Promóció
Úgy hamisítják a parmezánt, az olaszok inkább megcsippelik


Parmezánt nem készíthet bárki, a sajt földrajzi eredetvédelem alatt áll. Sokan viszont hamisítják, ezért az olaszoknak is lépniük kell.
A parmezán nagyon finom és népszerű sajt, bár egyáltalán nem olcsó, a különböző szupermarketekben is simán húszezer forint körüli kilós árral számolhatunk. Kifejezetten meglepő volt, amikor jó pár éve egy milánói étteremben az étlap legolcsóbb fogásához, a paradicsomos tésztához kipakoltak elénk egy jó nagy tál reszelt parmezánt, hogy akkor tessék, ízlés szerint rakhatunk rá bármennyit.
A viszonylag magas ár persze nem véletlen, ez részben a felhasznált tej mennyiségén, valamint az elkészítés folyamaton (végig kézzel készül, nagy szakértelem szükséges hozzá) múlik. Nagyrészt pedig abból adódik, hogy oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott termékről van szó. Kizárólag Olaszország Reggio Emilia tartományában, annak is meghatározott részein állíthatnak elő parmezánt, amelynek olasz neve is innen ered: Parmigiano Reggiano. Története a középkorig vezethető vissza, még külön sajtbank is létezik az országban, természetesen parmezánt fogadnak el.
Viszont értékénél fogva a csalások gyakori célpontja is a parmezán, sőt egyenesen ez a világ egyik legtöbbet hamisított sajtja. Olyannyira, hogy míg az eredeti mintegy 2,9 milliárd eurós – mellesleg rekordnak számító – forgalmat produkált tavaly, addig a hamisítványok a becslések szerint közel ugyanennyit, hozzávetőleg 1,8 milliárdot hoztak a konyhára, nyilván illegálisan. Ezt a becsületes termelők, valamint érdekvédelmi szervezetük, a Parmigiano Reggiano Consortium sem nézi tovább tétlenül.
A védekezés érdekében úgy 120 ezer guriga sajtot látnak el sószem nagyságú mikrotranszponderekkel, vagy ha úgy tetszik, mikrocsipekkel. A fél milliméterszer fél milliméteres eszközök akkor sem okoznának egészségügyi problémákat, ha véletlenül elfogyasztanánk azokat, azonban a konzorcium szerint ez jó eséllyel nem fog megtörténni. A csipek ugyanis a sajt meglehetősen kemény kérgébe kerülnek, amit a legtöbben nem szoktak megenni. Az egyedi azonosítók szkennelhető címkeként funkcionálnak, vagyis a vevő is visszakövetheti a megvásárolt parmezán eredetét.
De azon túl, hogy a készítőket megkárosítják a csalók, miért baj, ha véletlenül hamisított parmezánt veszünk? Jó eséllyel nemcsak annyi lesz a különbség, hogy földrajzilag nem megfelelő helyen állították azt elő – a hamisítók ugyanis a szigorú gyártástechnológiai előírásokat akarják megkerülni, amelyek a minősítéshez elengedhetetlenek lennének. Az igazi parmezánt legalább egy évig kell érlelni, de többnyire inkább minimum két évet hagynak erre. Közben naponta kétszer is forgatják az átlagosan 40 kilós tömböt, majd mielőtt piacra menne, szakértők tesztelik. Ha bővebben is olvasnál a Parmigiano Reggianóról és arról, mi különbözteti meg más kemény sajtoktól, így a Grana Padanótól vagy a Pecorino Romanótól, erre találsz egy klassz cikket.

Promóció
A férfiaknak nem fontos az arcápolás? Dehogynem!
Szigorú szabályok a forgatáson – így dolgozik egy kaszkadőr
Miközben gyakran életét és testi épségét kockáztatja egy film sikeréért, fontos betartania néhány igen szigorú szabályt.
Műalkotás készül Lionel Messi kedvenc góljából
Az argentin zseninek van miből válogatni, de nagyon kíváncsiak vagyunk, melyikre esett a választása.
Giorgio Armani tervezte ezt a fenséges luxusjachtot
Az olasz divattervező-ikon két szuperjachtot álmodott meg az Italian Sea Group számára, az egyiket most bocsátották vízre.
Nemet mondani a pénzre? Ez Schwarzenegger tanácsa
Karrierje korai szakaszában egy elég komoly ajánlatot utasított vissza, mert más volt az elképzelése a jövőjéről.
Nem csak stílusos - interjú Németh Bálinttal, az InStyle Men első nagykövetével
Az InStyle Men of the Year 2025 gálán mutatkozott be a közönségnek Németh Bálint, a magazin első nagykövete. A friss magazinban vele is olvashattok egy interjút.
A rajongók kiakadtak! Alexander Skarsgård nem akárhogy értelmezte újra a sportosan elegáns fogalmát
Alexander Skarsgård pont olyan, mint bárki más, szereti a kényelmes darabokat és alkalomtól függetlenül szereti bárhova felvenni őket.