Ljasuk Dimitry – Diszkólámpából filmek

Mutasd be magad néhány mondatban.

Egy tiszai srác vagyok, aki próbál a saját eszközeivel és erejével tenni azért, hogy a Tisza méltóbb helyre kerüljön az emberek fejében és szívében, hogy meglegyen az alázat és tisztelet a folyó iránt. Azt gondolom, azzal, hogy igyekszem egy kicsit az emberek hozzáállásán változtatni, nemcsak a Tisza iránt teszek, hanem a többi magyar folyó iránt is. Másrészt filmes vagyok – aki igazából nemrég kezdte el a filmezést.

A Tisza-tónál nőttem föl, félig magyar vagyok, félig pedig ukrán. Mielőtt Tiszafüredre költöztünk volna, laktunk ugyan Karcagon meg Kisújszálláson, de édesapám már akkor is sokat járt a Tiszára és a Tisza-tóra, amelyre én tényleg úgy tekintek, mintha a szülőföldem lenne, miközben valójában Leningrádban születtem. Mégis ez az a hely, a Tisza-tó, ami apámnak és nekem is gyökereket adott, illetve képletesen befogadott bennünket. Nagyon sok mindent kaptam a Tiszától. Gyermekkoromtól kezdve az apámmal eltöltött időig szinte mindent, ezért is gondolom azt, hogy nemcsak kapni és elvenni szeretnék tőle, hanem visszaadni is valamit. És a folyónak mostanában nagyon nagy szüksége van az odafigyelésre, mert nagyon rossz állapotban van. Ezt a filmezéseim során vettem észre, amikor 2018-ban elkezdtem forgatni a folyónál, és szembesültem a környezetvédelmi problémákkal a tavon. Ami pedig a Tiszát érinti, ezért is készítettem több kisebb rövidfilmet a környezetszennyezéssel és a hulladékproblémával kapcsolatosan, amelyek akkor még leginkább felhívásul szolgáltak. Szemétgyűjtéseket is szerveztem akkoriban, amelyekhez rendszerint rengetegen csatlakoztak.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

forrás: Guld Péter / InStyle Men

Ljasuk Dimitry tiszai srácnak vallja magát, aki félig magyar, félig ukrán

Azt hiszem, a mérföldkövet a filmes életemben a Tisza nevében című dokumentumfilm jelentette, amit négy országban forgattam, és amelyben a forrástól egészen a Fekete-tengerig követtem a Tisza, valamint a Duna útját. A filmben megmutattam, miként pusztítja, szennyezi az ember műanyaggal ezt a csodálatos folyót. Egyúttal egy felhívást is intéztem Zelenszkij elnök úrhoz, hogy a rahói szeméttelepet – ahol egy hatalmas szeméthegy található, közvetlenül a Tisza partján – szüntessék meg. Meglepetésemre az ukrán környezetvédelmi minisztérium és Kárpátalja kormányzója is válaszolt. Elkezdtek történni dolgok, és úgy éreztem, lett némi hatása a filmemnek. Gyerekkoromban mindig úgy véltem, az a jó film, ami elgondolkodtat, amelynek hatása van az emberek gondolataira és cselekedeteire. Mindig is ilyen filmeket szerettem volna készíteni. A Tisza nevében volt az első, amivel ez a vágyam teljesült. Műsorra tűzte egyébként a legnagyobb ukrán köztévé, a kárpátaljai tévé, de műsoron volt Romániában, Szerbiában és Szlovákiában is. Magyarországon az M5 és a Duna sugározta.

InStyle Men of the Year 2023

---

Az Instyle Men 2023-ban életre kelti legújabb, exkluzív díjátadóját, a MEN of the Yeart.

Ahogy az InStyleMen tartalmaiban, itt is a személyes történeteken van a hangsúly, így olyan kategóriákat álmodtunk meg, amiben nem egy adott terület képviselői versengenek egymással, hanem különböző területekről érkező életműveket mutatunk be, akik között bizonyos nézőpontból erős párhuzamot látunk.

Úgy gondoljuk, ezek mellett a személyes történetek mellett nem lehet szó nélkül elmenni, sőt - minél nagyobb figyelmet érdemelnek!

A Social kategóriába olyan szereplőket jelöltünk, akik jó érzékkel, tudatosan használják a közösségi felületeket és minőségi tartalmat közvetítenek a közönségük felé.

Jelöltek:

Kovács Gellért - Filmkritikus, újságíró, aki szakmai tevékenysége mellett közösséget épít személyesen és a Facebook oldalán is.

Kroneraff István "Becsületesnepper" - A Becsületesnepper, aki az autókereskedésen túl óriási tömegeket ér el szórakoztató és sokszor autós közszolgálati témákat feldolgozó Youtube-csatornájával.

Ljasuk Dimitry - A dokumentum- és mozifilmjeiről filmről ismert magyar-ukrán rendező újnak számít a szakmában, de már nemzetközi hírnévre is szert tett. Alkotásaival az embert és a természetet szeretné újra összehozni. Rendszeresen szervez szemétszedéseket, közösségi eseményeket. A mindennapokban reklámszakemberként dolgozik.

Turai Barna - A Márkó és Barna Síkideg és a Mivanaveled Show műsorvezetője, online véleményvezér, aki amellett, hogy humoros, igazán őszinte is.

Az ukrán kormányzatban eljutottál személyesen valakihez?

Levélben és telefonon tartottuk a kapcsolatot. Az ukrán kormányzat többször is tájékoztatott azokról a döntéseikről, amelyeket – többek között a filmem hatására – a környezetvédelem érdekében meghoztak. Sokan meglepődtek, hogy teljesen egyedül belevágtam egy ekkora forgatásba, és vállaltam egy ilyen érzékeny témát úgy, hogy senki nem állt mögöttem. Következetesen próbálok kiállni a természet védelme és értékei mellett, amivel egyre többen tudnak azonosulni, és így egyre többeket is meg tudok mozgatni, támogatnak jelenlétükkel, segítségükkel. Gondolok itt azokra a dolgokra, amikor például felújítottuk a Jóreménység-szigetet, vagy amikor szemétgyűjtéseket és jeges fürdést hirdetek. Ezek az alkalmak azért is nagyon hasznosak, mert ilyenkor nem csak az online térben létezik a közösség – bár nyilván az is klassz, amikor egy Facebook-megosztással közel egymillió ember megnézi egy-egy filmrészletem.

Visszatérve az ukrán kérdéshez, úgy tűnik, támadás helyett inkább barátságosan közelítettél a kormány felé, és bevontad őket.

Igen, aminek köszönhetően nyitottak és támogatók voltak a problémával kapcsolatban. Ez a kárpátaljai magyarság miatt is fontos volt. Boldoggá tenne, ha egyszer kiegyensúlyozott és egymást támogató lenne a két ország közötti kapcsolat.

Édesapád révén a kárpátaljai magyarsághoz tartoztál?

Nem, az édesapám Ukrajna közepéről származott, az anyai dédapám viszont Kárpátalján, Nagyszőlős mellett született, és ott is nőtt fel.

forrás: Guld Péter / InStyle Men

Következetesen próbál kiállni a természet védelme és értékei mellett

A civil életben a marketing a fő területed, ha jól tudom.

Igen, közgazdászként szereztem a diplomám. Mondhatni kalandos fiatalkorom volt: 1998-ban kerültem Pestre, ahol egy ideig az MTI-nél dolgoztam, ezt követően Los Angelesbe költöztem, és ott töltöttem el egy évet, majd, amikor hazajöttem, ismét a médiában, a Pesti Estnél helyezkedtem el. Végül 2004-ben, 26 évesen megalapítottam a saját cégemet. De korábban rengeteg minden mással is foglalkoztam, mindig is vállalkozó szellemű srác voltam. A középiskolás évek alatt például diszkólámpákat és hangfalakat gyártottunk a legjobb barátommal, amiket helyi kluboknak adtunk el, utána pedig saját divatmárkát alapítottam, amelynek a vevőkörét leginkább a szolnoki főiskolás lányok alkották – noha férfinadrágokat szerettem volna gyártani.

Hogy talált meg a filmezés negyvenévesen?

Egy szerelmi csalódás után. Bár jó ideje kacérkodtam már a gondolattal, de ez volt az a pont, amikor úgy döntöttem, tartozom magamnak annyival, hogy megvalósítom az álmaim. A filmezést egyébként autodidakta módon tanultam, nem jártam ilyen irányú egyetemre. A Jóreménység-sziget nagyjátékfilm sikereit tekintve – és hogy teljesen független, azaz saját forrásból készült – volt néhány irigykedő és hitetlenkedő körülöttem, de ezeket a hangokat próbáltam kizárni. És persze voltak olyan szakmabeliek is, akik elismerően nyilatkoztak az eddigi munkáimról. Több külföldi filmfesztiválon is szép díjakat nyert a film, legutóbb épp személyesen voltam közönségtalálkozós vetítésen Koppenhágában, egy dán filmfesztiválon. Hatalmas elismerés és élmény volt számomra a telt házas vetítés külföldön, és hogy meghajolhattam ott (is) a közönség előtt.

Mennyire fiktív ez a film?

Azt mondanám, hogy hetven százaléka valós.

Tehát a hozzád költöző kacsa valóság volt?

Ő egy nagy lilik, és természetesen igen. Egy vadmadarat nem lehet idomítani.

Pardon. És a kunyhó lebontása?

A kunyhót le kellett bontani, a forgatás előtt, a vízüggyel egyeztetve ebben állapodtunk meg. Az ő kérésük volt. A hotel témájának beemelésével a Fertő-tó beépítésére igyekeztem utalni, ilyen módon reflektáltam és tiltakoztam a természeti területek beépítése ellen, erre akartam felhívni a figyelmet. A film valós időben készült, tényleg kiköltöztem fél évre egy kunyhóba, ahol teljes magányba zárkóztam. A forgatás után, bár ott, a helyszínen lebontottuk a kunyhót, nem sokkal később felépítettük a tökéletes mását Abádszalókon, ahol a mai napig rengetegen látogatják.

A szigeten pedig, a kunyhó helyén kialakítottunk egy közösségi pihenőhelyet, ahova többek között paradicsomokat, virágokat ültettünk, padokat és egy könyvtárat is elhelyeztünk, az emberek pedig rendszeresen látogatják, szeretik, gondozzák és vigyáznak rá.

Most pedig épp azon dolgozom, hogy megalapítsam a Tisza-tó Köztársaságot, amely egy természetvédelemmel foglalkozó civil szervezet lesz. Bárki jelentkezhet állampolgárnak, lesz saját pecsétünk és zászlónk is. Ezekkel a mozgalmakkal azt szeretném üzenni, hogy felesleges mindig valami rajtunk kívül álló segítségre várni, inkább cselekedjünk mi magunk, és próbáljuk megmenteni azt, amink van.

forrás: Guld Péter / InStyle Men

''Felesleges mindig valami rajtunk kívül álló segítségre várni, inkább cselekedjünk mi magunk, és próbáljuk megmenteni azt, amink van''

A mentalitásod miként egyeztethető össze a marketinggel, reklámszakmával?

Lassan húsz éve csinálom, és egyre többször eszembe jut a kérdés: vajon mennyire vagyok hasznára a társadalomnak, illetve a bolygónak? Ha a vállalkozásomat nézzük, akkor megélhetést adok a munkatársaimnak, és természetesen adót fizetek az államnak. Ez is valami. Egy ideje már próbálok elsősorban olyan cégekkel dolgozni, akikben én is hiszek, és nem csupán a green washingot képviselik – sajnos sok ilyet is ismerek. Jó példák közé tartozik például a GreenGo elektromosautó-megosztó magyar cég, akik nagyon klassz alapértékkel rendelkeznek, és igazán hasznosak Budapest számára, a város levegőjének. Nem szeretnék olyan cégekkel dolgozni, akik csak azt hirdetik szüntelen: dobd el a régit és vedd meg az újat – még úgy sem, hogy jól tudom, ebbe a krízisbe szinte valamennyi marketingszakember belekerül.

Az utóbbi időben egyre inkább elvágyódom a városból, szeretnék nyugodt életet. Szerencsére a szakmám nem helyhez kötött, megtehetem, hogy bárhonnan vezessem a cégemet. Jelenleg egy lakókocsi megépítésén dolgozom, lassan két éve, már majdnem kész. A cél az, hogy teljesen önfenntartó legyen: napelemmel, saját víztisztítóval. Talán ez lehet a következő lépés a kiszakadásból. Sokkal inkább vonz már a kézzel fogható fizikai munka, mint a pixelek adta cybervilág.

Nézőként úgy tűnik, a Jóreménység-sziget amellett, hogy nagyjátékfilm, egyben egy hosszan tartó gyászmunka záró fejezete is, amelyben édesapád elvesztését próbálod feldolgozni.

Igen, ez is benne van erőteljesen. Tíz éve ment el, és sokáig nem tudtam magamnak megbocsátani, hogy nem voltam vele, amikor a Tiszán, horgászat közben meghalt. Nagyon mély és erős volt a kapcsolat közöttünk, sokat tanultam tőle. Az örökség, amit tőle kaptam, felbecsülhetetlen. A szüleinknek és nagyszüleinknek köszönhetjük az életünket, a tanításaiknak pedig a gondolkodásunkat és a mentalitásunkat – azt nem figyelmen kívül hagyva persze, hogy van egy alaptermészetünk, ami alapvetően hat ránk.

Édesapám valamennyi filmemben visszaköszön valamilyen formában, hiszen a gyermekkorom nagy részét vele töltöttem a Tiszán. Amikor kiment pecázni, vitt magával. Együtt csónakáztunk. Napokat, volt, hogy heteket töltöttünk együtt a természetben. Nagy kiváltságnak éltem meg, és szép emlékként gondolok vissza ezekre az időkre a mai napig. Apám nagyon nehezen tudott beilleszkedni a magyar társadalomba, és orvosként megannyi stressz érte. Így a Tisza egyfajta menedék volt a számára. Sajnos emellett megannyi szenvedélybetegséggel is küzdött, ami az orvosok életében a mai napig egy általános probléma. Én pedig egész gyermekkoromban próbáltam vigyázni rá, mert féltem, hogy elveszítem. A Jóreménység-szigetben vissza is köszön ennek a kapcsolatnak a dinamikája, és az, hogy végül rájöttem, nem tudjuk megmenteni mások életét, vagy megváltoztatni a sorsukat, és ezt el kell fogadni. Viszont sokáig gyötört a bűntudat, hogy ha elmegyek vele akkor a Tiszára, és nem maradok Budapesten, talán megmenthettem volna. Nagyon nehéz volt elfogadni, hogy nem tudtam volna mit tenni akkor sem, ha mellette vagyok. Azt hiszem, minden motiváció mögött lapul egy trauma, amelyből táplálkozik, és ha szerencsénk van, az adott egyén ezt a motivációt jó dolgokra használja fel. Mára azt hiszem, nekem is sikerült megbékélnem, szeretném megőrizni mindazt, amit a szüleimtől kaptam, hogy később én is továbbadhassam a tanításaikat a gyermekeimnek.