Promóció
Bizony van ilyen is! A nézők szerint ez Cillian Murphy legrosszabb filmje

Cillian Murphy 27 éve van a filmszakmában és ennyi idő alatt mondhatni teljesen természetes az, hogy voltak olyan produkciók, amikre a rajongók szerint inkább nemet kellett volna mondania.
Cillian Murphy 1976. május 25-én született Douglasban, Írországban. 10 évesen kezdett el dalokat írni, és bár a középiskolában, angoltanára William Wall regényíró azt tanácsolta neki, hogy kezdjen el a színészkedéssel foglalkozni, ő szentül hitt abban, hogy egy szép napon rocksztár lesz és ezen álmáról jó ideig nem is tett le.
A 20-as évei elején több zenekarban is játszott testvérével, és még egy hangzatos lemezszerződés is megtalálta őket, de végül a szerzeményeik jogaiért felajánlott csekélyke összeg miatt visszautasították a lehetőséget. Cillian Murphy 1996-ban az University College Cork jogi szakán kezdett el tanulni, de viszonylag gyorsan ráébredt arra, hogy ez nem az ő pályája. Ekkoriban kapta meg első jelentős színpadi szerepét a Diszkó disznók című darabban, ami akkora siker volt, hogy egy két éven át tartó Európa-szerte, Kanadában és Ausztráliában is játszott előadás lett belőle. Első nagyjátékfilmes lehetőségét az 1998-ban bemutatott The Tale of Sweety Barrett című filmben kapta, amit aztán olyan alkotások követtek, mint a Haragos Harry, a 28 nappal később, a Batman: Kezdődik!, a Napfény, az Eredet, az Oppenheimer - amiért idén meg is kapta a Legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat - és még sorolhatnánk. Ahogy viszont lenni szokott egy gazdag és tehetséges alakításokban, na meg díjakban bővelkedő karrierben is találnak a rajongók olyan részeket, amik az ő szemükkel nézve nem annyira erősek. Persze ahogy lenni szokott, a lista ez esetben is annyira szoros, hogy sok esetben tényleg csak 1-1 százalék a különbség kedveltség szempontjából.
Kattints tovább és mutatjuk Cillian Murphy top 16-os szerepeinek a listáját a legnépszerűbbtől kezdve, egészen a legrosszabbnak értékeltig a Rotten Tomatoes-on!
Galériánkra kattintva mesélünk még egy kicsit Cillian Murphy karrierjének alakulásáról és pár érdekességet is elárulunk róla!
Az InStyle magazin írása.
Épphogy elindult az Eufória 3. évada! Jacob Elordi stílusa máris felrobbantotta az internetet
Egészen pontosan Nate Jacobs ruhatára az, ami nagyrészt Jacob Elordi saját stílusával is jól rezonál.
Ha így mozogsz, súlyos betegségeket előzhetsz meg
A legfontosabb a rendszeres testmozgás, de az sem mindegy, hogyan tesszük azt.
Itt a Royal Enfield első elektromos gépe
Elsősorban régi vágású motorkerékpárjairól ismerjük az indiai márkát, de nekik is hallgatniuk kell az idők szavára.
Tényleg megcsinálja a húsgolyós nyalókát a Chupa Chups
Ez az egész az IKEA áprilisi tréfájával kezdődött, szokatlan kollaboráció lett belőle.
10 pocsék gengszterfilm, ami elpuskázta a lehetőségeit
Remek színészek, jó ötletek, de a végeredmény jóindulattal is csak felemás lett.
Nincs többé minden idők egyik legnagyobb jéghegye
Az A23a jelzésű jéghegy nemcsak a legnagyobb, hanem a ma ismert legrégebbi is volt, de mostanra teljesen elolvadt.







