Bemutatták az új 5-ös BMW-t, először tisztán elektromosan is

Megérkezett az 5-ös BMW nyolcadik generációja, amelynek már minden kivitelében van egy kicsi villany, de először készült teljesen elektromos: az i5.
Tavaly volt ötvenéves a BMW 5-ös sorozata, vagyis az a modell, amelyik az Audi A6-os és a Mercedes-Benz E osztály ligájában játszik. Az éppen aktuális széria, gyári kódján a G30 már 2017 óta van a piacon, tehát aránylag korosnak számít, vártuk is már nagyon az utódot, a G60-at. Annyit már régóta tudni lehetett, hogy ebből készül az első tisztán elektromos 5-ös, sőt annak a nevét sem titkolták: i5. Most pedig végre megérkezett, októbertől pedig forgalmazni is kezdik.
Szögletesebb forma
Ezekben a nagy példányszámú kategóriákban aligha lehet ugrálni, ami a formaterveket illeti, igen rizikós a radikális változás, tudják ezt a BMW-nél is. Így az új 5-ös sem alakult át a felismerhetetlenségig, de azért markáns különbségeket figyelhetünk meg az elődhöz képest. Összességében szögletesebb lett a G60, igaz ez az adaptív ledes fényszóróra is, amiben opcionális a mátrix-led távfény. A vese méretével ezúttal nem estek túlzásokba, kérésre pedig a BMW Iconic Glow kontúrvilágítás öleli azt körül.

A hátsó oldalablak Hofmeister-knickkel végződik, új formát és L alakú krómbetétet kaptak a hátsó lámpák, az extralistán akár 21 colos felniket vagy éppen panoráma tetőablakot is beikszelhetünk. A teljesen elektromos i5 orrán a hagyományos hűtőrácsot egy másik, zártabb panel váltotta.
A friss 5-ös minden méretét tekintve nőtt egy kicsit. Hosszban közel tíz centit, így most 5,06 méter, szélessége 1,9, magassága 1,5 méter, tengelytávja két centivel, 2995 milliméterre nyúlt. Az 520 literes csomagtér is igen tekintélyes, bár ez speciel tízliteres csökkenést jelent a korábbihoz képest. Nem úgy a konnektoros hibrid esetében: az ugyanezt a térfogatot tudja, ami 100 literes többletnek számít az elődhöz mérten. Az i5-é 490 literes. Aki praktikusabb, jobban pakolható raktérre vágyik, megvárhatja a Touringot.
Vegán belső
A belteret – ahogy az manapság már szokásos – a nagy kijelzők határozzák meg. A vezető előtti digitális műszeregység 12,3 hüvelykes, a központi infotainment-képernyő 14,9-es. A Live Cockpit Plus a BMW Maps felhőalapú navigációval széria, a head-up display kiterjesztett valóság funkcióval rendelhető. Ami pedig a belső anyaghasználatot illeti, az M csomag nélküli kivitelekben, már az alapmodelltől kezdve vegán alapanyagokat választottak. Igaz ez az ülésekre, a műszerfalra, az ajtókárpitokra és a kormányra is.

Minden motorhoz egy kis villany
Ugyan továbbra is meg lehet venni benzines és dízelmotorokkal az 5-öst, minden kivitelt elektromosítottak valamilyen szinten. Az alapot az 520i jelenti, ebben még csupán enyhe hibrid rendszert találunk, azaz 48 voltos indítómotor-generátor segít be a maga 18 lóerejével a 190 lovas, sornégyes turbó-benzinesnek. A csúcsnyomaték itt 330 newtonméter. Szintén 48 voltos lágy hibrid rendszerrel, de akár xDrive összkerékhajtással érkezik az 520d, amelyben a 197 lóerőhöz csak 11 a villanyos többlet, de a nyomaték jelentősen több, 400 newtonméter. Az amerikai piacra 530i és 540i is készül.
Plug-in hibridből az 530e a kisebbik, 299 lóval, 450 newtonméterrel, míg az izmosabb, az 550e xDrive már 489 lóerőt és 700 newtonmétert tud – amúgy mindkettő négyhengeres turbómotorra épül.
Először full elektromosan
Az igazi világújdonságot az i5 jelenti, ugyanis korábban nem készült még tisztán villanyhajtású 5-ös, de mostantól ilyen is van a kínálatban, nem is egyfajta változatban. A kiinduló verzió e téren az eDrive 40, a hátsó kerekeket hajtó szinkronmotorral, fékenergia-visszanyeréssel. Ebben a változatban 340 lóerőt és 400 Nm-t (boost: 430) tud a villany-5-ös, padlólemezbe épített aksija nettó 81,2 kilowattóra kapacitású, WLTP szerint 477-582 kilométeres hatótávot tud, 205 kW-os gyorstöltéssel fél óra alatt tölthető tízről nyolcvan százalékra, de tíz perc alatt belenyomhatunk 156 kilométerre elegendő áramot.

Jóval erősebb, 601 lóerős és 795 Nm (boost: 820) nyomatékú az i5 M60 xDrive, amelynek nevéből már következtethetünk arra, hogy itt mindkét tengelyt hajtja egy-egy szinkronmotor. A hátsó amúgy erősebb a maga 340 lóerejével, mint a 261 lovas első. Az akku ellenben ugyanúgy 81,2 kWh-s, a töltésére vonatkozó infók is azonosak, csak hatótávja szerényebb egy lehelettel. A 455-516 kilométer ennél is WLTP-adat, tehát a gyakorlatban majd meglátjuk, mit tud.
A vezetéssegédekben is van újdonság
Világpremier a világpremieren belül – mondhatnánk az Active Lane Change Assistant nevű funkcióra, amely szemmozgással is aktiválható, aktív sávváltó asszisztens. Ehhez elég a külső tükörbe nézni, máris elindítja a rendszer a sávváltás folyamatát, de a tényleges átsoroláshoz természetesen megfelelő forgalmi helyzet és a sofőr jóváhagyása is kell. A Driving Assistant Professional csomag emellett is sok mindent tud, a sávtartó asszisztens a távolságra is ügyel, kormányoz, van stop & go funkciója, az Autópálya Asszisztens pedig több országban is elérhető, és lényegében megoldja helyettünk a sztrádás közlekedés jelentős részét.
Alapfelszereltség a parkolóasszisztens és a tolatássegéd, extraként érhető el a Parking Assistant Professional, amivel okostelefonon keresztül az autón kívülről is végigcsinálható az automatizált parkolás.
A piaci bevezetést idén októberre várhatjuk, a plug-in hibridek jövő tavasszal csatlakozhatnak a kínálathoz. Az árak egyelőre nem ismertek, de a németországi becslések 58 ezer euró (21,5 millió forint) körüli cédulát mondanak az alap-benzinesre, 70 ezreset (26 millió forint) az i5-re.
Nézd meg jobban az új 5-ös BMW-t galériánkban!
Guinness-rekord: 51 órán át énekel a miskolci Elvis
Nádaski Attila évtizedek óta lép fel Elvis-imitátorként, most a Miskolci Egyetemen énekel: a cél legalább 51 óra.
„Álszent módon próbálunk korrektek lenni, miközben ugyanúgy ítélkezünk.” - interjú: Réti Barnabás
Barnabás elmeséli, milyen volt azután együtt dolgozni Tom Cruise-zal, hogy itthon a színházak lepattintották, mit köszönhet a Barátok köztnek, és mire számíthatott az, aki vidékről próbált a pesti színházakba bejutni.
Ezek voltak a Cannes-i Filmfesztiválon szpottolt legpatentebb órák
Madds Mikkelsen vagy Harrison Ford órája volt szerinted a menőbb?
Elkelt a gitár, amit Kurt Cobain összetört
Persze nem csupán ezt az egyet verte oda, de azért így is igen sokat ért a Fender Stratocaster.
Egy vagyont hozott a hatalmas Star Wars-játékgyűjtemény
Tízszer többet kaszáltak a régi figurákon, mint amennyit eredetileg reméltek, összesen 140 millió forintnyi angol font folyt be.
Bajnok lett – de lábon lőtte magát a Bayern München?
A németek tudnak ünnepelni: drámai hajrában megnyerték a Salátástálat, majd bejelentették, az ügyvezető és a sportigazgató mehet, amerre lát.