-ben jelent meg. Kezdetben megosztotta a kritikusokat, volt, hogy azt is jósolták: soha nem játsszák majd a rádiók, ma már azonban minden idők legjobbjai közt tartják számon, a Rolling Stone magazin a tizenhetedik helyre sorolta az 500 Greatest Songs of All Time listán. 2018-ban a Freddie Mercury életét és a Queen történetét feldolgozó film (Bohém rapszódia) címét is ez a dal adta.
Most viszont előkerültek olyan dokumentumok, amik arról tanúskodnak, eredetileg nem is ez lett volna a szám címe. A Sotheby's aukciósház az együttes frontemberéhez köthető ereklyéket, személyes tárgyakat árverez el, ezek közt bukkant fel a 15 oldalas kézirat, amely a szöveg korai vázlatait is tartalmazza, ám bizonyos sorok már visszaköszönnek a végleges változatból. Címként eredetileg Mongolian Rhapsodyt vetett papírra Mercury, ám áthúzta, és felé írta a Bohemiant.

Az azóta megszűnt British Midland Airways 1974-es naptárának lapjaira kék és fekete tollal írta a sorokat, van, ahol például a ma nagyon jól ismert „Mama, just killed a man” helyett „Mama, there's a war began” szerepel. Egy másik oldalon pedig mindenféle szavak ömlesztve, köztük a Galileo, a Fandango és a Bismillah, amik végül be is kerültek, és például a Matador vagy a Belladonna, amik kimaradtak.
A kéziratért 800 ezer és 1,2 millió angol font közötti bevételre számítanak a szakemberek. Ez bő félmilliárd forintnak felel meg, tehát nem olcsó, viszont aki ennyit nem szánna rá, nagyjából a tizedéért megkaparinthatja a Somebody to Love vagy a Don't Stop Me Now vázlatait. Szerepel az aukció tételei között több fellépőruha, valamint a jellegzetes, magas szárú Adidas cipő is.
Olyan magasra jutott ez a Porsche, ahol még nem járt autó
Egyetlen szárazföldi jármű sem mászott még fel olyan magasra, mint ez a módosított Porsche 911, ráadásul nem is Dakarról van szó.
Günzer Tamás lett az Év Bortermelője Magyarországon
A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményért ítélik oda.
Soha nem volt ilyen drága az arany
Megdőlt a 2020-as csúcs, és további drágulás várható.
Filléres építés méregdrágán: Deus W650
A kultikus Deus egyik korai építését árverezte el a Bonhams aukciós ház.
Három egészen elképesztő új Breitling
Az autós vonatkozású Top Time sorozatba érkezett három tourbillonos modell.
Ismét betalált Szoboszlai a Liverpoolban
Küzdelmes mérkőzést nyert meg a Liverpool, a magyar középpályás a 94. percben lőtt a hálóba.