„A munkában és a kitartásban hiszek” – Interjú Michelisz Norbert autóversenyzővel

Michelisz Norbi
Forrás: Michelisz Norbert / Facebook

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

Hosszú évek kemény munkája hozta meg a gyümölcsét 2019-ben, amikor Michelisz Norbert a túraautó-világkupát megnyerve felért a csúcsra. Norbi a legnagyobb sikerek közepette is szerény és közvetlen maradt, eredményei mellett e tulajdonságaival vívta ki sokak szeretetét. Három fordulóval a vége előtt vezeti az idei TCR World Tour pontversenyét, október elején pedig gyerekkori álmát beteljesítve a raliban is kipróbálta magát. Ezt követően beszélgettünk vele.

Lendvai Zsolt
Lendvai Zsolt újságíró, szerkesztő
Sportriporternek készültem, de helyi tévés, majd autós újságíró lettem. Az InStyle Mennél a lehető legérdekesebb témákat igyekszem megtalálni, és szórakoztatóan átadni.

Éppen túl vagyunk a Rally Hungaryn, amely az első raliversenyed volt, a 13. helyen végeztél. Hogyan élted meg?

Nagyon intenzív volt az élmény, nagyon vártam magát az eseményt. Főleg azért, mert régóta kacérkodtam a gondolattal, hogy ki kéne próbálnom az autósport ezen szakágát. Nyilván a ralizás teljesen más. Tudtam, hogy rengeteg ismeretlen tényező lesz, amire nehéz előzetesen felkészülni. Nagyon kemény volt maga a verseny, de örülök neki, hogy ilyen tisztesen sikerült helytállnom, és hogy célba értem.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!
A ERC céldobogóján
forrás: Makai Gergely / Michelisz Norbert Facebook
Norbi első raliversenye egy Európa-bajnoki futam volt

Mi jelentette a legnagyobb különbséget a túraautózáshoz képest?

Fel kellett dolgoznom, hogy beszélni fognak hozzám, és gyakorlatilag diktálják, milyen kanyarok következnek egymás után. Ez számomra nagyon szokatlan impulzus volt, talán ez jelentette a legnagyobb kihívást. Kis túlzással meg kell osztani a figyelmet. Sokkal inkább a tudatalatti kell, hogy vezesse az autót, mert a tudat arra az információra fókuszál, amit a navigátortól kap. Az én bajnokságomban egyedül megyek, ráadásul ismerem a pályákat, tudom, mire kell készülnöm, milyen kanyarokra. Itt pedig az ismeretlen dominált.

InStyle Men of the Year 2023


Az Instyle Men 2023-ban életre kelti legújabb, exkluzív díjátadóját, a MEN of the Yeart.

Ahogy az InStyleMen tartalmaiban, itt is a személyes történeteken van a hangsúly, így olyan kategóriákat álmodtunk meg, amiben nem egy adott terület képviselői versengenek egymással, hanem különböző területekről érkező életműveket mutatunk be, akik között bizonyos nézőpontból erős párhuzamot látunk.

Úgy gondoljuk, ezek mellett a személyes történetek mellett nem lehet szó nélkül elmenni, sőt - minél nagyobb figyelmet érdemelnek!

Kép

A Példakép kategória szereplői markánsan, kitartóan és hitelesen képviselnek egy-egy irányzatot, stílust, illetve az ahhoz tartozó életmódot.

Jelöltek:

Michelisz Norbert - WTCR túraautó-világbajnok, aki tehetségének és kitartásának köszönhetően jutott a himesházi földutaktól a dobogói legfelső fokáig. A versenyzés mellett saját csapatot hívott életre M1RA néven.

Ivan & The Parazol - A velünk élő Beat-korszak. A Rolling Stones és a Beatles reinkarnációja, ami a fiatalabb generációknak is meg tudja mutatni, hogy a rock and roll az nem egy tánc.

Miki357 - Munkáját akkor is ismered, ha nem tudsz róla: reklámok és klipek hosszú sora kötődik hozzá. Munkái sokrétűek és bőven túlmutatnak a klasszikus történetmesélésen. Olyan előadókkal dolgozik, mint Beton.Hofi, a Punnany Massif, Péterfy Bori vagy a Margaret Island. Emellett a Magyar Klipszemle alapítója.

Trellay Levi - A Telep művészeti tér egyik alapítója, a 100 Szikra alapító-szervezője és a Balkán Rally alapítója és versenyigazgatója, a Highlights of Hungary egyik zsűritagja.

A többi kategória jelöltjeit megismerheted az InStyle Men of the Year oldalán, ahol szavazatodat is leadhatod!

Viszont egy nagyon rutinos navigátorral, Tagai Róberttel tudtál indulni, megvolt az összhang közöttetek végig?

Úgy érzem, hogy igen. Tagai Robi is minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy a lehető legpontosabb információkat közölje velem. Ha azt érezte, hogy tempóváltás van, esetleg éles helyzetre vagy éles kanyarra kell készülni, azt nagyon ügyesen kihangsúlyozta, felhívta rá a figyelmemet. Tapasztalata és hozzáértése mindenképpen kellett ahhoz, hogy ezt a versenyt így tudjuk teljesíteni.

Egy Hyundai i20 N Rally2-es versenyautóval indultál. Ez mennyiben volt szokatlan a saját TCR-es autódhoz képest?

A teljesítménye hasonló. Viszont nagy különbség, hogy négykerékhajtású volt, én ilyen autót korábban még nem vezettem. Nyilván teljesen másképp reagál fékezés alatt, kanyarodáskor és gyorsításkor is, mint amihez én vagyok szokva.

Hogy érzed, ez egyszeri alkalom marad, vagy később egy-egy versenyre visszaülnél még?

Nagyon élveztem, úgyhogy meglátjuk, mit hoz a jövő. Egyelőre nincs semmilyen konkrét tervem azzal kapcsolatban, hogy a ralis kaland folytatódik-e vagy sem.


Saját területeden, a TCR World Tourban élen állsz a bajnokságban. Ez egy új sorozat, de ugyanazokkal a nagyon jó pilótákkal, akik ellen már korábban is versenyeztél, akár a WTCR-ben, akár a WTCC-ben. Miben más mégis?


Azt gondolom, szakmailag ugyanazt a magas színvonalat képviseli, mint akár 2019-ben az a bajnokság, amit megnyertem. Itthon kevesebb publicitást kap, mert nem közvetítik a versenyeket, viszont a szakmai kihívás hatalmas. Olyan szempontból más a formátum, hogy beutazzuk a világot, és minden kontinensen az adott bajnokság legjobbjaival mérkőzünk meg. Tehát aki itt jól teljesít, tényleg elmondhatja magáról, hogy mindenkivel találkozott, aki ebben a formátumban jó pilótának számít. És ha helytáll, valószínűleg a világ legjobb túraautó-versenyzői között van. Utazni többet kell, mint korábban. A bajnokság túlnyomó része nagyon messzi helyszíneken zajlik. Versenyeztünk két alkalommal Dél-Amerikában, következnek futamok Ausztráliában, majd a Távol-Keleten is.

Családos emberként nehezebb ezt megélni?

Igen, több időt töltök távol, messzebb rendezett versenyeken, mint mondjuk az ezt megelőző egy-két évben. Többet elvesz a családtól, az biztos, úgyhogy ilyen szempontból nehezebb.

A legutóbbi, Argentínában rendezett augusztusi forduló után éppen hosszabb szünet van november elejéig. Nem töri meg a lendületet az ilyesmi?

Ez mindenkit egyformán érint, nem gondolom, hogy bárki számára előnyt vagy hátrányt jelent. Nekem azért nem volt olyan nagy a törés, mert itt volt a ralis kaland, amire fel kellett készülni, vagyis kitöltötte az időt. Most pedig van három hetem, hogy a szezon fennmaradó három versenyére is felkészüljek.

Michelisz Norbi magyaráz
forrás: Michelisz Norbert / Facebook
A TCR World Tourban nagyon jó szezont fut éppen

Maga a felkészülés egy raliversenyre hasonló, mint a túraautós sorozatra?

Nem, mert itt egy teljesen új közeget, szabályrendszert kellett feltérképeznem és megismernem. Sokkal többet kellett készülnöm, mint az általam ismert formátumra.

A TCR World Tourban két olyan ausztrál pálya következik, ahol még nem versenyeztél. Mennyire tudsz jól adaptálódni?

Van egy jól bejáratott rutinom, és közel húsz év tapasztalatából is tudok meríteni. Helyzeti előnyük leginkább a helyi versenyzőknek lesz, mi pedig az ismeretlenbe csöppenünk. De ugyanez volt a helyzet Dél-Amerikában is.

Az eredményeid alapján ott elég jól sikerült alkalmazkodni.

Igen, de Ausztráliában is nagyon nehéz pályák várnak ránk. Tehát nem mondom azt, hogy könnyű lesz, de szerintem a tapasztalatommal tudom kompenzálni ezt a helyzeti hátrányt.

Sokan bele sem gondolnak, hogy a technikai sportokban is legalább olyan kemény fizikai felkészülésre van szükség, mint más sportágakban. A Formula–1-es Katari Nagydíj után például nagy hangsúlyt kapott, milyen hőségben és milyen nehézségek közepette kellett helytállniuk a pilótáknak. Nálad hogy néz ki ilyen szempontból a felkészülés?

A hőterhelés nálunk nagyobb, viszont a versenyek rövidebbek, ami kompenzálja ezt az extra terhelést. Az erőhatások nem akkorák, mint a Formula–1-ben. Fontos a fizikai erő és az állóképesség. Az, hogy formában legyünk. De szerintem legalább ennyire lényeges a mentális része. A különbség a jók, a nagyon jók és a legjobbak között inkább abban rejlik, hogy a legjobbak akkor tudják hozni a maximumot, amikor igazán fontos. Ez valószínűleg ugyanúgy jelen van minden sportágban, vagy minden autós bajnokságban. Erre csak speciális, célorientált edzéssel lehet készülni. Esetemben ez az erő-állóképesség, a szem-kéz koordináció, az egyensúlyérzék és a reakcióidő ötvözetét jelenti. A hétköznapjaim úgy néznek ki, hogy szinte minden nap, amikor itthon vagyok, edzek napi két órát.

Hyundai versenyautó
forrás: Michelisz Norbert / Facebook
2018 óta versenyez Hyundaijal, jelenleg egy Elantra N TCR versenygéppel

Ha végigveszed az eddigi pályafutásodat, mely momentumokat tartod a legnagyobb mérföldköveknek? Amelyek végül feltétlenül szükségesek voltak, hogy eljuss oda, ahol jelenleg tartasz.

Volt sok nehéz pillanat, sok elbizonytalanító tényező. A kulcsmomentumok mindig a nehéz pillanatok voltak. Szerencsés egybeesések következménye volt, hogy el tudtam kezdeni versenyezni, egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy bajnokságról bajnokságra tudok feljebb lépkedni, mert ez nagy anyagi teherrel is jár. Utólag visszanézve nagyon automatikusnak tűnhet a pályafutásom, a szakmai előrehaladásom, de nagyon sokszor fejeztem be úgy egy szezont, hogy nem tudtam, lesz-e folytatása, függetlenül attól, nyertem-e bajnokságot. Kulcspillanat az is az utóbbi tíz évből, amikor gyári versenyző lettem. Utána 2017-ben szerencsétlen műszaki problémák miatt nem tudtam világbajnoki címet nyerni, az nagyon megviselt lelkileg. Ezt követte egy márkaváltás a Hyundaihoz, és a bajnoki cím volt a következő lépcsőfok, amikor én is elhittem, hogy meg tudom csinálni, minden külső tényezőtől függetlenül.

A nehéz pillanatokon, amilyen mondjuk a 2017-ben elúszott bajnoki cím volt, hogyan tudtál túllendülni? Belső tényezőkön múlt, vagy a környezeted, esetleg sportpszichológus segítségén?

Inkább belső felismerés volt. Hogy mi a jó és a rossz, rövid távon nagyon nehéz értékelni. Amit az ember sorscsapásként él meg, egyáltalán nem biztos, hogy valóban az, csak megfelelő időtávon kell vizsgálni ezeket a helyzeteket. Nekem talán ez volt a legnagyobb felismerésem. Ha hosszú távon nézzük saját magunkat, a negatív élmények inkább csak segítenek.

Bajnoki ünneplés 2019-ben
forrás: Michelisz Norbert / Facebook
2019-ben bajnoki címet ünnepelhetett a WTCR-ben

Mindig elhangzik veled kapcsolatban, hogy szimulátorozással kezdted. Mi az, amit szerinted soha nem fog tudni átadni a virtuális versenyzés a valódihoz képest?

A szimulátoros világ számomra is inkább kényszerű választás volt. Szerettem volna elkezdeni versenyezni, de az anyagi háttér nem volt adott hozzá. Úgyhogy már nem is azzal a konkrét céllal vágtam bele, hogy autóversenyző legyek. Egyébként a szimulátor nagyon jó alapokat ad magához a vezetéshez, meg hogy az ember megtanulja, mitől gyors, mitől nem eléggé. De egy hétvége nyomását, a veszélyérzetet egyáltalán nem lehet megtanulni a szimulátorban vagy otthon a számítógép előtt ülve.

Ez a világ nagyon sokat változott, amióta te elkezdted. Sokkal gyorsabb az internet, hozzáférhetőbbek a különböző szimulátorok. Ma is lehet még realitása annak, hogy valaki onnan indulva kikössön az igazi versenyeken?

Szerintem igen, miért ne? Egyre jobbak a szoftverek, egyre élethűbb az élmény. Ha erre 15 évvel ezelőtt volt példa, akkor nem látom, a jövőben miért ne lehetne. Hogy mikor épül erre tehetségkutató rendszer, azt nem tudom, valószínűleg sokkal összetettebb kérdés. Egyelőre nincs ilyenre példa a gyártók vagy bajnokságok oldaláról.

Ha már szóba került a tehetségkutatás: a te pályafutásodnak is fontos része, hogy saját csapatot alapítottál, a M1RA-t, amelyben lehetőséget adsz fiatal tehetségeknek, hogy megmutassák képességeiket. Miért érzed ezt fontosnak?

Elsősorban azért, mert látom, mennyi borzasztóan tehetséges fiatal van, akik anyagi vagy szakmai támogatás hiányában nem tudnak kiteljesedni ezen a pályán. Nekem is vannak gyerekeim, így ösztönösen dolgozik bennem a vágy, az igény, hogy ennek a közegnek segítsek. Azért nehéz, mert borzasztóan drága sportról van szó. Lehetsz bármennyire tehetséges, ha nincs megfelelő anyagi háttered, akkor sajnos nem tudsz úgy a térképre kerülni – főleg a pályafutásod elején –, hogy valamely gyártó érdeklődését felkeltsd. Abban próbálok segíteni a nagyon-nagyon tehetséges fiataloknak, hogy ezeket az akadályokat minél gördülékenyebben tudják teljesíteni.

Tassi Attilával
forrás: Michelisz Norbert / Facebook
Tassi Attilával, aki a M1RA tagjaként 2017-ben ezüstérmes lett a TCR International Seriesben

Részben az eredményeid, részben pedig a személyiséged miatt nagyon sokak szemében példaképnek számítasz. Mit szeretnél sugallni a pályafutásoddal, tevékenységeddel mások számára?

A munkában, a szorgalomban, a kitartásban hiszek. Azt láttam a sport világában is, hogy semmi sem jön könnyen. Vannak időszakok, amikor úgy tűnik, minden automatikusan megy, de ezt óhatatlanul követik olyan periódusok, amikor az ember mindent jól csinál, mégsem jönnek a sikerek, mert nagyon sok külső tényező befolyásolja az eredményt. Ezeken a völgyeken észrevétlenül, munkával, kitartással és szorgalommal kell túl lenni. Én mindig azt szeretném kommunikálni, hogy ha valaki kitartó, szorgalmas, és jól áll ezekhez a nehéz helyzetekhez, akkor csak idő kérdése, amíg befutja azt a pályát, amit szeretne.

Videók

Kép
Szórakozás

Szoboszlai-menü: jön a Domi Meal a Mekiben

A magyar válogatott csapatkapitánya immár a McDonald’s reklámarca is lett.

Kép
Szórakozás

7 borzongató szörnyeteg a filmtörténelemből

Léteznek olyan rémségek, amiktől mindenkinek feláll a szőr a hátán!

Kép
Jármű

Méregzöld méregzsák: elég brutál lett a BMW M4 CS

A Competition és a CSL közé ékelődik be a legújabb M-es BMW, amelynek sorhatosa két turbóval üvölt.

Kép
Tech

Ezt tudják a legújabb Apple iPad tabletek

Az Apple bemutatta a legfrissebb iPad Airt és a vékonyabb iPad Prót, utóbbi ráadásul az erőteljesebb M4 chipet is megkapta.

Kép
Életmód

Ezt a 6 dolgot kerüld, ha nem akarod erősíteni a szorongásodat

A túl nagy stresszre mindenki másképpen reagál: van, aki ingerlékenyebb lesz, más inkább befordul. Ezek a magatartások kerülendők.

Kép
Tech

Emlékszel még a Nokia 3210-re? Most feltámadt, és ennyibe kerül

Minden idők egyik legikonikusabb mobiltelefonja visszatért, de persze nem pont olyan, mint régen.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!