Ellopott Buddha-szobor kerülhet végre vissza Nepálba
A 12. századi alkotást 1997 óta láthatta a közönség egy chicagói múzeumban, de alapos kutatómunka bizonyította be, hogy valaha ellopták.
Szórakozás
Kétezer forintos ajtókitámasztónak hitték a milliárdos műkincset
Nehéz azzal vitatkozni, hogy így praktikusabb volt, de egy márvány mellszobornak jobb helyet is lehet találni.
Szórakozás
Ezeket a tárgyakat hagyták a Holdon az űrhajósok
Nemcsak a lábnyomunk maradt utánunk a felszínen, hanem rengeteg szemét is.
Szórakozás
Bűnösnek vallotta magát a színarany vécét ellopó férfi
A Blenheim kastélyból vitték el Maurizio Cattelan szobrát, de az akcióval egyéb károkat is okoztak.
Szórakozás
Leleplezték Kobe Bryant 5,8 méteres bronzszobrát
A tragikus balesetben elhunyt kosárklasszisnak Los Angelesben állítottak örök emléket.
Szórakozás
A történelem nulladik pontjaként emlegetett lelőhelyről került elő a legrégebbi emberszobor
Az időszámítás előtt 9400-ból származó szobor 400 évet ver az eddig legrégebbinek hitt Urfa-emberre.
Szórakozás
Félmilliárdot érő bronz-Buddhát loptak el Los Angelesben
Bő egymázsás szoborról van szó, tehát van sportértéke a lopásnak. A galéria igazgatója szerint amióta ő vezeti az intézményt, nem történt hasonló.
Szórakozás
Szobrot kap Kobe Bryant Los Angelesben
A tragikus balesetben elhunyt Lakers-sztár emlékművét jövő év elején avatják fel.
Szórakozás
Építőanyagként hasznosították újra az antik szobrot
Egy római építkezésen a munkások találták meg a márvány szoborfejet.
Szórakozás
Mosolygó szfinxszobrot találtak Egyiptomban
A mészkőszobor királyi vonásokkal rendelkezik, mellette egy szentély is volt.
Jármű
Szobornak is hibátlan egy F1-es versenyautó leömlője
A V8-as Ferrari blokkhoz tartozó kipufogóleömlő a 2013-as szezonban muzsikált, ha úgy vesszük, a szívó korszak egyik utolsó ereklyéjét lehet ezzel hazavinni.