Rozsdamentes acél, mégis rozsdásodik a Cybertruck

Meglehetősen korán felütötték a fejüket a problémák a Tesla elektromos pickupjánál.
Kevés autó körül alakul ki akkora felhajtás, mint ami a Tesla Cybertruckot övezte, sőt övezi továbbra is. Egyrészt Elon Musk már a bejelentéskor is elég hangzatos ígéreteket tett golyóállóságról, vontatási képességekről, gyorsulásról, hatótávról – kábé mindenről. Aztán többszöri csúszást követően tavaly novemberben végre átadták az első példányokat, de közben kiderült, hogy sok tekintetben mégsem ugyanazt tudja, mint amit belengettek.
Erről itt írtunk:
Most egy újabb kellemetlen problémára derült fény, legalábbis a tulajokat tömörítő internetes fórum tanúsága szerint. A rozsdamentes acélból készülő karosszérián ugyanis többeknél is megjelentek az első rozsdapöttyök. Elég kínos ez annak tükrében, hogy egyelőre nem is túl sok Cybertruck fut az utakon, és azok is meglehetősen rövid ideje. Az egyik felhasználó arról írt, hogy már átvételkor felhívta a figyelmét az értékesítő a jelenségre, és később egy mosás után tényleg észlelte a foltokat. Egy másik tulaj azt osztotta meg, hogy csupán tizenegy napja van nála a kocsi, alig több mint 600 kilométert ment vele, még csak le sem mosta, de a ház előtt parkoló Teslának kétnapnyi eső elég volt az első rozsdapöttyök megjelenéséhez.
Amúgy maga a felhasználói kézikönyv is arra hívja fel a figyelmet, hogy a madárürülék, a bogármaradványok, az útszóró só, a zsír, az olaj és egyéb korrozív anyagok elősegíthetik a rozsdásodást. Az útmutató szerint ezeket azonnal el kell távolítani, nem szabad megvárni a következő mosást, szükség esetén denaturált szesszel kell rámenni a felületre, majd lágy szappannal és vízzel kell leöblíteni. Ez mondjuk nem hangzik túl jól, kissé életszerűtlen, hogy egy alsó hangon is huszonpár milliós autót folyton vakargasson a gazdája.
Elon Musk egyébként tavaly ősszel karcálló volfrám-karbid bevonatról is írt az X-en a Cybertruck kapcsán, az talán jelenthet némi segítséget, viszont természetesen feláras extraként jelenhet meg a jövőben.
10 videójáték, amiből megnéznénk egy filmváltozatot
Nemhiába mondják néhány alkotásra, hogy vászonra termett.
Hétfő estétől érdemes lesz az éjszakai égboltot figyelni
Látványos meteorzáporral érkezik meg hazánk fölé is a Lyridák.
A Revuelto inspirálta ezt a limitált Ducatit
A Panigale V4-ből készül pár ilyen különleges példány, amit bárki a saját Lamborghinijéhez igazíthat.
Ezért hagyta el Hollywoodot az Amerikai pite sztárja
Shannon Elizabeth egy teljes generáció számára marad örökre a dögös cserediák, de talált valamit, ami a filmezésnél sokkal fontosabb.
Hordozható lemezjátszóval készül a nyárra a Toshiba
Pontosabban az Aurex almárka dobta piacra az AX–RP10-et, aminek bár létjogosultsága kérdéses, mégis roppant figyelemreméltó.
Ha egy elmélet elindul! Paul Mescal megjelenése rögtön új James Bond-pletykákat indított útjára
Paul Mescal Londonban eléggé hozta a 007-es hangulatot!