Promóció
Egy év szabadságot vesz ki Tom Holland

A fiatal színész úgy érzi, túlhajtotta magát az elmúlt időszakban, A zsúfolt szoba című thrillersorozat pedig lelkileg is nagyon megviselte.
Tom Hollandet az utóbbi években leggyakrabban a Marvel-moziverzum Pókemberének szerepében láthattuk, tavaly Mark Wahlberg oldalán az Uncharted című, videójátékon alapuló kalandfilmben is főszerepet játszott, legújabb munkája viszont azt mutatja, hogy sokkal drámaibb alakításokra is képes. Éppen mától látható ugyanis az Apple TV+ kínálatában A zsúfolt szoba (The Crowded Room) első három epizódja. A továbbiak heti rendszerességgel érkeznek július 28-ig.
A pszichotriller elkészítése viszont annyira megviselte Hollandet, hogy bejelentette: egy év pihenőt tart, addig nem vállal újabb munkákat. A széria Daniel Keyes 1981-ben megjelent, igaz történeten alapuló regényét, a Szép álmokat, Billy!-t (The Minds of Billy Milligan) dolgozza fel. Központba kerülnek benne a mentális betegségek. A főszereplőt, Danny Sullivant (őt alakítja Holland) letartóztatják egy bűncselekmény miatt, a történet során az ő életét ismerhetjük meg: az első olyan emberét, akit disszociatív személyiségzavarra hivatkozva mentettek fel.
Tom Holland nemcsak színészként, hanem producerként is jegyzi a sorozatot, amelynek elkészítése az elmondása szerint nagyon kemény meló volt. A szereppel való azonosulás igazán próbára tette, úgy érzi, meg is törte, bár az elején még kifejezetten élvezte a munkát. Egy ponton úgy érezte, annyira megviseli lelkileg a forgatás, hogy le kellett lépnie, egy hetet töltött Mexikóban, hogy a tengerparton kikapcsolódjon, és semmi mással ne kelljen foglalkoznia. A munkálatok befejeztével pedig úgy döntött, egy év szabadságot vesz ki, hogy kiheverje a megpróbáltatásokat. Ezt az időszakot részben családjával tölti, részben utazgat, golfozik – egyszóval pihen.
A zsúfolt szoba tíz epizódja közül néhányat a magyar Mundruczó Kornél rendezett, például rögtön az első kettőt is. Holland mellett fontos szerepet kapott benne Amanda Seyfried, ő Rya Goodwin nyomozót formálja meg, kettejük beszélgetéseiből rajzolódik ki a főszereplő életútja.
Galériánkban pedig megnézheted az évek során hogyan változott Tom Holland párjának, Zendayának az öltözködése!
A focicsapat menedzsere Patek Philippe-re és Teslára szórta a lopott pénzt
Közel nyolcmilliárd forintnyi dollárt sikkasztott el, amit aztán nem sikerült jól befektetni.
Elon Musk azonnal kirúgatná a Disney vezérigazgatóját, mert az nem hirdet nála
Elon Musk továbbra is csúcsformában van, pedig az elmúlt hetekben is nagyot ment.
A Cybertruck még Porschét vontatva is lenyomott egy Porschét
Pedig a 911-es nem is húzott maga után Cybertruckot.
Mohó volt a tulaj, rajta maradt a törött Lamborghini
Senki nem adta meg a vágyott 1,5 millió dollárt, 1,35-ért meg hülye lett volna odaadni.
13 óra, amiből kiderül, hogy tart ma az óraipar
Összeszedtük az idei év legfontosabb újdonságait, amelyekből kiderül, mit gondolnak a világról a gyártók.
Három új Marvel-sorozat jön a Disney Plusra
Két spinoffot és egy animációs szériát kapunk, az egyik már januárban megérkezik.