„Nem bírom tolerálni az álságosságot, ahogy a butaságot sem” - interjú: Varga Attila, Sixx

Amikor egy társaságban felmerül a neved, a mai napig elsősorban a kritikáid alapján ítélnek meg. Azokból gyakran egy flegma, cinikus és arrogáns kép rajzolódik ki rólad. Mennyiben volt ez szerep, vagy ez Varga Attila?

Flegma nem vagyok, ez baromság. A cinizmussal egyetértek. Arrogáns helyett pedig azt mondanám, hogy egyszerűen csak idegesít az ostobaság. Azt várom el másoktól, amit én is nyújtok. Ha ez arrogancia, akkor elfogadom. Nem vagyok egyszerű eset, sem kenyérre kenhető.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Mielőtt találkoztunk volna, egy jó barátod úgy írt le nekem, mint egy hisztisen őszinte embert.

Nem bírom tolerálni az álságosságot, ahogy a butaságot sem.

Állítólag nagyon kevés embert engedsz közel magadhoz.

Így van. Az az álmom, hogy legyen egy szigetem, ahova a családomon kívül soha, senki nem lép be.

Honnan ered a munkamániád?

Apámtól, akitől megtanultam, hogy a munkát el kell végezni, és csak utána csinálhatom azt, amit szeretnék.

Ki ismer a legjobban?

A feleségem. Szerkesztő volt az Index2-nél, de még Debrecenben ismerkedtünk meg egy magániskolában, ahol tanítottam. Több mint tíz éve vagyunk együtt, és még mindig támogat, eltűri a hülyeségeimet, amiből van egy pár. Nemcsak a társam, a barátom is. Nagyon jó humora van. Az a legjobb, amikor egymást froclizzuk.

Rajta kívül Szabó Zoli barátom (egykori indexes újságíró, majd az RTL marketing- és kommunikációs igazgatója, jelenleg a HVG Kiadó digitális portfólió- és marketingigazgatója – a szerk.). Nagyon hasonló az értékrendünk, a véleményünk a médiáról, a filmekről, a sorozatokról is. Nagyon jól írt, neki is hiányzik az írás… Ettől még gyakran ordítoztunk egymással akár az Index szerkesztőségében is. Szemétség volt tőlem, hogy többször aláástam a rovatvezetői tekintélyét, amikor valamire azt mondta, hogy csináljam meg, én pedig közöltem, hogy nem. Üljünk le, fussunk két kört, de ne utasítson. Végül mindig megbocsátunk egymásnak.

Olyanok vagytok, mint a Muppet Show két öregje.

Abszolút. A legjobb dolgok a vitáinkból születtek. Viszont jobban jár az agya, mint az enyém. Fiatalabb és nyitottabb is, kevésbé begyepesedett.

Min múlott, hogy nem lettél mainstream médiaszereplő?

Soha nem érdekelt. Nem is vagyok kameraképes. Százötven kilós embert nem mutatsz meg a nézőknek. Egyszer vezettem a Survivor háttérműsorát, de azt is csak azért vállaltam el, mert nagyon szeretem az amerikai formátumot. Tetszik az emberkísérlet, amit bemutat, különösen az első évadokban. Maga a reality készítése is zseniális, ugyanis visszafele vágják meg. Leforgatnak tizenhárom részt, tehát tudják, hogy Pista nyert, majd ezt követően mutatják meg az útját a győzelemig úgy, hogy a néző számára csak a végén derül ki, hogy ő lesz a befutó.

Egy alkalommal elhívtak a Rising Star zsűri castingjára is. Érdekelt a folyamat, hogyan zajlik a kiválasztás. Valójában nem volt komoly, de ezt csak a producer és én tudtuk.

Szerettem a Két majmot forgatni Szabó Zolival. Ez egy idétlen, indexes videósorozat volt, amelyben hol focizni, hol kézilabdázni, hol szurkolni tanultunk, és így tovább. Az Indexnél semmire nem mondtak nemet. Egyedül az volt necces, amikor kitaláltuk, hogy kipróbálnánk a jégkorongot. Tudták, ha mi ketten felmegyünk a jégre, abból nagyon nagy baj lesz.

forrás: Valuska Gábor / InStyle Men

Munkamániája édesapjától ered

Mi az első dolog, ami eszedbe jut, ha azt mondom: Index?

Mindent, ami ma vagyok, a családomon kívül az Indexnek köszönhetem. Különösen néhány embernek. Szily Laci és Szabó Zoli találtak rá az írásaimra a Tévémaci blogban. Adtak egy esélyt, és bejött. Még csak személyes kapcsolatunk sem igen volt, Szabó Zoli egyébként sem az a könnyen barátkozó típus.

Tizenöt évet töltöttem az Indexnél, örökké az életem része lesz. Mindig indexesnek fogom mondani magam. Még akkor is, ha az, ami most ezen a néven működik, egyáltalán nem ugyanaz. A megszűnés előtt egy évvel Szabó Zoli kitalálta a Nincs másik-kampányt, abban a videóban azt mondtam, hogy az Index nekem az az újság, ahol olyan szabadságban dolgozhatok, amelyet sehol máshol nem fogok megkapni, így ha beüt a derült égből a NER, akkor részemről ennyi volt az újságírásnak. Így is történt.

Amikor körvonalazódott, hogy a távozó indexesek új lapot alapítanak, tudtad, hogy nem tartasz velük. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy az vetted észre magadon, hogy egyre kevesebb az olyan cikked, amit elteszel magadnak, kezdtél fásult lenni, de úgy tudom, volt más oka is.

Egyrészt belefáradtam abba, hogy két éven keresztül hallgattam, hogy mikor vesz meg minket a Fidesz. Már a 2017-es Szigeten azzal borult a nyakamba a fesztivál egyik munkatársa, hogy mennyire sajnálja, ami történt. Mint kiderült, előző este a VIP-ben az egész NER arra koccintott, hogy megszerezték az Indexet. Hasonló történet majdnem minden munkatársammal megtörtént. Amikor Borsány-Gyenes András először keresett meg azzal, hogy szeretné sportcsatornával bővíteni a Network4 portfólióját, és feltette a kérdést, hogy lenne-e kedvem ezzel foglalkozni, nemet mondtam. Amikor másodjára keresett meg, azt válaszoltam, beszéljünk. Az Index előtt angoltanárként dolgoztam. Akkor hagytam abba, amikor egy órán a mondat közepén elaludtam, és a diákok röhögése ébresztett fel. Ezt így nem lehetett folytatni.

Az Index utolsó évét ugyanígy csináltam végig. Egyre jobban láttuk, hogy az Index össze fog esni. A farkas – az egyik tulajdonos személyében – már ott ült az ajtóban a tökeit nyalogatva. Ekkor már egy zárt körben, amelynek nem voltam tagja, érezni lehetett a szervezkedést, elindult annak a körvonalazása, hogyan lehetne folytatni. Telefonon és személyesen is beszéltünk az illetékesekkel, akik szerették volna, ha velük tartok, de miután nemet mondtam, megkértek, hogy a többieknek ne szóljak egy szót sem. Ez volt az a pont, ami ahhoz kellett, hogy tudjam, rossz döntés lenne a Telexhez mennem. Kilencven ember állt fel a szerkesztőségből, akiknek egy részét nem vitték magukkal, és pár ilyen kollégám elmondásából azt vettem ki, hogy még csak nem is szóltak nekik időben, hogy gondolják át a dolgokat. Értem, hogy kellemetlen valakinek a szemébe mondani, hogy „kevés vagy, barátom”, de ez lett volna a tisztességes lépés. Ennél sokkal nagyobb szemétség semmit sem mondani neki, hagyni, hogy mástól tudja meg, vagy küldeni neki egy SMS-t, hogy „bocs, de ez most nem fog összejönni”. Ilyet az ember, különösen, ha tizenöt évig együtt dolgozott veled, nem csinál.

A másik, hogy Spéder Zoltán volt a főnökünk. Őt sok mindennel lehet vádolni, de azzal nem, hogy szocialista vagy ellenzéki lenne. Tudom, milyen a narancsszínű hímtag másik oldalán lenni. Teljesen mindegy, milyen színű a függés. Mint A tanúban, a hatalom egyszer úgyis kér valamit, és nem vagyok hajlandó újra ilyen helyzetbe kerülni. Nem vagyok teljes mértékben meggyőződve arról, hogy Magyarországon egy akkora újságot, mint a Telex, lehet csak közösségi forrásokból működtetni. Amikor arról volt szó, hogy menjek, ezt is elmondtam nekik és azt is, hogy ha isteni csoda folytán az ellenzék választást nyerne, onnantól a Telex lesz az Origo. Nem akarok origós lenni.

Mit gondolsz, lehet ma Magyarországon úgy élni, hogy az ember teljesíti a feladatait, és közben békén hagyja a lelkiismerete?

Mindig megírhattuk azt, amit szerettünk volna, de nem tudhatom, hogy egy bizonyos szint felett milyen ügyeket állítottak le még azelőtt, hogy valakinek a szerkesztőségből eszébe jutott volna foglalkozni vele. A 444-et azért gondolom függetlennek, mert Uj Péter egyszer már átélte azt, amit mi, és nem szerette volna újra. A Telexhez sem sétál be Gyurcsány Ferenc, hogy leadja az ukázt. Azok az emberek hiszik azt, hogy a média így működik, akik ebben a rendszerben dolgoznak. Egy origós nem tudja elképzelni, milyen az, amikor saját ötletből dolgoznak.

Valaha megkörnyékezett a politikai vagy a gazdasági szféra?

Azon kívül, hogy az Index tulajdonosa maga is NER-lovag volt, oligarchákkal sosem volt dolgom. Ha Spéder Zoltán beszállt volna mellém a liftbe, sokáig meg sem ismertem volna. Egy interjúm volt, amelynek a körülményei érdekesen alakultak. Abban az időben vette meg Vida József a TV2-t. Senki nem tudott róla semmit azon kívül, hogy a Takarékbank vezérigazgatója. Szólt a főszerkesztő-helyettes, hogy meg kellene írni a portréját. Kérdeztem ismerősöket, hátha tudnak róla valamit. Ez volt pénteken, majd hétfőn reggel a lapigazgató és a főszerkesztő behívott az irodájukba, hogy telefonáltak Vida titkárságáról, szívesen adna nekem interjút. Találkoztam előtte is gazdag és hatalommal bíró emberrel, de ilyen kellemetlen interjúm előtte nem igazán volt. Végig magabiztosan és cinikusan röhögött azon, ahogy próbáltam tőle minél többet megtudni arról, ki ő és miért vásárolta meg a csatornát. A fotós, aki elkísért, az interjú után még tíz percig remegett az idegességtől. A történethez tudni kell, hogy ekkoriban vette meg az Indamediát egy management buyout tranzakció keretein belül a sales house akkori tulajdonosa és egy NER-közeli üzletember is. Gondoltam, utolsóként azt kérdezem tőle, hogy sikerült-e már megvásárolnia az Indexet. A következőket mondta: „Miért? Ha igen, milyen jó kis interjút intéztem magamnak…” Az anyag már bekerült a szerkesztőségi rendszerbe, amikor egy NER-es ismerősöm rám írt Facebookon, hogy az utolsó bekezdést vegyem ki az interjúból. Akkor jutott eszembe Spéder Zoltán egy korábbi mondata, amit amíg élek, nem fogok elfelejteni: „Ha azt hiszitek, hogy a cikkeiteket a szerkesztőségi rendszerben nem olvassák, akkor sokkal hülyébbek vagytok, mint gondolom, pedig én nagyon hülyének tartalak benneteket.”

forrás: Valuska Gábor / InStyle Men

Tizenöt évet töltött az Indexnél

Beszéljünk a sporttelevíziókról! Amikor Borsány-Gyenes András megkeresett azzal, hogy szeretné sportcsatornával bővíteni a Network4 portfólióját, nem értetted, miért lát fantáziát a tizenegyedik magyar sporttelevízió elindításában.

Az volt az elképzelése, hogy a televízió két lábon fog állni. Ha van egy csatornád, két fociközvetítési jogod, akkor már rossz helyzetben vagy. Egy csatornán egyszerre csak egy mérkőzést tudsz közvetíteni. Délután van, mondjuk több spanyol és német bajnoki is. Melyiket mutatod meg a nézőnek? A bajnokságok nem egyeztetnek egymással a kezdési időpontokat illetően. Kifizetsz egy rakás pénzt, és csak két meccset tudsz adni. Így jött az ötlet, hogy legyen egy online kimenet, amelyen kvázi korlátlan számú eseményt is közvetíthetünk párhuzamosan, ha a technika adott és a világ összes pénzével rendelkezel.

A sportstreaming azonban nem olyan, mint a Netflix, ahol film- és sorozatrajongók millióinak kínálnak tartalmat. Olyan embertípus, hogy sportrajongó nem nagyon van, olyan van, aki szereti a focit vagy a motorsportokat stb. Még fizetni is hajlandó lenne a kedvenc csapatának meccseiért, legyen az Liverpool, de egy másikért már nem. Tehát, ha Bundesligát adok, nem fizet érte, mert nem érdekli, meg kell vásárolni az angol Premier League-et is. Ha fajlagosan nézzük, a piacon a sportjogok mindennél drágábbak. Olcsóbb megvásárolni egy prémium sorozatot, mint egy topligát, miközben nem hoz több bevételt. Ehhez kell hozzátenni, hogy Magyarországon hozzászoktunk ahhoz, hogy a rendszerváltás előtt ingyen, majd a kábelszolgáltatódnak fizetett díjért cserébe, látszólag ingyen lehet nézni a meccseket. Próbálkoztak sportjogokkal a kereskedelmi tévék is, Forma-1, Bajnokok Ligája stb. volt országos tévén, nem is egyen. Azután rájöttek, hogy a Barátok közt nézettségével a BL-döntő nézettsége nem tud versenyezni, és idővel megérkeztek a sportcsatornák.

Ami a magyar sportjog-piacot tovább torzítja, az az, hogy a három legdrágább és így legértékesebbnek tartott sportjog (a Forma-1, a labdarúgó-világbajnokság és az UEFA Bajnokok Ligája) jelenleg a köztévénél van. Nincs még egy olyan ország a világon, ahol ez a három prémium sportjog egy ingyenesen nézhető televíziónál lenne. Ezt csak egy olyan országban lehet megcsinálni, ahol a köztévébe, aminek rohadtul nem ez lenne a dolga, az állam számolatlanul önti a milliárdokat, hogy kenyeret és cirkuszt vegyen a népnek, mindegy milyen áron.

Hogy válaszoljak is a kérdésedre, azt a modellt alkalmazzuk, amely szerint minden meccs, futam, csörte stb., ami a tévében élőben megy, online is látható, ráadásul nem egy esetben plusz tartalommal (választható hangsáv, statisztikai felület, választható multikamerás közvetítés), de ezeken felül adunk még plusz tartalmakat is, amik nem férnek be a tévébe. A későbbiekben szeretnék rétegsportjogokat, például vitorlázást, ausztrál és angol rögbit, női sportokat. Szeretném, ha idővel, amikor valaki azt mondja, hogy sport és online, először a Network4 jusson eszébe.

Mennyire vagy elégedett az eddigi teljesítményeddel műsorkészítőként és mennyire nézőként?

Amit magamnak kitűztem, azt elértem. Amiért elégedetlen vagyok magammal, arról nem tehetek. A következő nagyobb mérföldkő a szórakoztató csatornáink webes jelenlétének erősítése. Úgy képzelem, olyan lesz, mint az RTL.hu, de gazdasági és politikai hírek nélkül. Tervezek egy podcastot is indítani. Blogokat, ahova akár írnék is. Azt szeretném, ha a sport és a szórakoztató tartalom kiegészítené egymást.

Evezzünk vissza a személyesebb vizekre! Milyen a viszonyod a függőségekkel? Alkohol, cigi, étel…

Az alkoholt a negyvenedik születésnapomon letettem. Egy nagy Tankcsapda-buli volt a Zöld Pardonban. A buli elejére, és arra, ahogy Lukács Laci énekli nekem, hogy „boldog születésnapot, Virgács”, még emlékszem, a végére már nem. A cigit még szívom, és zabálok is rendesen. Ha még ezekre innék is, már nem élnék. A drogok komolyabban sosem érdekeltek, pár dolgot kipróbáltam, láttam, nem nekem valók, slussz.

Miben változtatott rajtad a gyereked születése?

Leginkább abban, hogy bármit teszek, az rajta csapódik le. A világ egyik legnehezebb dolga gyereket nevelni. Ő is dolgozik rajtunk, például amikor a konyhában nézem a meccset, ő pedig a szobájában a mesét, és valamiért felordítok a magam stílusában, rendszeresen kijön szólni, hogy „apa, csúnya szó”.

Játsszunk egy kicsit! Kapsz egy napot ajándékba, amelyet úgy osztasz be, ahogy akarsz.

Aludnék reggeltől estig. Ha nem aludnék, akkor is csak feküdnék az ágyban nyitott szemmel, és közben nem gondolnék semmire. Erről jut eszembe, hogy volt két interjú életemben, ami nem jelenhetett meg. Majd legközelebb elmesélem.