Promóció
Meglepetés: Lionel Messi Amerikában folytatja

Az argentin világbajnok az Inter Miami csapatához szerződik, egészen érdekes megállapodást kötött.
Az elmúlt hetekben nagyon sok találgatással lehetett találkozni Lionel Messi jövőjével kapcsolatban. A világ valaha volt legjobb labdarúgói között számon tartott argentin világbajnokkal kapcsolatban leggyakrabban az merült fel, hogy Cristiano Ronaldóhoz hasonlóan Szaúd-Arábiában köt ki, vagy hogy visszatér Barcelonába. Az mindenesetre a francia bajnokság zárásakor biztossá vált, hogy a Paris Saint-Germaint elhagyja, ezt edzője jelentette be.
Most pedig véget ért a várakozás, megtörtént a hivatalos bejelentés, ami okozott is némi meglepetést: Messi az egyesült államokbeli első osztályban, az MLS-ben szereplő Inter Miami gárdájához írt alá. Ez az átigazolás már hivatalos, vagyis nem következik be, amiről rengeteg szurkoló álmodozott, és a zseniális futballista nem a Barcában zárja pályafutását. Erről ő maga azt mondta, nagyon szerette volna, hogy így legyen, de nem akart újra abba a helyzetbe kerülni, amit két éve, távozásakor átélt. Nem akarta, hogy mások kezébe kerüljön a jövője.
Mivel viszont Európában már nem akart más csapathoz aláírni, inkább a tengerentúl mellett döntött. Az MLS-ről érdemes tudni, hogy az utóbbi években igen sok, Európában szép karriert befutó klasszis próbálta már ki magát a ligában. Bár többnyire már túl a pályájuk csúcsán, mint például David Beckham, Andrea Pirlo, Zlatan Ibrahimovic, Thierry Henry vagy Wayne Rooney. De évtizedekkel ezelőtt például Pelé, Lothar Matthäus, Franz Beckenbauer és Johan Cruyff is kipróbálta magát az országban.
Egyébként ha már Beckham neve szóba került, ő a résztulajdonosa és elnöke Messi új klubjának, az Inter Miaminak. Az egyesületet mindössze öt éve, 2018-ban alapították, legértékesebb játékosuk a venezuelai Josef Martínez, és nem is igazán vannak olyan focistáik, akiket Európában jól ismerhetünk. Korábban viszont éppen Messi honfitársa, Gonzalo Higuaín volt az egyik legnagyobb sztárjuk. Az idei szezonban nem mondhatni, hogy remekelnek, a keleti főcsoport utolsó helyén tanyáznak.
Messi egymaga aligha fogja itt megváltani a világot, viszont szerződése így sem csupán saját szempontjából előnyös. A részletek és a fizetés nem ismertek – amúgy az MLS-ben fizetési maximum, úgynevezett fizetési sapka van érvényben –, ám az már kiszivárgott, hogy a játékos részesedést kap az MLS Season Pass új előfizetői által generált bevételekből. Ez is arról árulkodik, hogy a bajnokság népszerűségének további növekedését várják szerződtetésétől.
A focicsapat menedzsere Patek Philippe-re és Teslára szórta a lopott pénzt
Közel nyolcmilliárd forintnyi dollárt sikkasztott el, amit aztán nem sikerült jól befektetni.
Elon Musk azonnal kirúgatná a Disney vezérigazgatóját, mert az nem hirdet nála
Elon Musk továbbra is csúcsformában van, pedig az elmúlt hetekben is nagyot ment.
A Cybertruck még Porschét vontatva is lenyomott egy Porschét
Pedig a 911-es nem is húzott maga után Cybertruckot.
Mohó volt a tulaj, rajta maradt a törött Lamborghini
Senki nem adta meg a vágyott 1,5 millió dollárt, 1,35-ért meg hülye lett volna odaadni.
13 óra, amiből kiderül, hogy tart ma az óraipar
Összeszedtük az idei év legfontosabb újdonságait, amelyekből kiderül, mit gondolnak a világról a gyártók.
Három új Marvel-sorozat jön a Disney Plusra
Két spinoffot és egy animációs szériát kapunk, az egyik már januárban megérkezik.