Egy életművész élete - interjú: Havadtőy Sámuel

Havadtőy Sámuel képzőművész
Forrás: Valuska Gábor / InStyle Men

Promóció

Defender élmények autentikus környezetben

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

A képzőművész műalkotásokkal zsúfolt ötödik kerületi otthonában kitárul a nagyvilág. Egy fotó André Kertésztől, egy pengőre rajzolt karácsonyi jókívánság Keith Haringtől, egy bekeretezett üzenet Yoko Onótól. Alattuk a méretes asztalon művészeti albumok és néhány példány a Rolling Stone magazinból. Mind történetet mesélnek el, ahogy ebben az interjúban Havadtőy Sámuel is, aki nagyban játszik, miközben nem játszik szerepet. Talán azért, mert nem felejtette el, honnan indult el a csúcsra.

Némi képzavarral élek, amikor azt mondom, ha jól raktam össze a képet, akkor az életed három vezérmotívuma a szökés, a szerencse és a titok. Mit jelentenek számodra ezek a fogalmak?

Magyarországon nőttem fel az 1950-60-as években. Tisztában voltam a szexualitásommal, ami abban az időben bűnös dolognak számított. Ha valakiről kiderült, szinte véget ért az élete. Így megpróbáltam öngyilkos lenni, ami a szökés sajátos formája. Idővel elkezdtem arra koncentrálni, hogy mielőbb elhagyjam az országot. Azt gondoltam, legrosszabb esetben lelőnek a határon, amit betudtam egy újabb fajta öngyilkossági kísérletnek. Tudtam, ha viszont sikerül, szabad ember leszek. A családom nem tudta, hogy disszidálni fogok. Az egyik testvérem visszaemlékezése szerint, amikor utoljára beszélgettünk, éppen a kádban ültem, és közöltem vele, hogy el fogok menni. Ő – a korábbi kísérletem miatt – azt hitte, eret fogok vágni. Egy héttel később tudták meg, hogy Angliába utaztam.

Hálás vagyok édesapámnak, hogy 1956-ban hazahozta a családot. Londonban születtem, a szüleim is Angliában ismerkedtek meg, ha én ott nőttem volna fel, egy jelentéktelen proli gyerek lettem volna. A hazaköltözésnek édesanyám nem örült, később – részben emiatt – elváltak, engem és a két testvéremet az akkori törvények értelmében apámnak ítéltek, aki a felnevelésünk helyett intézetbe adott minket. Anyám hozott ki, aki fél fizetésből, nagy szegénységben próbált boldogulni. A szerencse az életemben azért fontos, mert gyakorlatilag később mindent apám döntésének, illetve annak következményeinek köszönhettem. Egész életemben kelet-európai menekült voltam, ami némi egzotikummal ruházott fel. Amikor sok-sok évvel később elkezdtem lakberendezőként dolgozni John Lennonnak és Yoko Onónak, John azt mondta, neki nehezebb volt Liverpoolból eljutnia Londonba, mint nekem Magyarországról, és ez tetszett neki.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!
Havadtőy Sámuel képzőművész
forrás: Valuska Gábor / InStyle Men

Mi a helyzet a titokkal?

Nincsenek titkaim…

Hogyan alakult később a kapcsolatod a szüleiddel?

Anyukámmal és a testvéreimmel tartottam a kapcsolatot. Anyám erős és erőszakos asszony volt. Három fiúgyereket nevelt fel, ami nem is ment volna másképpen. Hálás vagyok neki. Miután elkezdtem dolgozni, rendszeresen támogattam őket. Az emberek nem feltétlenül tudják, mit jelentett disszidálni. Abban az időben, ha egyszer átléptem a határt, nem jöhettem vissza. A korom miatt katonaszökevénynek is számítottam. A családomat, a barátaimat és a kultúrámat hagytam magam mögött, mindenféle segítség nélkül. 1976-ban az állam csendes amnesztiát hirdetett, akkor jöttem haza először.

Apámmal nem voltunk jóban. Ő később fel is jelentette anyámat. Azzal vádolta, hogy nyugati kém. Az utolsó találkozásunk alkalmával a házban, ahol lakott, megláttam egy idős hölgyet, aki egy bácsit tartott a karjai között. A férfinek színinfarktusa volt. Odamentem, átvettem tőle, majd elengedtem. Álltam a halott férfi fölött megdöbbenve, amikor apám odaért, és közölte, ha minden temetésre elmegyek, soha nem fogok eljutni sehova. Többet nem találkoztunk. Még a temetésére sem mentem el.

Yoko Onón keresztül ismerted meg a feminizmust, ami később alaposan elgondolkodtatott a csipke és a nő viszonyán. Ebben a viszonyban ott van édesanyád is?

Nem igazán, bár csipke az ő lakásában is volt. Viszont ő nem horgolt, hanem kötött. Ami érdekes, hogy gyerekkoromban minden lakásban volt csipke, az iskolákban például jellemzően a szobrok alatt. Nem ritkán Lenin portréja alá helyezték el a magyar csipkét, ami egyfajta szimbólumként is értelmezhető. Amikor lement rólam a kommunizmus nyomása, és elkészítettem azt a Lenin-szobrot, amely most a Terror Házában nyílt kiállításomon látható, jelképesen kihúztam a csipkét is alóla, és ezzel a csipkével, mint halotti lepellel fedtem le Lenint. Szerepcsere történt. Felszabadultunk. Az ország és én is.

Havadtőy Sámuel képzőművész
forrás: Valuska Gábor / InStyle Men

Tegyünk egy kitérőt! A közelmúltban installációt készítettél a kormány egyik presztízsberuházásaként számon tartott Budavári Palota Szent István-terméhez, kiállításod nyílt az L. Simon László vezette Nemzeti Múzeumban, a legújabb alkotásaid pedig Schmidt Mária kurátori munkája mellett a Terror Házában tekinthetők meg. Dolga a művészetnek, hogy politizáljon?

Ha a művész szeretne, politizálhat. Az egyetlen dolog, ami miatt a magyar nép fennmaradhatott, az Szent István, és hogy ránk erőltette a kereszténységet. A tíz intelme közül az egyik, amelyet bronzból én is felhasználtam, az idegenek befogadásának fontosságáról szól. Senkinek nem volt ellenvetése. Nem volt szükség megalkuvásra.

A művészetedre évtizedekig a dolgok elfedése volt jellemző, a Nemzeti Múzeumbeli Hommage – Kulturális migránsok című kiállításod volt az első, ahol már a dolgok felfedése került középpontba. Miért?

A XX. századi képzőművészet tizenegy mesterének képeit alkottam újra. A sorozat képeit ihlető alkotók – mint Marc Chagall, Moholy-Nagy László vagy Pablo Picasso – mindannyian kulturális migránsnak tekinthetők, hiszen életművük jelentős részét szülőföldjüktől távol hozták létre. Minden képem mellé odatettük a művészek életrajzát is, amivel felfedtük, hogyan hatott a vándorlásuk a művészetükre. A művészetük egyfajta ötvözete az őket ért hatásoknak. Pont, mint az én esetemben. Ezt meg kellett mutatnom. A kiállítás utazni fog. Azt szeretném, ha az utolsó állomása az Egyesült Államok lenne, ahol Donald Trump egykori elnök, aki maga is második generációs bevándorló, a menekültekkel kapcsolatban elfogadhatatlan álláspontot képviselt.

A Terror Házába évek óta elviszem a külföldi vendégeimet, mert fontosnak tartom, hogy mind többen legyenek tisztában a fasizmussal és a kommunizmussal. Minden látogatás alkalmával elszégyellem magam azok miatt a magyarok miatt, akik mindkét eszmét erőteljesen támogatták.

Havadtőy Sámuel képzőművész
forrás: Valuska Gábor / InStyle Men

Sok esetben a pártok a művészekből politikai bábut kreálnak.

Ateista vagyok. Olaszországban megnyertem egy pályázatot. Készítettem egy alkotást a Monzai Parkban zajlott pápai szentmise második évfordulójának emlékére. Akkor engem felhasznált az egyház?

Egyik kiállítást sem azért rendeztem, mert mindenben egyetértek a jelenlegi kormánnyal. Itthon az emberek vagy jobb oldaliak vagy kommunisták. Miért? Picasso harminchat évig élt Franciaországban, amikor állampolgárságot kért, elutasították arra hivatkozva, hogy kommunista. Tizenhat éves kora óta jelentéseket írtak róla. Igen, reflektált Francóra (a spanyol polgárháború nacionalista erőinek vezetője, autoritárius jobboldali vezető, Spanyolország de facto koronázatlan királya – a szerk.). Bábuvá vált? Nem.

„Nagy bűntetthez nagy eszme kell!” – hirdeti a Terror Háza időszaki kiállítása. Milyen eszmék határozzák meg a világunkat, benne Magyarországot?

Nem skatulyákban gondolkodom. Az internet elterjedése az egyik legjobb, de egyben az egyik legrosszabb dolog is, ami az emberiséggel történhetett. A hiteles tartalmak helyett ma már a tudatlanságot tükröző forrásnélküliség a domináns. Elszabadultak az eszmék és a kontrollálatlan vélemények. Egy fim- vagy rocksztár másodlagos az internetes celebek mellett. Kardashianék fontosabbak, mint Madonna.

A budapesti otthonod falán látható egy beszédes neonfelirat: Only Want Your Money. Ez egy fajta ars poeticaként is értelmezhető?

Van egy használaton kívüli templom Londonban, ahol időszakos kiállításokat rendeznek. Engem is felkértek, hogy állítsam ki a műveimet. Az az ötletem támadt, hogy az épület külsején elhelyezek egy feliratot: Only Want Your Body. A belsejében pedig egy másikat: Only Want Your Money. Szerettem volna felhívni az emberek figyelmét a szemfényvesztésre. Természetesen az egyház nem támogatta a terveimet, ezért inkább megfestettem. A képeket megvásárolta egy gyűjtő, aki a hálószobájában, az ágya fölött helyezte el őket. Meg is kérdeztem, melyik oldalon alszik. Mindez az életről szól. Arról, mikor és mit tartunk fontosnak.

Havadtőy Sámuel képzőművész
forrás: Valuska Gábor / InStyle Men

Térjünk vissza az életutadhoz! A magyarokkal kapcsolatos viccek mindig megtaláltak.

Ironikus személyiség vagyok. A viccek, amely szerint: „Hogy kezdődik a magyar rántotta receptje? Lopj két tojást!”, vagy a másik: „Miről ismerszik meg az utcán egy magyar? Arról, hogy mögöttünk jön be a forgóajtón, de előttünk megy ki.”, az első két alkalommal humorosak voltak, utána kevésbé. Amikor később észrevettem, hogy képes vagyok boldogulni, feltettem magamnak a kérdést, hogy talán van ezeknek a megközelítéseknek valóságalapjuk.

John Lennon egyszer ezt írta egy cetlire Yoko Onónak: „Szabaduljunk meg a magyar gulyástól!” Mintha angol felsőbbrendűségi érzésében lekezelően nyilatkozott volna egy kis közép-kelet európai migránsról.

Egy időben én vásároltam az ajándékokat, amelyekkel meglepték egymást. Egy alkalommal Johnnak vettem egy zenegépet Yoko nevében, de nem működött megfelelően, ezért John azt hitte, átvertem őket. Azután kiderült, csak a lemezek eltérő mérete okozta a problémát. Nem annyira a felsőbbrendűség, mint inkább az arrogancia vezérelte. Angliában született, angolul nem beszélő, Magyarországon felnőtt furcsa szerzet voltam neki. Valójában nem is tudta, mi az a gulyás… A motívum viszont később visszatért az életemben, amikor a New York Post pletykarovatának híres írója, Cindy Adams megtudta, hogy együtt vagyunk Yokóval, írt egy cikket az alábbi címmel: „Yokónak változik az ízlése: szusiról gulyásra váltott”. Így mutatott be az olvasóknak. Az életem során annyi hasonló dolog történt velem, hogy ma már nehéz megbántani.

A hetvenes-nyolcvanas évek New York-i művészvilága sokakat érdekel. Yoko Ono egy interjúban arról beszélt, hogy ő és John Lennon biszexuálisok voltak, de ezt a társadalmi megítélés miatt nem vállalhatták fel.

Évekkel ezelőtt keresett meg a Netflix, akik játékfilmet szerettek volna forgatni rólam. Mondtam nekik, hogy csak abban az esetben járulok hozzá, ha Keanu Reeves fog engem alakítani. Ő akár be is költözhetett volna hozzám három hónapra, hogy minél jobban átélhesse a szerepét. Újabban arról beszélgetünk, hogy inkább dokumentumfilmet készítenének, amelyből sok minden kiderülne a kérdéses időszakról is. Biztos vagyok benne, hogy Yoko sohasem mondott ilyet. Ha ennél többre vagy kíváncsi, őket kellene megkérdezned…

Mennyire határozta meg a drogfogyasztás ezeket az évtizedeket?

Amikor az emberek erről az időszakról beszélnek, egy általános képet látnak maguk előtt. A legendát, és senkit nem érdekel, igaz-e vagy sem. A társaságomban majdnem mindenki fogyasztott drogokat. Andy Warhol nem élt velük, alkoholt sem igazán fogyasztott. Ami viszont ennél is érdekesebb, hogy minden nagy amerikai ünnepre meghívtuk magunkhoz a Dakota-házba. Minden alkalommal nemet mondott, mégpedig azért, mert helyette az ingyenkonyhán etette a rászorulókat.

Úgy mentünk esténként a Studio 54-be szórakozni, hogy ott volt a zsebünkben a kokain, a heroin, a speed vagy a marihuána. Így telt el az éjszaka. Szex, drog, rock and roll… Viszont elfelejtünk beszélni a következményekről, például az AIDS-ről. A barátaim sorra haltak meg a kórban, vagy túladagolásban. Nekem szerencsém volt, mert ugyan függővé váltam, de egyik napról a másikra képes voltam leszokni.

Havadtőy Sámuel képzőművész
forrás: Valuska Gábor / InStyle Men

Ringo Starr mesélte neked egyszer, hogy miközben füveztek, felvettek egy dalt a Beatlesszel, amit másnap visszahallgattak, és pocsék volt. Kreatívvá vagy önhitté tesz a drog?

Is-is. Sok múlik az aktuális hangulaton. Ha rossz kedvünk volt, és arra használtunk valamilyen szert, levitt a mélybe. Máskor ugyanaz a kábítószer a mennyekbe emelt. Ilyen életet éltünk. Egyre szabadabbá váltam, és egyre inkább képes voltam vállalni a nemi identitásom, ami állandó változásban volt. A kábítószerek segítségével az irányultságomat is könnyebb volt változtatnom.

Milyen volt a viszonyod a Beatles többi tagjával, akik – ahogy azt a régi pletyka tartja – nem szívlelték Yoko Onót?

John halála után Yoko engem delegált maga helyett a zenekar ügyeit intéző igazgatótanácsba, ahova a többi egykori Beatles-tag is küldött maga helyett valakit. Paul McCartney-val egy alkalommal készítettem interjút is. Yokót mindig zavarta, hogy a saját zenéje nem elég sikeres. Gondoltam, ha valaki más venné fel, az emberek észrevennék, milyen jó dalokról van szó. Kitaláltam, hogy meglepem őt az ötvenedik születésnapjára. A Johnnal közös Double Fantasy albumán van egy dal, amelyet Yoko írt: „Every Man Has a Woman Who Loves Him”. A háttérben végig hallani John énekét. Tehát adott volt a nagy sztár kezdetnek. Tudtam, ha ezzel megyek el a többiekhez, igent fognak mondani. Kitaláltam, hogy készítek egy dokumentumfilmet is. Ebből született a Yoko Ono: Then & Now. Yoko úgy engedett el McCartney-hoz, hogy elmondta, Paul és felesége, Linda a stúdióban fognak fogadni, és amikor belépek hozzájuk, egyikük azt fogja mondani, hogy milyen szép a cipőm, hol vettem. Mire a másik megdicséri a zakóm. Pontosan így történt. Tudták, mivel lehet megnyerni a riportereket. Később azt is megtanultam, köszönhetően Andy Peeblesnek, aki a BBC egyik meghatározó riportere volt, hogy ugyan az újságírók a sztárok barátaivá válhatnak, de ezeket a kapcsolatokat valójában csak az érdek tartja össze. Ha egy ilyen kapcsolat felbomlik, előfordul, hogy az újságíró negatívvá válik. Peebles írt egy könyvet, amelyben arról számolt be, hogy már John életében viszonyom volt Yokóval, amiből egy szó nem volt igaz. Írt egy titkos magyarországi esküvőről is, ami szintén hazugság volt. Soha nem házasodtunk össze Yokóval.

Hogyan érintett John Lennon halála?

Akkorra már a hét házukból ötön dolgoztam. Éppen megjelent a Double Fantasy, ami John szemében nem volt túl sikeres, mert megállt a slágerlista ötödik helyén. Otthon voltam, amikor a televízió megszakította az adását, és bemondták, hogy John Lennont lelőtték. Az első gondolatom az volt, hogy az egészet Yoko találta ki, hogy ezzel a morbid ötlettel reklámozza a lemezt. Felfoghatatlan volt, hiszen reggel még találkoztam vele… A Central Park másik oldalán laktam. Nem volt időm sírni, hiszen ott volt Yoko és a közös gyerekük, Sean. Emlékszem, nagyon megharagudtam David Geffenre (amerikai üzletember, producer, a DreamWorks filmstúdió alapítója – a szerk.) és Calvin Kleinra, amiért a tragédia másnapján elvitték Yokót Harlembe pizzázni, aki gyakorlatilag nem is nagyon tudta, mi történik körülötte. Később jöttem rá, hogy nem is tehettek volna ennél jobbat vele. A gyilkosság az otthonuk, a Dakota-ház előtt történt, ahonnan úgy kellett kicsempészni a hátsó bejáraton, hiszen addigra legalább tízezer rajongó gyűlt össze, ezzel elzárva Yokót a külvilágtól. Harmadnap tudtam először sírni, amikor Yokóval beszálltunk a liftbe (Lennonék irodája a földszinten, a lakásuk a Dakota-ház hetedik emeletén volt – a szerk.), és egyszer csak azt mondta: „Nem a férj fog hiányozni, hanem az, hogy ő volt a legjobb barátom.”

Belsőépítészként akkor lehet igazán jó munkát végezni, ha a megrendelők barátjává válok. Ismernem kell a titkaikat, a vágyaikat… Hogy érzékeltessem, miről is beszélek. Már Yokóval éltem, amikor a kliensem lett a Rolling Stone magazin tulajdonosának felesége, aki az együttműködésünk első három hónapjában minden délben elment a pszichiáteréhez beszélgetni. Egy nap ülünk a kocsijában, amikor közölte, hogy többet nincs szüksége a pszichiáterére, mert velem mindent meg tudott beszélni.

Havadtőy Sámuel képzőművész
forrás: Valuska Gábor / InStyle Men

Különleges emberek különleges társat választanak maguknak. Mitől voltál különleges Yoko Ono számára John Lennon után?

A beszélgetésünk elején megfogalmaztál három fogalmat, amely életem vezérmotívuma. Egyet kihagytál: a szerénységet. Soha nem szerettem volna rivaldafényben élni. Ez tetszett Yokónak, hiszen ő volt az „özvegy”, nem akarta, hogy bárki tudomást szerezzen a kapcsolatunkról. 1983-ban készült egy karácsonyi képeslap, amelyen Yoko és Sean szerepelnek. Yoko ragaszkodott hozzá, hogy rajta legyek én is, viszont annyira nem kívánkoztam a képre, hogy inkább beöltöztem Mikulásnak ajándékokkal, nagy szakállal, ahogy kell, mögöttünk az Imagine klipjéből ismert fehér zongorával. A lapot elküldte Ringónak, George Harrisonnak, mindenkinek, aki számított…

Yoko Ono mélyít el a kortárs művészet világában. A hetvenes évek végén visz el a MOMA-ba, ahol megmutatja két kedvenc festményét, Picasso Guernicáját és Duchamp Fresh Widow ready made-jét. Neked melyik a legfontosabb alkotásod?

A Fehér sakk-készletet választanám Yokótól. Miután elváltunk, megfestettem Bobby Fischer (amerikai sakknagymester, sakkvilágbajnok – a szerk.) játszmáját, amikor Reykjavíkban negyvenegy lépésben megverte a szovjet világbajnokot. Miért? Azért, mert a nyolcvanas években Yokóval elkezdtünk játszani, a végén már naponta háromszor is leültünk sakkozni. Amikor megszűnt a kapcsolatunk, ez a játék lett a szimbóluma mindannak, ami velünk történt. A sakk arról szól, hogy szeretnénk kitalálni a partnerünk gondolatát, ami ugyanaz, mint a szerelemben, csak a játékban meg akarjuk előzni a másik fél lépését, a szerelemben pedig valóra váltani a vágyait.

1981-be jöttél először Magyarországra Yoko Onóval, aki velőt akart enni pirítóssal. A Nyugati Pályaudvarhoz mentetek. Milyen érzés volt?

Dicsekedni akartam neki. Maga a látogatás titok volt, ahogy az is, hogy egy párt alkottunk. Elmentünk például Bors Jenőhöz, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igazgatójához. Szerettünk volna testőröket hozni magunkkal, de a nagykövetségen azt válaszolták, nincs rá szükség, majd ők biztosítják. A Hiltonban laktunk, ahol a liftnél mindig láttuk a rossz szabású öltönyben és nejloningben lévő embereket. Egy alkalommal a mellettünk lévő szoba ajtaját nyitva felejthették, így észrevettük a lehallgató berendezéseket. Ekkor már voltak heves vitáink, így a titkosszolgálat emberi nem unatkozhattak.

Van egy képed, amelyen szimbolikusan „kiradíroztad” Yoko Onót. Miért?

Ha végignézem az életem, számba veszem azokat a dolgokat, amelyeket megtettem azért, hogy boldoguljak, arra jutok, hogy mindig hajlamos voltam beadni a derekam, ha úgy láttam, hogy az a dolog pozitív eredménnyel járhat. Tizenhat éves koromban kapcsolatba kerültem egy lánnyal, aki megerőszakolt. Igen, egy férfin is el lehet követni erőszakot… Teherbe esett. 220 forint volt az abortusz. Felajánlottam neki, hogy fizetem, mire kijelentette, hogy elég, ha 50 forintot adok, mert még vannak „apa-jelöltjei”. Így veszítettem el a szüzességem.

Amikor Yoko eldöntötte, hogy szeretne velem komoly kapcsolatot, nagy döntést kellett hoznom. Számomra Sean volt az elsődleges. Neki, de inkább miatta mondtam igent. Yokóval nehezen indult a kapcsolatunk, de ahogy telt az idő, beleszerettem. Később a problémát az okozta, hogy elbíztam magam. Húsz év nagy idő. Egy személyben voltam a szeretője, a barátja, a titkára, a testőre, és még ki tudja, micsoda… Elfeledkeztem arról a mondásról, mely szerint a temető tele van pótolhatatlan emberekkel.

Miután véget ért a kapcsolatunk, egy amerikai könyvkiadó több millió dolláros előleget ígért, ha megírom az önéletrajzom, de nemet mondtam. Depressziós lettem. Elmentem egy hipnoterapeutához, aki azt javasolta, írjam ki magamból az érzéseimet. Tehát egyfajta terápiaként elkezdtem önéletrajzi ihletésű történeteket írni a képekre, majd azokat az eredeti színnel lefesteni, csipkével, mint halotti lepellel letakarni, hogy soha, senki ne tudja azokat elolvasni. Az egyik első ilyen szöveget az a kedves üzenet ihlette, amelyet Yoko hagyott a párnámon, amikor 1999-ben a londoni Claridge's-ben szálltunk meg. 2000-ben váltunk külön.

Havadtőy Sámuel képzőművész
forrás: Valuska Gábor / InStyle Men

Ekkor nem csak az élettársaddal szűnt meg a kapcsolatod, de a közös barátaitok nagy része is megszűnt barátnak lenni.

Ezért sem értem, amikor valaki azt mondja nekem, hogy mennyi híres barátom van. Két-három olyan embert tartok számon, aki bármikor felhívhat, megyek, és segítek neki. A hírességek közül Jann Wenner, a Rolling Stone magazin tulajdonosa, Tom Hanks és Bette Midler a barátom. Utóbbi a Four Seasonsben szállt meg, amikor Budapestre látogatott. Én vezettem körbe a városon. Amikor visszaértünk a szállodába, magához hívott a portás, és közölte, hogy nem szeretik a magán idegenvezetőket, erre a célra nekik saját személyzetük van. Elmeséltem Bette-nek, aki odament a portáshoz, a többit el tudod képzelni…

Minden képed komoly mondanivalót takar?

Inkább azt mondanám, sok olyan alkotásom van, amelyekre olyan történeteket írtam, majd takartam le, amelyek okkal kerültek vászonra.

Három olyan alkotásod van, amelyen az írás valamelyest látszik, mindhárom komoly történeteket mesél el. Az egyik arról szól, hogy egy 18 éves fiú megérkezik egy idegen országba, ahol eltölt egy éjszakát egy férfival, aki pénzt ad neki, amit a fiú nem kért, de elfogadja, és ez egész életére nyomot hagy benne. Te voltál ez a fiú?

Igen. Az, hogy elfogadtam a pénzét, prostituálttá tett. Miután már lakájként dolgoztam Angliában, és elég jól beszéltem angolul, elmentem egy Covent Garden melletti étterembe felszolgálni. A férfi operarajongó volt, az előadások után gyakran betért hozzánk. Mindig az asztalomnál foglalt helyet, és egyszer meghívott vacsorára. Szabadnapos voltam… Miután befejeztük az étkezést, megkérdezte, hogy ugye, arról szó sem lehet, hogy eltöltök vele egy éjszakát. Megsajnáltam. Rémes élmény volt. Hazavitt, majd utánam nyújtotta a pénzt, amit szívességért cserébe nem szabadott volna elfogadnom. Évekkel később Yokóval, akit az újságírók csak a John Lennon pénzén élő gazdag özvegyként emlegettek, milliókat adtunk a rászorulóknak. Volt, hogy kértem, mondjuk el a sajtónak. Hallani sem akart róla. Igaza volt.

Az étteremben egyszer a vendégem volt Gábor Zsazsa is, akinek elmeséltem a történetemet, mire kivett egy köteg pénzt a kis Gucci-táskájából, a kezembe nyomta, majd öt hétig üdültem belőle Spanyolországban.

Milyen történetek húzódnak meg a Disney-figuráid mögött?

Arthur Schwarznak, a Tel Aviv Museum of Art kurátorának, aki legenda a kortárs képzőművészetben, Santa Margherita Ligurében van a háza. Egyszer sétáltunk a környéken, ahol éppen kirakodóvásár volt. Megláttunk egy Mickey egeret és egy Donald kacsát, amik nagyon megtetszettek. Arthur odament a standhoz, lealkudta, és odaadta nekem ajándékba azzal, hogy állítsam ki őket a készülő kiállításomon. Később írt egy cikket, amelyben ezeket a figurákat a sohasem volt gyerekkorom fantáziavilágainak szereplőiként azonosította. Valóban azzá váltak, bár előtte nem gondoltam erre. Ő volt az is, aki barokk-minimalistának nevezett. Teljesen igaza volt.

Szereted André Kertészt, akivel találkoztál is a nyolcvanas évek elején, és mindig azt mondta neked, hogy túl keveset kapott és túl későn az életben.

Hihetetlenül okos és briliáns fényképész volt. A Distortion sorozatának egy darabja a nappalim falát díszíti. Mint művészt tiszteltem. Sokat beszélgettem vele, és idővel rájöttem, hogy ő az a tipikus magyar, akinek semmi sem elég. Akkor is elégedetlen volt, amikor éppen a New York-i Metropolitanben volt életmű-kiállítása. Az életben soha, semmi sem késő. A hozzáállása merőben eltért az enyémtől.

Kívülről egy vidám, önfeledt embernek tűnsz. Ez a valóság, vagy egy tudatosan kreált álarcot láthatunk, ami mögé könnyebben bújik el egy olykor mogorva, megkeseredett ember, aki többre szerette volna vinni annál, mint amit az élet tartogatott számára?

A testvéreim révén hét gyerek vesz körül. Egyikük tizenöt éves, és kamaszként nem szeret iskolába járni. Amikor egyszer noszogattam, azzal vágott vissza, hogy én még csak középiskolába sem jártam. Mondtam neki, hogy igaza van, viszont mire ő huszonévesen befejezi majd az egyetemet, nekem már volt egy ötemeletes házam New Yorkban és bejártam a világot. Ha csak feleannyira lesz sikeres, mint amilyennek én érzem magam, akkor is büszke leszek rá. Bizonyos szempontból szerencsés vagyok, hogy csak nyolc elemit végeztem. Ha továbbtanultam volna, életem végéig annak kellett volna lennem, amire tanítottak. Előttem szabad maradt a pálya. Lehettem lakáj és pincér Londonban, eladó egy üzletben. Amerikában először takarítottam, kirakatokat rendeztem, majd szépen lassan váltam belsőépítésszé. Mielőtt megismerkedtem Johnnal és Yokóval, már az amerikai nagykövetséget rendeztem be Belgiumban vagy a marokkói királyi családnak dolgoztam. Később menedzselhettem a Beatles egykori tagjának feleségének életét, majd művésszé és festővé avanzsáltam.

Meséltem, hogyan váltam orvossá? Egy libanoni banktulajdonos ismerősünk felajánlotta, hogy kölcsönadja a Basel-Stadt kantonbeli házát, amíg síelünk. A háza autóval két percre volt a pályától, de nekem nem volt jogosítványom. Azt mondta, adjak neki egy fényképet magamról és öt dollárt. Mondtam neki, hogy fényképet adok, pénzt nem… Három hónap telt el, amikor megjelent egy nemzetközi jogosítvánnyal, rajta a név: Dr. Havadtőy Sámuel. Nem értettem, hogy lettem hirtelen doktorrá. Azt válaszolta, hogy egy senkinek nem kérhetett szívességet. Egyébként is, miért lennék mogorva és megkeseredett ember?

Azért, mert művészként talán sosem voltál annyira népszerű Magyarországon, mint mostanában.

Valóban, de ez az életemnek csak egy része. Ha nekem kellene címet adnom a Netflix dokumentumsorozatának, azt választanám: „Egy életművész élete”. Az egész életem maga a művészet. Magyarországon az emberek pesszimisták, így sokszor eszembe jut, hogy hány olyan dolog történt velem, ami szinte elviselhetetlen volt. Ennek ellenére a poharat mindig félig telinek látom. Mondhatja erre bárki, hogy nekem könnyű… Egy nap sétáltam a Falk Miksa utcában, ahol az egyik antikvitásüzlet kirakata előtt egy koldus aludt. Jó kedvem volt, egy kávézóból kifelé jövet adtam neki egy húszezrest, mire rám nézett, és közölte, felébresztettem. Tízig aludhatott volna… Ő volt az én emberem.

A sakk visszatérő motívum a művészetedben. „A sakk egy metafora az életre” – szoktad mondogatni. Hogy áll most a játszma?

Azt hiszem, nyerésre állok.

Videók

Promóció

Defender élmények autentikus környezetben

Kép
Életmód

Chris Hemsworth mutatja: kőkemény edzéssel készül a Thor-test

Ahhoz, hogy skandináv viharistennek nézz ki, elég komoly munkát kell elvégezni.

Kép
Szórakozás

Borzongató a története: a rejtélyes Alaszka-háromszög

A Bermuda-háromszög bolygónk egyik legmisztikusabb területe, azonban akad egy ennél sokkal veszélyesebb vidék, az Alaszka-háromszög.

Kép
Szórakozás

Nem volt elég olasz – ezért bukott egy fontos filmet Stallone

A szerep csak egészen apró lett volna, a film viszont nagyszerű. Sylvester Stallone elmondta, miért nem került be.

Kép
Szórakozás

Vadiúj Lego-szettek jönnek a Star Wars-napra

A rajongók számára igazán jeles nap május negyedike, ezekkel a készletekkel lehet megünnepelni.

Kép
Stílus

Anyák és apák napjára is készült egy különleges Swatch

Természetesen mindkettőt az odaillő Simpson karakterrel díszítették.

Kép
Szórakozás

Film vs. valóság: a Kapj el, ha tudsz igaz története

A Frank Abignale életrajzi könyvét feldolgozó film egy magával ragadó, sodró lendületű alkotás, nagyszerű alakításokkal, azonban a valóságban a történet korántsem volt olyan színes és izgalmas, mint ahogy a vásznon bemutatták.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!