Dragon Ball vidámpark épül Szaúd-Arábiában

A hírt csupán néhány héttel a mangasorozat alkotójának halála után jelentették be.
A Dragon Ball eredetileg egy japán mangasorozat, ám idehaza sokkal inkább az abból készült animét ismerhetjük. Az eredeti szériát még a Dragon Ball Z, a GT és más sorozatok is követték. Ikonikus karaktereit – mint Son Goku, Vegita, Bulma, Ifjú Sátán, Dermesztő és mások – máig milliók tudják felidézni világszerte. Az alkotó, Torijama Akira mangaművész 68 évesen hunyt el idén március elsején.
Nem sokkal halálhíre után azonban bejelentették, hogy a Dragon Ball világára épülő vidámparkot építenek Szaúd-Arábiában. A komplexum a tervek szerint a főváros, Rijád közvetlen közelébe megálmodott Qiddiya megaprojekt része lesz – tehát a jövő szaúdi autó- és motorverseny-pályájának tőszomszédjaként tekinthetünk rá. Hatalmas területen fekszik majd a vidámpark, hét részre tagolják, amelyek a sorozat jellegzetes helyszíneit, a Kame House-t, a Capsule Corporationt vagy éppen Beerus bolygóját idézik. Harminc attrakció várja majd a látogatókat.
Ezen kívül szintén Dragon Ball témájú szállodákat és éttermeket is terveznek a létesítménybe, amely reményeik szerint a világ minden tájáról vonzza majd a turistákat. De országon belül is nagy lehet a forgalom, hiszen egyre népszerűbbek arrafelé a mangák és az animék.
Az osztatlan siker elmaradt! Timothée Chalamet cipőválasztásán kiakadtak a rajongók
Szerinted is túltolta kicsit a divatozást?
Autógyűjtők Szent Grálja ez a gyönyörű sárga Ruf CTR
Már maga a Ruf CTR is egészen ritka és különleges sportautó, ebben a színben viszont még kevesebb készült.
Belekortyolhat a sörbe a gyerek, vagy ettől lesz alkoholista?
Egy kicsi kortyocska teljesen ártatlannak tűnhet, mégis úgy fest, ez nyitja meg a kaput az alkoholproblémák előtt.
Ellopott Buddha-szobor kerülhet végre vissza Nepálba
A 12. századi alkotást 1997 óta láthatta a közönség egy chicagói múzeumban, de alapos kutatómunka bizonyította be, hogy valaha ellopták.
Folytatást kap Tim Burton Batman-története – egy csavarral
A zseniális rendező 1989-es produkciójával megreformálta a szuperhősfilmek műfaját, ez a stílus most nem a vásznon élhetne tovább.
Hangulatos és stílusos: 3 pulóver, ami 2025 tavaszán biztosan ott lesz a felkapott darabok között
Tavasszal még jól jön azért egy pulóver, ötleteink között pedig lehet, hogy te is találsz neked tetsző darabot.