Tech
„Legyőzhetetlen vagyok” – Mike Tyson a Jake Paul elleni meccsről

A korábbi nehézsúlyú bokszbajnok a youtuberből lett profi bunyóssal csap össze. Azt mondja, retteg, csak éppen mégsem.
Mike Tyson neve fogalom a boksz világában, a sportág történetének legnagyobbjai között mindig helye lesz. 58 hivatalos mérkőzéséből 50-et megnyert, 44-et kiütéssel, és már maga a kiállása és stílusa is tekintélyt parancsoló. Legutóbb 2020-ban szállt ringbe, jól fizető nosztalgiameccset vívott Roy Jones Jr.-ral. Idén nyáron visszatér a szorítóba: ezúttal is egy bemutató mérkőzésen bunyózik, méghozzá a youtuberből lett profi bokszoló Jake Paullal.
Iron Mike az összecsapás idején már 58 éves lesz, míg ellenfele 27, tehát bő három évtized van köztük, Paul eddig tíz mérkőzést vívott meg, amiből kilencet nyert meg, hatot KO-val. Természetesen sportszakmailag a Tyson-Paul találkozó nem igazán értékelhető, azonban most maga Tyson is megszólalt, rávilágítva, hogy aki nyugdíjas lötyögésre számít, nagyot téved.
„Bemutatónak hívják, de ez semmit nem mond el a szabályokról. Ez egy harc lesz. Nem hinném, hogy [Paul] gyorsabb nálam. Láttam egy Youtube-videót, amelyben furcsa táncot lejt. De én nem azzal a sráccal fogok bokszolni. Ez az ember bántani akar majd engem, amihez hozzá vagyok szokva.” Tyson aztán kifejtette, hogy halálfélelme van, de ahogy közeledik a meccs napja, egyre kevésbé lesz ideges: „Mert ez a valóság, és a valóságban én legyőzhetetlen vagyok.” Mindenesetre a korára való tekintettel számos orvosi vizsgálaton kell részt vennie, mielőtt a kötelek közé engedik. EKG-t és EEG-t is előírnak számára, agyi aktivitását és szívműködését is figyelemmel kísérik a szakemberek. Az edzést viszont véresen komolyan veszi.
Hogy mennyire gyors és erős Mike Tyson 57 évesen? Ennyire:
A bemutató mérkőzés pontos szabályai egyelőre nem ismertek, nem tudni biztosan hány menetet és hány perces felvonásokat bunyóznak majd. Az is felröppent pletykaként, hogy a 10 unciás éles versenykesztyű helyett nehezebb, 16 unciás darabokban ütik majd egymást, de a gála promótere, a Most Valuable Promotions vezetője eddig minden hasonló értesülést cáfolt. Egy biztos: július 20-án hallhatjuk meg a gongot, a Netflix pedig élőben közvetíti az eseményeket.
Ha ismerkednél a bunyóval
InStyle Men TIPP: Boxkesztyű Everlast Elite Training Gloves - fekete

Boxkesztyű Everlast Elite Training Gloves - fekete - Ár: 19.500 Ft - itt!
InStyle Men TIPP: Boxkörte szett Everlast Speed Bag Kit

Boxkörte szett Everlast Speed Bag Kit - Ár: 70.900 Ft - itt!
InStyle Men TIPP: Feltölthető boxzsák inSPORTline 50-100kg - fekete-sárga

Feltölthető boxzsák inSPORTline 50-100kg - fekete-sárga - Ár: 47.400 Ft - itt!
Bruce Willis 10 legjobb filmje, amit bármennyiszer újra tudunk nézni
Összeszedtük kedvenc alkotásainkat a hetvenedik születésnapját ünneplő színésztől.
Ezerből tizenhárom: a magyar válogatott emlékezetes meccsei
A törökökkel vívja története ezredik mérkőzését a magyar férfi labdarúgó-válogatott, szemezgettünk az eddigiekből.
Eladó a cipő, amiben Kobe Bryant történelmet írt
Egy nagyon szűk elitklubhoz csatlakozott, amikor átlépte a harmincezer pontos álomhatárt. Ez a cipő volt a lábán.
Ezért nem kéne elmentened a bankkártyád adatait
Legalábbis nem a böngészőben. Kényelmes megoldás, csak éppen nem a legbiztonságosabb.
Ősztől Puma labdákkal játsszák a bajnokikat Szoboszlaiék
A német sportszergyártó lett a Premier League új hivatalos partnere, a Nike-t váltják.
Pallós Endre: magyar szakember a hollywoodi produkciók mögött
Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Alien: Romulus – csak három produkció azok közül, amelyeken a Prop Factory Studio csapata is dolgozott.