Formula-1: már nem csak a férfiak játszótere
A Magyar Nagydíj előtt készítettünk interjút George Russell-lel és a Mercedes-AMG Petronas egyik mérnökével, Holly Chapmannel.
A The Ritz-Carlton, Budapest és a Mercedes-AMG PETRONAS jóvoltából Toto Wolff csapatával együtt izgulhattuk végig a Magyar Nagydíj hétvégéjét idén, ráadásul beszélgethettünk George Russell Formula-1 autóversenyzővel, illetve Holly Chapman mérnökkel is, akinek a története bebizonyítja, hogy a motorsportokat már korántsem nevezhetjük a fiúk klubjának.
Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!
Követem!„Szeretek Magyarországon versenyezni, a Hungaroring a kedvenc pályáim egyike” – árulta el nekünk a Mercedes-AMG PETRONAS pilótája, George Russell, aki F1-es karrierje kezdetén éppen Mogyoródon futotta az első igazi Formula-1 tesztkörét jelenlegi csapatával, és itt szerezte meg első pole pozícióját is. „Mindig örülök, ha visszatérhetek ide” – tette hozzá a brit autóversenyző, akivel a paddock-ban beszélgethettünk a Magyar Nagydíj előtt. George azt is kifejtette, ugyan nap mint nap keményen küzd azért, hogy jól szerepeljen a bajnokságon, jól tudja, „a reményeink nem feltétlenül egyeznek meg mindig azzal, amit reálisan elérhetünk”, utalva arra, hogy 2023-ban a Red Bull eddig verhetetlennek bizonyult. Bár idén talán nem válthatja valóra a legnagyobb álmait, optimistán néz a jövőbe. „Csapatként a fejlődésre fókuszálunk, arra, hogy esélyt teremtsünk magunknak a győzelemre az idei évadban. De a legfőbb célunk az, hogy a következő szezonban olyan autóval versenyezhessünk, amivel a bajnoki címért is harcba szállhatunk.” A pilóta lenyűgözőnek tartja a színfalak mögött zajló munkát, és azt mondja, ha nem pilóta lenne, szívesen kipróbálná magát mérnökként is.
A siker kulcsa a sokszínűségben rejlik?
A George által emlegetett pozíció egyébként fontos párbeszédet indíthat el, hiszen ma már nem csak férfiak, hanem nők is betölthetik azt: ottlétünk során megismerkedhettünk az egyikükkel, aki friss diplomásként máris a Mercedes-AMG PETRONAS csapatánál helyezkedhetett el. „Ez óriási eredménynek számított akkoriban. Valószínűleg túl sok nyomást is gyakoroltam magamra emiatt, jól akartam teljesíteni” – vallotta be nekünk mosolyogva Holly Chapman, aki Trackside Power Unit Engineerként dolgozik a csapatnál, vagyis az edzések és a verseny során figyeli a motor, a villanymotor és az akkumulátorok működését, a végén pedig elemzi az adatokat.
„Gyermekként abszolút nem álmodoztam erről. Nem voltak mérnökök a családban. De mindig is a matematika és a természettudományok tartoztak a kedvenc tárgyaim közé.” Holly bízott abban, hogy ha keményen dolgozik, akkor karriert is építhet arra, amit szeret, sőt, amikor elkezdte figyelemmel követni a Formula–1 versenyeket, realizálta azt is, miként teheti meg ezt. „Rájöttem, hogy a matematika és a természettudományok belépőt jelenthetnek a mérnökséghez. Makacs voltam, elhatároztam, hogy azt csinálom, amit élvezek és igyekeztem nem foglalkozni vele, mennyire kevés nő akadt akkoriban a szakmában.”
Bár Holly sem tagadja, a motorsportokban továbbra is a férfiak dominálnak, de hisz abban, hogy elindultunk az egyenlőség felé vezető úton. „A változás gyermekkorban kezdődik. Ha a kislányok tudják, hogy bizonyos munkák nem csak a férfiaknak elérhetőek, az segíti a diverzitást. Az unokahúgom például tizenkét éves és tisztában van vele, mit csinál egy mérnök. Az ő korában nekem fogalmam sem volt erről. Szóval optimista vagyok” – hangsúlyozta Holly, aki szerint fontos, hogy egy csapat sokszínű legyen, mivel ebben az esetben eltérő háttérrel és tapasztalattal rendelkező emberek több perspektívából is megvizsgálhatják a felmerülő problémákat. Éppen ezért arra biztatja a fiatal lányokat, bátran próbálják ki magukat mérnökként. „A történelem során eddig talán még opcióként sem ajánlották nekik ezt a karrierutat, mégis, sok lehetőség van benne. Szeretném, ha tudnák, hogy követhetik az álmaikat, ha ez érdekli őket. Mindenkinek azt kellene csinálnia, amit igazán élvez” – zárta le a beszélgetésünket Holly.
Marco Rossi kihirdette: itt a keret az Európa-bajnokságra
Nagy meglepetések nincsenek, de két kérdőjel azért még akad a magyar csapat Eb-keretében.
Heti AKCIÓ: 5 termék, amit most szuper áron szerezhetsz be a Notino oldalán
Ezen a héten is hozunk pár olyan terméket, amiket talán könnyen és szívesen építesz be a szépségápolási rutinodba.
Milliárdokat ért az F1-legenda, Jody Scheckter autógyűjteménye
Jody Scheckter saját kollekciójának tizenkét darabját kínálta eladásra, 1979-es világbajnok Ferrariján kaszált a legtöbbet.
A legújabb nyaralási őrület a sportturizmus
Talán nem is annyira nagy újdonság, de most újra felfutóban van ez az utazási forma.
A pokol kapuja: a sziget, amely még James Bond-filmben is szerepelt
Hasima egy elhagyatott sziget, amely Japánhoz tartozik – sötét múltja van, mintegy 1300 ember lelte itt halálát.
100 milliós Rolls-Royce-szal erősített a miami rendőrség
Mindenkit megnyugtatnak: az adófizetőknek egyetlen forintjába sem került az autó.