Jól áll a 24 karátos arany a szupersportautóknak

Nem túltolva, csak finoman adagolva a Koenigsegg Jeskóhoz is hozzá tudott adni.
A Koenigsegg Jesko Attack igen érdekes tárgy: a svéd szupersportautó egyszerre luxuscikk, mérnöki csúcsteljesítmény és műtárgy. A luxuscikk mivoltát nem kell nagyon magyarázni, mindössze 125 darab készül belőle, és egy példány egymilliárdról indul - ez az alapár, és innen szalad felfelé a vevő egyedi igényei mentén.
A mérnöki szempontokat sem kell túlmagyarázi, az ötliteres V8-as két turbóval megfújva 1280 lóerőt ad le (bioetanollal tankolva 1600-at), a csúcsnyomatéka 1500 Nm, de a fordulatszámtartomány túlnyomó részében is legalább 1000 Nm áll rendelkezésre, az erő pedig egy házon belül fejlesztett kilenc sebességes váltón keresztül jut el a kerekekhez. Az aerodinamikai elemek akár 1400 kiló leszorítóerőt is termelnek, az egész autót pedig úgy építették meg a monocoque váztól a fékekig és felnikig, hogy mindezt elviseljék. Ha viszont ez sem lenne elég, akkor van még hova továbbmenni, és itt jön be a képbe a művészeti alkotás volta: igény szerint 24 karátos arannyal vonják be az autó bizonyos részeit.
Nem tolakodóan, csak diszkrét arany érintést kapnak a spoilerek végei és néhány él, finom levéllenyomatos mintázattal, ami nagyon szép kontrasztot alkot a fekete szénszálas karosszériaelemekkel. Ezzel az autó összhatása pajkos kikacsintásnak is tűnhet a hasonló arany-fekete dekoros JSP Lotus Formula-1-es versenyautók felé.
Extravagáns csoda a Richard Mille új Ferrari-órája
Az RM 43–01 Tourbillon Split-Seconds Chronograph Ferrari a két márka együttműködésének legújabb gyümölcse.
Már most odaadhatjuk a McLarennek az F1-es világbajnoki címet?
George Russell szerint igen, de Andrea Stella szavai sem biztatóak a többi csapatra nézve.
Ezekre a Marvel-filmekre számíthatunk a jövőben
A premierek halasztgatása sok kérdőjelet szült, de ezek a darabok előbb-utóbb biztosan csatlakoznak a kánonhoz.
Hoppá: fiatalodik a Ferrari vásárlóközönsége
Szépen növekszik a negyven év alatti vásárlók aránya, aminek az olaszok nagyon örülnek. Persze azért még mindig nem könnyű Ferrarihoz jutni.
Karcolások javítása a parketta felületén házilag
Még a jól lerakott, minőségi faparkettán is karcolások, rések vagy felpúposodott részek jelenhetnek meg idővel. Ezeknek a hibáknak a kijavítása nem csupán esztétikai szempontból fontos, hanem az ingatlanunk értékét is növelheti.
Minden idők 10 legjobb akciófilmje a közönség szerint
Egészen hihetetlen, de Sylvester Stallone és Nicolas Cage egyetlen filmje sem fért fel a listára.