Promóció
1040 lóerővel búcsúzik a V8-as Challenger

A Dodge-nál reszeltek a klasszikus, nyolchengeres izomautóknak, de azért hangosan köszönnek, amikor kilépnek a szobából.
Vannak az autózásnak olyan sarokpontjai, amelyek nélkül nehéz elképzelni a jövőt. Pedig az SUV-ktől már alig látni kisautót az utakon, a hosszú távok eddigi királyai, a dízelek is mintha leprások lennének sokak szemében. És bizony az amerikai izomautók napjai is meg vannak számlálva. A Dodge például már tavaly nyáron bejelentette, hogy mind a Charger, mind a Challenger tisztán elektromos modellként élhet tovább. Előbbi villanyos változatának koncepcióját tavaly be is mutatták, utóbbinak pedig most búcsúztatják el a V8-asát.

A két típus pályafutását egy úgynevezett Last Call sorozattal, azon belül több különmodellel zárják le, a Challenger esetében a legutolsó ilyen variáns az SRT Demon 170. Ebben a 6,2 literes Hemi V8-ast egy hatalmas, önmagában is háromliteres kompresszorral fújták meg. E85-tel itatva őrületes 1040 lóerőt tud 6500-as fordulaton, míg az 1281 newtonméteres nyomaték már 4200-nél megvan. A jól ismert nyolcfokozatú automata váltóval a 0-60 mérföld per órás (0-96 km/h) sprintet 1,66 másodperc alatt letudja, a főleg Amerikában beszédes negyed mérföldet 8,91 alatt futja. Végsebessége 243 km/h.

Ha sima E10-et tankolunk, valamivel visszafogottabbak a számok, de még úgy is megvan 912 ló és 1098 newtonméter, valószínűleg ilyenkor sem sokkal lomhább a Demon 170. Dragversenyekre kiválóak, utcára teljesen alkalmatlanok a 315/50 R17-es Mickey Thompson ET Street R Drag gumik hátul, míg előre felfoghatóbb méretű, 245/55-es R18-asok kerültek.

Kívülről amúgy nem is igazán feltűnő az utolsó izom-Challenger. A géptető nagy légbeömlője és a hátsó kerékívek szélesítése árulkodik arról, hogy valami komolyat látunk. Na, meg a különkiadásra utaló plakettek lehetnek még szembetűnőek. Jó, azért az opcionális fékezőernyő sem mindennapos, de ezt például az NHRA elő is írja a kilenc másodperc alatti negyed mérföldet tudó autók számára. A Demon-logók a beltérben is visszaköszönnek, sőt a virtuális műszeregység grafikáján is láthatók.

A Challenger SRT Demon 170 természetesen erősen korlátozott darabszámban készül. Összesen 3300-at terveznek belőle, amiből háromezret az USA, háromszázat Kanada kap meg, Európába tehát legfeljebb kerülőúton juthat el. Az árszabással is utalnak a Demon elnevezésre, hiszen 96.666 dollárt kérnek érte, ez bő 34 millió forint. Rendeléseket március 27-től vesznek fel, de első körben csak május közepéig. A vevők közül pedig azok élveznek előnyt, akik már vásároltak korábban a 2018-tól kapható SRT Demonból.
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Olyan magasra jutott ez a Porsche, ahol még nem járt autó
Egyetlen szárazföldi jármű sem mászott még fel olyan magasra, mint ez a módosított Porsche 911, ráadásul nem is Dakarról van szó.
Günzer Tamás lett az Év Bortermelője Magyarországon
A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményért ítélik oda.
Soha nem volt ilyen drága az arany
Megdőlt a 2020-as csúcs, és további drágulás várható.
Filléres építés méregdrágán: Deus W650
A kultikus Deus egyik korai építését árverezte el a Bonhams aukciós ház.
Három egészen elképesztő új Breitling
Az autós vonatkozású Top Time sorozatba érkezett három tourbillonos modell.
Ismét betalált Szoboszlai a Liverpoolban
Küzdelmes mérkőzést nyert meg a Liverpool, a magyar középpályás a 94. percben lőtt a hálóba.