Promóció
Ha már aggódtál: a Real Madrid játékosai megkapták az új BMW-ket


A spanyol sztárcsapat tavaly váltott Audiról BMW-re, azóta már másodszor érkezett hozzájuk új flotta.
A sport egy bizonyos szint fölött semmi máshoz nem fogható reklámfelületet jelent. Nem véletlen, hogy a klubjukkal kötött, amúgy is vaskos szerződések mellett a játékosoknak gyakran jól fizető szponzori megállapodásaik vannak egyebek mellett sportszer- vagy akár óragyártókkal. Az sem ritka, hogy maguk a klubok működnek együtt nagy cégekkel: a Real Madrid például az Audival ápolt nagyon jó kapcsolatot. Ennek keretében a futballisták (amúgy nemcsak a férfi, hanem a női csapat tagjai, sőt a kosárlabdázók is) időről időre választhattak maguknak az aktuális palettáról egy autót. Na, nem mintha a heti fizetésükből ne tudnának amúgy is elég komoly gépeket megvenni.
Tavaly nyáron viszont némi meglepetésre bejelentették, hogy a 2003 nyara óta, azaz akkor már tizenkilenc éve tartó együttműködésnek vége, a Real Madrid egy másik német prémiummárkához, a BMW-hez csábult át. Ahogy az lenni szokott, mindkét fél kiemelte, hogy egymás tökéletes partnerei, és milyen jó, hogy végre összeforr, ami összetartozik. Őszre aztán az új flotta is megérkezett, a játékosok és edzők átvehették a kulcsokat az általuk kiválasztott kocsihoz. Akkor öt elektromos modell valamelyikére bökhettek rá: az i3-ra, az i4-re, az i7-re, az iX-re vagy az iX1-re.
Azóta eltelt egy év, és nehogy már az egyik legpatinásabb spanyol klub sportolói lerúgott BMW-kkel járjanak, újra lehetett válogatni. Na, meg ugye a bajor gyártó palettája is változott valamelyest, ezen a szinten illik lépést tartani ezzel is. Többen mindjárt meg is ragadták az alkalmat, és a tavaly év végén bemutatott XM-re csaptak le. Így tett az új igazolásként bombaformában kezdő angol Jude Bellingham, az éppen sérüléssel bajlódó kapus, Thibaut Courtois, a pótlására Madridba csábított Kepa Arrizabalaga, vagy éppen a szupertehetséges Arda Güler is. A teljesség igénye nélkül, naná. A BMW iX csúcsváltozatát, az M60-at kérte a horvát irányító, Luka Modrić, míg beérte az eggyel olcsóbb xDrive 50-nel Andrij Lunyin, David Alaba, Antonio Rüdiger, Fede Valverde, de még a világbajnok német Toni Kroos is.

Azért nem mindenki követi az aktuális SUV-divatot. Kelendő volt a klasszikus limuzin formájú i4, magától értetődő módon a legerősebb, M50-es változatban. Ilyennel jár majd többek közt Éder Militao, Lucas Vázquez, Ferland Mendy, Eduardo Camavinga és Vinícius. Már-már érthetetlenül szerénynek tűnik Aurélien Tchouaméni választása, az i4 eDrive 35, hiszen az a széria belépőszintű darabja. i7-et egyedül Nacho Fernández akart hazavinni, méghozzá xDrive 60 hajtással. Mármint a játékosok közül, hiszen példáját követte Florentino Pérez klubelnök is. Az olasz sikeredző, Carlo Ancelotti i4-est kapott.

Érdekes megfigyelni, hogy az elektromos átállás mennyire begyűrűzött ide is. A BMW ugye éppen a villanyhajtású modelleket promózza ezzel a partnerséggel is, míg korábban az Auditól például SQ5-öt, RS5 Coupét, RS6 Avantot, RS7 Sportbacket, sőt még R8 Spydert is kért egyik-másik világsztár. A luxusról nyilván most sem kell lemondania senkinek, de ha benzinvérű autóbolond akad a srácok közt, az most talán kissé csalódott.

Természetesen ez a szponzoráció nem tiltja meg a játékosoknak, hogy saját szakállukra, a szerződésük szerint megkeresett pénzükből azt vegyenek, amit akarnak. Emlékezhetünk, Cristiano Ronaldo is bővítgette gyűjteményét madridi évei alatt. Viszont a Real Madriddal kapcsolatos hivatalos megjelenéseik alkalmával mindenképpen a BMW-től kapott járművekkel kell érkezniük.

Promóció
A férfiaknak nem fontos az arcápolás? Dehogynem!
A rajongók kiakadtak! Alexander Skarsgård nem akárhogy értelmezte újra a sportosan elegáns fogalmát
Alexander Skarsgård pont olyan, mint bárki más, szereti a kényelmes darabokat és alkalomtól függetlenül szereti bárhova felvenni őket.
A V8-as Suzuki, amit a Mazda MX–5 riválisának szántak
Nem a leggyorsabb, nem a legerősebb – mégis kultautó lett az MX–5. A Suzuki C2 viszont soha nem ment gyártásba.
Rövidesen visszatér Perzsia hercege
Remake készül a Prince of Persia: The Sands of Time videójátékból, nem is kell rá sokat várni.
Sean Penn megmondta, mit gondol a fiatal színészekről
Szerinte Jennifer Lawrence az utolsó mozisztár, de a többiekről is határozott véleménye van.
Ilyen típusú férfiakkal nem szívesen randiznak a nők
Ha nem veszed elég komolyan a mentális egészségedet, az bizony kizáró ok lehet egyeseknél.
Minden fiú álma: az űrhajózás
Kapu Tibor a második magyar űrhajósként készül a kilövésre, mi pedig a friss InStyle MEN-ben azt próbáltuk megfejteni, miért álmodoznak a világűrről fiúk milliói világszerte.