Promóció
360 milliárdból épít e-sportos szigetet Abu-Dzabi

Az Egyesült Arab Emírségek fővárosa nem spórol a gamereken, megcsinálnák az e-sport világának központját.
A világ első e-sport-szigetét építené meg Abu-Dzabiban a True Gamers. A cél, hogy a helyi tehetségeket és a világ legjobbjait egyaránt az Egyesült Arab Emírségekbe csábítsák – azt mondják, a Közel-Kelet lakosságának mintegy hatvan százaléka már amúgy is gamer, csak persze más-más szinten. A projekt összköltsége a tervek szerint mintegy egymilliárd dollár, átszámolva úgy 360 milliárd forint, ebből 280 milliót vállal magára a True Gamers.
Az Al Bandar és Al Dana közé tervezett szigeten lesz majd luxusszálloda, csúcstechnológiás versenyhelyszínek, amelyek hazai, regionális és világszintű megmérettetéseknek is otthont adhatnak, és gondolnak a tartalomgyártókra is, őket is high-tech terekkel várják. A gamerek fejlődését, valamint a tehetségkutatást és -gondozást is komolyan veszik, a legmodernebb számítógépek és analitikai eszközök állnak majd rendelkezésre, de a fizikai és mentális egészség megőrzésére is nagy gondot fordítanak. Természetesen a PC-játékosok mellett a konzolosok is teret kapnak.
A True Gamers vezérigazgatója szerint átfogó piackutatást és elemzéseket végeztek, amelyeknek köszönhetően biztosak benne, hogy a befektetés megtérül, és az eSports Island beváltja majd a hozzá fűzött reményeket.
Nézd meg a látványterveket:
Gyűrű vagy óra? Az Adidas Digital Two Ring mindkettő egyszerre
Egy alighanem soha fel sem tett kérdésre ad választ a Digital Two Ring, bár nem az Adidas az első, aki ilyesmivel rukkol elő.
Csúcsra járatja az ergonómiát a Razer új billentyűzete
Szokatlan formával és kiemelkedő kényelemmel csalogat a Razer Pro Type Ergo.
Az Artemis–2 küldetésnek állít emléket a Breitling
A svájci márka ezer szállal kötődik az űrkutatáshoz, most egy meteorit számlapos darabbal rukkoltak elő.
Exkluzív program első hírnöke a Rolls-Royce Nightingale
A Coachbuild Collection programban az ügyfelek minden eddiginél nagyobb beleszólást kapnak luxusautójuk megalkotásába.
Ő lehet minden idők legfiatalabb James Bondja?
Újabb név került abba a bizonyos kalapba – de már mindenki azt várja, húzzanak ki belőle valamit.
Fillérekért adták el a 300 milliós Picasso-festményt
Ráadásul nem egy balszerencsés tévedésről vagy hamisítványról van szó, és nem is bukott senki az üzleten.







