Erről a Toyotáról elhiszed, hogy bárhol elmegy

Az FJ Bruiser ráadásul nem valami sufnituning: maga a Toyota készítette az idei SEMA Show-ra.
A Toyota idén mutatta be a frissített Land Cruisert, annak érdekében pedig, hogy az autó megkapja a kellő hírverést, mindent megtesznek. A Las Vegas-i SEMA Show-ra egy olyan terepjáróval, vagy szinte már monster truckkal készültek, amiről ránézésre is készek vagyunk elhinni, hogy bármin átgázol, legyen szó sziklás hegyekről vagy függőleges falról. Igaz, az FJ Bruiser névre keresztelt szörnyeteg nem az új Land Cruiser alapjaira épült, hanem egy 1966-os FJ45 pickupéra.

Igaz, azt már csak nyomokban tartalmazza, mivel teljesen új alvázat kapott, bukócsővel is ellátták, a húszcolos kerekekre hatalmas, ballonos terepgumikat húztak: 42 hüvelykes BF Goodrich Krawler T/A KX-eket. A jellegzetes FJ-kasznit türkizre fényezték, a puritán belső pedig vagány, kockás versenyüléseket kapott piros övekkel, valamint Momo Jackie Stewart Signature kormányt.

Elég ránézni a géptetőre, és máris egyértelműnek tűnik, hogy elég combos teljesítményre számíthatunk. Nem is kell csalódni, az 5,8 literes V8-as a Nascar versenyautókból jön, háromfokozatú automata versenyváltó tartozik hozzá, és 725 lóerőt küld a négy kerékre. A MangaFlow kipufogórendszernek köszönhetően pedig elég jól hallható is, ha érkezik az FJ Bruiser. A futómű merev tengelyes maradt, viszont differenciálművekből újakat kapott.

Attól természetesen nem kell tartani, hogy majd sorozatgyártásba is kerülne a legbitangabb Toyota, de arra mindenképpen tökéletes, hogy a márkára és közvetve az új Land Cruiserre irányítsa a figyelmet.
A Land Cruiserről itt írtunk:
Stílusos keretekből 2025-ben sem lesz hiány: 5 napszemüvegtrend férfiaknak
Mutatjuk is, hogy idén milyen napszemüvegek érnek meg egy próbát!
Alonso is aláírta ezt az őrületesen ritka Aston Martint
A DBR22-ből csupán néhány darab létezik világszerte, ez a példány viszont még ebben a mezőnyben is különlegesnek számít.
Soha nem fizettek annyit Kobe-ereklyéért, mint ezért a mezért
Kobe Bryant újoncmeze szerénytelen összegért talált gazdára, de még így is elmaradt az előzetes becslésektől.
Csendes kirúgás? Létezik, és talán téged is érint
Ha ezeket a jeleket tapasztalod, lehet, hogy már tőled is megválni készülnek a főnökeid.
Ez a kicsi méregzsák lesz minden idők legdrágább Renault-ja
Megnyílt az előrendelés a Renault 5 Turbo 3E elektromos hot hatchre, az árából viszont egy Porsche 911 Carrerát is kaphatnánk.
Az Adidas Samba már a múlt? Ez a cipő lehet az új sláger
Az egyszerű, minimalista cipő hatalmas siker, de most egy másik modell veheti át tőle a stafétát.