A GTA 6 premierje a munkahelyeken is érezhető lehet: egy becslés szerint 1,5 millió amerikai maradhat otthon a megjelenés napján.
Tech
Két limitált DualSense kontroller érkezik a GTA VI mellé
Két limitált DualSense kontrollerrel készül a Sony a GTA VI premierjére. Az egyik Vice City nappali, a másik az éjszakai oldalát idézi.
Tech
Egész eszközcsalád lesz a következő Xbox-generáció
A Microsoft új részleteket árult el a Project Helixről: a következő Xbox-generáció nem egyetlen konzolból, hanem egy egész eszközcsaládból áll majd.
Szórakozás
Kiadatlan játékokat loptak el a Gamescomról
Több fejlesztőt is megloptak a Gamescomon. Legalább nyolc laptop és egy Steam Deck tűnt el, néhány gépen kiadatlan játékokkal.
Szórakozás
Visszatér a botrányjáték, amely Guinness-rekordot döntött
A Postal 2 megjelenésekor több országban is tiltólistára került. Most teljesen újjáépítve tér vissza, és PlayStationre is megjelenik.
Szórakozás
120 ezer forintba kerül az Xbox, amin játszani sem lehet
A Microsoft első konzolja idén 25 éves, a Mattel pedig nem akármilyen emléket állított neki: egy életnagyságú, világító és hangokat is lejátszó Xboxot építhetünk össze.
Szórakozás
23 év után javították ki a SimCity 4 egyik nagy hibáját
A SimCity 4 egyik bosszantó hibája a 2003-as megjelenés óta érintetlen maradt. Most a rajongók oldották meg, amit a Maxis sosem javított ki.
Szórakozás
Saját Lego-várost építhetünk az új Skylines játékban
A Lego és a Cities: Skylines világa találkozik: az új városépítőben nemcsak építkezni kell, hanem egy egész metropoliszt működtetni.
Szórakozás
27 percnyi GTA 6-játékmenetet mutatott a Rockstar
Eddigi legrészletesebb hivatalos bemutatóját kapta a GTA 6: közel fél órán át láthatjuk Vice Cityt, a harcokat, Jason és Lucia közös akcióit.
Szórakozás
Rockstar: fájdalmas, ami most a GTA 6-tal történik
Napok óta GTA 6-videók árasztják el az internetet. A Rockstar most először reagált, és megerősítette, hogy valódi felvételek kerültek ki.
Szórakozás
Red Dead-hangulat és Rust-túlélés egyetlen westernben
A The Legend of California a Red Dead Redemption 2 westernhangulatát ötvözi a Rust túlélésével. Szeptemberben már ki is próbálható.
Tech
Nem a tiéd, amit megvettél? Ezért dühösek a PS-játékosok
Éppen a PlayStation elleni bojkott előtt emlékeztette a Sony a játékosokat: a digitálisan megvett játékokat valójában csak licencelik.
Szórakozás
8 játék, ami ellopta a show-t a Gamescom nyitóestjén
Új Metro, Rainbow Six és meglepetés Witcher-bejelentés is érkezett a Gamescom nyitóestjén. Összeszedtük a legfontosabb újdonságokat.
Szórakozás
Megvan az új Kratos: Dave Bautista kapta a szerepet
Komoly változás történt a Prime Video egyik legjobban várt videójáték-adaptációjában. Ryan Hurst sérülése miatt Dave Bautista veszi át Kratos szerepét, a már elkészült jeleneteket pedig újra kell forgatni.
Szórakozás
Hollywood új aranybányája: a videójáték
Ami két évtizede még szinte biztos bukásnak számított, ma a filmstúdiók egyik legfontosabb alapanyaga lett.
Életmód
Mégsem annyira káros a képernyőidő a gyerekekre?
Egy négy éven át tartó kutatás szerint a digitális média használata jóval kevésbé befolyásolhatja a fejlődő agyat, mint gondoltuk.
Szórakozás
Játékkonzollal mozgatnák meg a gyerekeket
A videójátékokat gyakran összekapcsoljuk a mozgásszegény életmóddal, a Nex konzolja viszont pont ezt orvosolná.
Szórakozás
Rozsomák nem fog finomkodni az új Marvel-játékban
Kipróbálták a Marvel’s Wolverine-t, és egyértelmű: az Insomniac ezúttal sokkal véresebb szuperhősjátékot készített.
Szórakozás
Máris nekimentek a játékosok az új Mafia DLC-nek
Alig jelent meg a Mafia: The Old Country első történetbővítése, a Steam-játékosok máris kritizálják. Pedig Don Salieri visszatérése nagy dobásnak ígérkezett.
Szórakozás
Hivatalos: készül a Hogwarts Legacy folytatása
Évek óta nyílt titok volt, most viszont a Warner Bros. Discovery hivatalosan is megerősítette: készül a Hogwarts Legacy második része.
Tech
Ez lehet a következő Xbox legnagyobb ütőkártyája
A Project Helix nemcsak PC-s játékokat futtathat: a Microsoft tervei szerint az Xbox teljes, 25 éves történetét magával viheti.
Szórakozás
10 második világháborús játék, amit ma is érdemes végigjátszani
A második világháború évtizedek óta a videójátékok egyik legnépszerűbb témája. Összegyűjtöttük azt a 10 címet, amely történelmi hitelességével, hangulatával vagy játékmenetével máig kiemelkedik.
Tech
Maroknyi légkondi? Az egér hűsíti a gamereket
Még nem sikerült beszereznetek egy klímát? Akkor ez a gamer egér lehet, hogy pont nektek való.
Szórakozás
Tele van titkos utalásokkal az EA Sports FC 27 borítója
Az EA Sports FC 27 hivatalos borítója nemcsak Kylian Mbappéról szól: több mint 30 rejtett utalás sejteti, milyen újdonságokra számíthatnak a játékosok.
Szórakozás
Minden, amit eddig tudunk a GTA VI-ról
Megjelenési dátum, főhősök, helyszínek, történet és kiadások: összegyűjtöttük a GTA VI legfontosabb, hivatalosan megerősített részleteit.
Szórakozás
Cristiano Ronaldo visszatér – az EA Sports FC borítójára
Kiszivárgott információk szerint az EA Sports FC 27 Ultimate Edition kiadására kerül fel a portugál sztár, nyolc év kihagyás után.